10 év nem múlik el nyomtalan 1. rész

Azt mondtad, 10 év nem múlik el nyomtalanul.. -macska, tűz és víz, mégis kulcs és kulcslyuk.. bárhogy lehet nevezni. Szerintem, mi többször gyűlöltük egymást, mint szerettük, mégis bizonyos tények tagadhatatlanok. Bizton állíthatja mindkettőnk, hogy a másiknál jobb szeretője soha életében nem volt, talán nem is lesz. Mégis átharapnánk egymás torkát egy együtt töltött hét után. Hol Te dobtál ki engem, hol én téged, de az utunk számtalanszor keresztezte, keresztezi egymást a mai napig is.

Akkor is így volt, 2008. júliusában... Sírtam, egyetlen tiszta gondolat nem volt a fejemben, csak őt, Ferit láttam a másikkal, aki miatt elhagyott, kidobott és akkor jöttél megint Te. Te, aki majdnem pepitában megcsináltad ezt velem pár évvel azelőtt, csak egyvalami volt más, megmondtad az elején, hogy nem akarsz engem, csak „kitöltjük” az időt.

Feri miatt túl voltam egy kórházon és mindenféle ártó gondolaton. Szerettem, azt hittem neki szülök egy gyönyörű, csodaszép és okos gyereket, hogy megtaláltam azt, aki mindezt a boldogságot megadja nekem. Aztán vége lett a világnak...

Nem volt senkim, akihez fordulhattam volna, csak egyvalaki, aki valamikor, valaha szintén csak fájó emlékeket, szorongást hagyott maga után, mégis ő volt az egyetlen, akinek az ajtaja mindig nyitva állt előttem.

Akkor újra... 2008. júliusában is...

12-én volt a születésnapom és lehívtál Bikalra. Persze, hogy elmentem, kiszakadni a környezetből, élvezni a figyelmet, azt, hogy valaki akar engem, törődik velem, még ha azért is, amiért... nem igazán érdekelt, hogy a miértje.

Hosszú hétvégére mentünk és én nagyon örültem az útnak. Biztosan nem voltam valami szórakoztató, de elnézted nekem és nagyon figyelmes voltál. Vezetés közben fogtad a térdem és én magunkon gondolkodtam. Eszembe jutottak azok a pillanatok, amikor csak úgy megálltunk egy-egy erdei tisztáson és a kocsi hátsó ülésén szeretkeztünk, vagy félig állva a csomagtartóban, vagy éppen a liftben, vagy amikor a lakásod erkélyén voltunk együtt. Csak az nem látott minket, aki nem akart Jesszus, mennyi „szégyentelen” pillanat, de nem sajnálom. Te voltál az egyetlen, akivel megszűntek a gátlásaim, nem gondolkodtam azon, hogy vajon ezt, vagy azt kipróbáljam-e. Így volt ez akkor is...