Biszex családi kalandok 2. rész

Könnyen, talán könnyen nyugodtam bele abba, hogy nem csak én dugtam meg Dzsenikét, de ha kedve támadt hagynom kellett, hogy a bátya megfarkaljon. Bár a pokolba – legalábbis Dante szerint – valószínűleg tüzes vasrudakat fognak a végbelembe nyomni, de egyelőre legélvezetesebb emlékeim közé sorolom, azokat a perceket melyekben miközben Feri kemény farka járt a seggembe, alattam húga ruganyos teste vonaglott a gyönyörtől. Rájöttem, hogy nem is olyan rossz hely a mi kis falunk, csak egy hibája van – ahogy a kocsmáros hangoztatta – igaz az, hogy Báróhida csak egy köpésre van az osztrák határtól, de sajna ö maga az a köpés.
Anyám eközben igazi népmesei alakká vált: hol volt, hol nem volt. Többször is ettem meleg kaját (jó ez elég kétértelműen hangzott) a szomszédjainknál, mint otthon. Már jócskán benn jártunk az augusztusba – egyik nap bevillant, hogy idén először nem fogom élőben látni a pesti tűzijátékot – amikor rövidke kéjutazásomról hazatérve, megláttam, ahogy egy nagy üveg társaságában az ágyamon fekszik.
– Úgy hiányoztál Danika – kezdte, ha nem is kásás, de nem is józan hangon. – Ne haragudj rám – simogatta meg a fejemet, amint mellé ültem – tudom, milyen rossz anyátok vagyok.
– Dehogy anyuci – törődtem bele a sorsomba. Ez a témát órákig tudta boncolgatni, majd amikor elege lett az önostorozásból megkönnyebbülten folytatta nemtörődöm életmódját.
– Nem,... nem és nem – rázta fejét annyira, hogy attól féltem/azt reméltem, hogy méretes mellei kibuknak parányi otthonkájából. – De engem mindig kihasználtak a férfiak. Apádat is csak a testem érdekelte. Pedig nem lelkem is van!
– Két hatalmas – gondoltam magamba.
– Meg aztán... ezt te még nem értheted, egy nőnek olyan... testi szükségletei is vannak. Kóstold csak meg ezt a fincsi . Tudod... a múlt héten elmenten a szomszédba a sógorokhoz. Van ott egy egész jó kis strand és annyira vágytam egy kis kikapcsolódásra.
– Aha – dünnyögtem, és hogy mérgemet leplezzem nagyot húztam az üvegből. Oly jellemző szülőanyámra: ő elmegy pancsikálni, de eszébe sem jut, hogy a fiát is vihetné magával.
– Szóval – folytatta, miközben átölelt – nem voltunk sokan. A medencébe odajött hozzám két férfi, akik...
– Mondhatod nyugodtan anyuci – bújtam hozzá önkéntelenül.