Az angyal aki elvesztette szárnyait

Esteledett. Angyal készülődött. Szokásos módon átgondolta a teendőit, mielőtt új szolgálati helyére indult, de a szokottal ellentétben, most erősen izgult. Hiába őrzött már sok csacsogó-totyogó, folyton potyogó apróságot, azért az mégis merőben más feladat volt, mint a mostani.
Egészen más csetlő-botló hóna alá nyúlni, elkapni, vagy más irányba terelni a magukra rántott vázát, virágcserepet, forró levest, mint egy 30 év körüli független, jóképű, sportos fiatalembert megóvni a maga gerjesztette veszedelmektől. Mert Ernő. mindig is vonzotta a bajt! Nem mintha rossz lett volna... egyszerűen csak fiatal volt, néha kissé féktelen, túlságosan is élettel teli. Sehogy sem akaródzott megkomolyodnia! Például hajlamos volt arra, hogy örült tempóban száguldozzon az utakon új, tűzpiros Ferrarijával, kacagva a láttára elsápadó autósokat, riadtan szétspriccelő, sűrűn keresztet vető gyalogosokat. Ezen kívül a férfira szinte ragadtak a nők! Eddigi őrangyalának ezzel is igencsak megnehezítette munkáját! Ezért is kérte az áthelyezését.

Ernő. magas, fekete hajú, életvidám férfi volt. Nem is sejtette, hogy micsoda változás áll be az életében azzal, hogy eddigi őrzőjét más váltja fel.

Angyal magasan képzett szakembernek számított, tisztában volt a dolgokkal ELMÉLETBEN. Mert, mi tagadás? Eddig csupán 10 év alatti gondozottjai voltak.

A férfi egy szál fehér boxeralsóban, dudorászva borotválkozott a fürdőben, mikor új őrzőangyala megérkezett. Angyal zavarba jött, bele is pirult a látványba.
E. kedvtelve nézegette magát a tükörben, miközben megpróbálta eltüntetni az arcára sötét árnyékot vonó borostát. Néha belegrimaszolt a tükörbe, majd jót kuncogva saját magán tovább dudorászott. Mire elkészült, és magára kapta divatos, jól szabott ruháit, az ég alját színesre festették a lemenő nap sugarai.
– Nagyon jól néz ki! – állapította meg Angyal.
A férfi már a nyakkendőjét igazgatta, majd visszalépett a tükör elé, hogy megszemlélje a végeredményt. Meg volt elégedve azzal, amit látott. Mielőtt indult, még benyúlt a szekrénybe, és kedvenc parfümjével beillatosította magát. Egy futó, magabiztos vigyorral búcsút intett önmagának, majd egy fogai között elmorzsolt „mindent bele kiskomám! ” mondattal lekapcsolta maga után a villanyt, és az ajtóhoz sietett. Kabátkát a karján vitte, másik kezében elegáns bőr táskáját tartotta. Az ajtó bezárásával elbíbelődött kicsit, majd fürge léptekkel leszaladt a lépcsőn.