A lady és szolgálója

Júlia McKenzi a legszebb nők közé tartozott szerte a megyében. Csodálták messze földön ében szín haját, kék szemeit, alabástrom bőrét, hibátlan fogsorát. Sudár alakja, keskeny dereka, dús keblei – közszájon forogtak, a férfiak körében fogalommá vált, szépségét lantosok énekelték meg. Két is szült Lord McKenzinek, aki idősödő kora ellenére, talpig férfi volt. Amikor azonban a skótok harmadszorra is betörtek a területükre, megölték a lordot, így az asszony magára maradt, de semmiképpen nem vigasz nélkül!
Júlia szobája a kastély emeletén foglalt helyet, a kövezetet gyékény fedte, a fésülködő asztal előtt puha prémek, ahogy az ágy előtt is. Júlia szerette a vörös árnyalatokat, ezért a baldachinos ágy, a falikárpit, és a függönyök – a díszpárnákkal egyetemben – vörös árnyalatban pompáztak. Üde színfoltja a helyiségnek a rómaiaktól származó két agyagedény, a zöld tujákkal, amit a lady imádott.
– Ó, te kis leskelődő – Heléna a kanárimadárhoz sietett, aki csőrével a kalitka rácsait kopogtatta, szórt neki egy kis búzát, majd letakarta selyemkendővel a kalitkát.
– Ördög vigye a felföldi korcsokat! Ne tépelődjön asszonyom, a lord már az angyalokkal van, jó helyen. Ne eméssze magát.
A fürdővíz készült – négy izmos szolga hordta felváltva a forró vizet a konyhából – Júlia, most is, mint annyiszor férje halála óta, a lord egy ingét szorongatta kezében, így őrizve emlékét, felidézve illatát. Vágyott erősen férje ölelő karjai után, de csak megrázta a fejét, majd felsóhajtott, miközben gondosan összetűrte az inget. A fésülködő asztalkájára helyezte, majd a tükör elé ült, hogy szolgálója, Heléna bontsa ki a haját, és vetkőztesse le a fürdéshez.
A szolgálólány ereje nem is látszott, szőke haját egyszerű kontyban viselte, ruhája barna vászon, rá simult vékony, magas alakjára. Sápadt bőréből kiviláglott kék szeme, ovális arcának enyhén pettyezett szeplői, csak erősítették angol mivoltát.
– Úrnőm, ha csupán félórára az ön bőrébe bújhatnék, én lennék a legboldogabb, ön gyönyörű, egy festő sem festhetne szebbet! – A hajtűk közben sorra kerültek a polcra, a fekete, fénylő haj a lady fenekéig leért, amin Heléna szeretettel húzta végig ujjait.
– A haja is asszonyom, megér egy misét, finom, illatozó selyem. A barackszín ehhez nagyon jól állna. Mit szólna, ha a varrónők egy barack toalettet állítanának össze a farsangi idényre? Addigra letelik a gyászév is.