Angyali történet 13. rész - Judy története 5. fejezet - Házasság

15.
Eljött a nagy nap. Miuval szépen megterítettünk és vártuk a fiúkat. Egyszerre érkeztek, mi pedig együtt nyitottunk ajtót nekik. Már az első pillanat is sikeres volt. Nem csak az öltözetünk volt teljesen azonos, de a frizuránk és a sminkünk is. Meglepett arccal néztek felváltva Miura és rám, mi pedig élveztük zavarukat.
A welcome puszi és ital után az asztalhoz kísértük őket, mi pedig a tűzhelyhez mentünk. Elképedésükből megállapítottuk, hogy a kevés idő ellenére elég jól sikerült begyakorolni, hogy azonos járásunk legyen, ugyanúgy mozogjon járás közben a fenekünk. Egyszerre emeltünk fel egy-egy tálat, egymás mellett lépkedve vittük az asztalhoz és én Josi felöl, Miu pedig Berty felöl tettük a tálakat az asztalra. Ahogy Josi mellett álltam, már éreztem Josi kezét hátulról a combom belső oldalára furakodni.
– Gyönyörűek vagytok így egyformán. – mondta közben.
Felnézve láttam, hogy Miurita szoknyája is mozog. Szándékosan csak Miuhoz szóltam:
– Ugye, Berty is a szoknyád alatt tanyázik és a pinádat keresi?
– Gondoltad, hogy ő lustább, mint Josi? De még nem találja. – és kacagás közben látszott, hogy összeszorítja combjait. – Ők is egyformák, nem csak mi. Csak ők másképp.
– Azért nem teljesen egyformák. Majd meglátod a különbséget.
Még két tálat raktunk az asztalra hasonló koreográfiával, csak ezúttal én mentem Berty oldalára. Úgy álltam, hogy ne tudjon hátulról a szoknyám alá nyúlni. A számítás bevált, elölről nyúlt oda és simogatta a bugyin keresztül a puncimat. Néhány pillanatig hagytam, sőt segítettem is neki a combjaim enyhe szétnyitásával, majd elléptem az asztaltól. Amennyire figyelni tudtam, ugyanez történt az asztal túloldalán is. Vagyis eddig sikeresen hajtottuk végre a tervünket. Most már mi is leültünk és egy darabig csendben ettünk. Kis idő után Miurita – a fiúkat nem megközelítve, csak asztalon áthajolva – mindenki poharába töltött és a poharát megemelte.
– Akkor igyunk erre a különleges estére!
– Miért is különleges? – buggyant ki Josiból a kérdés.
– Mert ma leánykérés lesz.
– Micsoda? Ki? Kit? – értetlenkedett Berty.
– Ti minket. De nem akarom elvenni az étvágyatokat, tegyük ezt félre későbbre.
Megittuk a és csendben ettünk tovább. Mi hárman néha lopva egymásra néztünk és mosolyogtunk magunkban, Berty pedig zavartan, pislogva bámult maga elé. Egy idő után letette az evőeszközt.