Délután....

A tükör előtt állok, nézem a szemeim csalfa ragyogását, miközben az agyamban már rég a vészjelző szirénázik. Pár hete elhatároztam, hogy erős leszek és szakítok vele (féltékeny őrült), lezárok minden kapcsolatot. Erre, most mire készülök, segítek parfümöt venni a nővérének...
A lényeg, ez egy segítőkész baráti gesztus, nem randizunk vagy ilyesmi – próbálom meggyőzni magamat erről. De nincs időm tovább gondolkodni, a mobilom ránt vissza a valóságba. Ő az. Pár mondatban közli velem, hogy 10 perc és itt van értem. Nincs sok időm. Megtörülközöm, fogat mosok, felveszem a kiválasztott ruhadarabokat: fekete farmert egyszerűbb szatén felsővel és persze az elmaradhatatlan tűsarok. Kiengedem a hajamat a copf fogságából, egy kicsit megrázom a fejemet, hogy lazán hulljon minden tincs a vállamra. Szájfény, parfüm és már kész is vagyok, megmarkolom a táskámat, amikor megszólal a csengő.

Amint meglátom a kapuban, máris érzem, a testem reagál a jelenlétére, de próbálok nyugodt maradni. Nem vágyom rá, nem akarom, és nem kívánom! Nem, nem és nem! Becsukom a ház ajtaját, megsimogatom a és máris a kapun kívül vagyok. Puszi-puszi... indulhatunk.
Amíg az üzletközpont felé tartunk, elmondja, hogy milyen rendes vagyok, hogy segítek a választásban..., milyen napom volt... stb. Próbálok röviden, tömören, de mégis kedvesen válaszolni és kerülni, hogy kérdezzek. Nem vagyok színésznő, de megpróbálom eljátszani, hogy fáradt, nyűgös és egykedvű vagyok. De az illata, a hangja megőrjít, vonz magához, mint a mágnes, minden lélegzetvétellel vesztek a tartásomból. A legszívesebben most azonnal az ölébe ülnék, hagynám, hogy azt tegyen velem, amit csak akar. Nem tudom mit lát a tekintetemen, de amikor leállítja a motort a parkolóban egy pillanatra mélyen a szemembe néz, a másodpercnyi varázst egy dudálás szakítja meg. Ki is pattanok a kocsiból és elindulok a bejárat felé, pár lépéssel beér. Most hogy nem vagyunk centikre egymástól, megint kezdek lenyugodni.

A kiválasztott parfümériában kb.