A zuhanás

I.
Lassan nyitogatta a szemét, fejébe éles fájdalom hasított. Félhomály, és egy ismeretlen madár vijjogó hangja fogadta. Érezte, hogy be van szorulva, és üvegcserepek borítják elöl kék kezeslábasát. Utolsó emléke még a zuhanás előttről, hogy a pilóta belereccsen a mikrofonba valami érthetetlent, és a légi kísérő hölgy arca megrándul. Aztán előrerepült a székek között, és a szerszámos ládája fejbe vágta. A roncs még füstölgött, ő pedig . Oldalt, a hasa körül mély vágás húzódott, s az egyik keze és válla be volt szorulva a roncsok közé. Megpróbált fészkelődni, de nem nagyon ment. Szédült, és minden egyes rántásnál majd megőrült a fájdalomtól. Apránként kiszabadította magát mégis, nem kis tornamutatványok árán. Az utasok egy része még a roncsok között hevert, senki sem maradt életben. A gép által leborotvált erdőrész a nagy vadon közepén aprócska csík volt csupán madártávlatból. Alig észrevehető. Innen nincs menekvés, gondolta, mikor a környező sűrű fák vonalát kémlelte.

Járni tudott, még ha nehezen is. Talált egy hátizsákot, egy vékony kabátból tépett a derekára ideiglenes kötést, két vizes palackot és pár előre csomagolt szendvicset is elrakott az alumínium étkezőkocsi maradványaiból. Az egyik zsebéből öngyújtó, egy másikról pedig egy éppen jó méretű bakancs került hozzá, a cipője valahogy lerepült róla földet éréskor. Utóbbi megfogalmazáson jót derült magában, s hitetlenkedve csóválta a fejét hozzá. 180-an utaztak a gépen, s neki szerencséje volt. Eltámolygott az erdő széléig, és ott kimerülten lerogyott. Észre sem vette, mikor aludt el.

Felriadt, ismét fájdalomra. Erős, vékony kezek szaggatták ruháját, s valamilyen port szórtak a sebbe, de már nem . A nő volt az, utolsó emlékképe a gépről. Valahol kis elsősegélyes dobozt találhatott, és abból minden gézt rátekert. De legalább még valaki életben van! Hagyta, szó nélkül hagyta, hogy segítsen neki. Ugyanis elakadt a szava a nő szépségét látva, hiába a félig kormos arc, a szemébe hulló hajtincs, elkerekedett a szájjal bámulta. Ne mozogjon! – szólt rá máris, de elmosolyodott, és ettől a férfi teljesen elolvadt, fájdalmát sem érezte már. Maga gyönyörű! – csak ennyit tudott kinyögni, fogva tartotta a szakadt egyenruhából kibuggyanó mellek látványa tekintetét. Látom, kezd rendbe jönni! – jött az újabb mosoly, s abban minden benne volt. Mégiscsak szép az élet, jutott eszébe.