K

alf

ok

alf

té

alf

l

csillagokkal

Idén nyáron esett meg velem egy csodálatos dolog, amire igazándiból egyáltalán nem számítottam – csak úgy jött magától. Egy nagyon kellemes augusztusi estén szülinapi buliba voltam hivatalos, mert az egyik jóbarátom meghívott, és mivel már viszonylag régen is beszéltünk, így nem akartam kihagyni a lehetőséget. Kicsit ugyan vonakodva indultam el, mert egy nagyon ígéretes rajz közepénél tartottam és szerettem volna mihamarabb készen látni. De ugye megígértem, hogy ott leszek, meg persze azt gondoltam még akkor, hogy maradok valameddig, beszélgetek pár emberrel, aztán futás haza befejezni a művet.
Egy remek 2009-es chilei Antares vörösborral a kezemben sétáltam sietősen a cél felé – nem kellett olyan nagyon messzire gyalogolnom, de eléggé késésben voltam. Azt akartam, hogy ne én legyek az első – ez pompásan össze is jött, mert szépen elszámoltam magam. Olyan fél 10 körül szerettem volna odaérni, ehelyett úgy nézett ki, hogy még tízkor sem keveredek oda. Ráadásul ezt még sikerült azzal megfejelnem, hogy nem találtam oda. Azt gondoltam, hogy simán megoldom, de csak nagy nehezen lett meg a hely, ahová elindultam. Végül azért persze meglett a cím! Az 5-ik emeleten volt a lakás, láttam arrafelé ugyan fényeket, de a még ilyen későn is csicsergő madarakon és az utcán szórakozó fiatalokon kívül semmi mást nem hallottam. Vagy talán mégis – mintha halkan szólna a zene az egyik fenti ablak felől. Ahogy ott kémleltem feltűnt, hogy milyen szépen megjelentek a csillagok, egyik a másik után. Ugyan az utcai világítás és a lakásokból kiszűrődő fények próbálták elnyomni őket, de azért ott pislákoltak ők szépen szétszórva az egész égen – fenomenális látványt nyújtva. A kaputelefonnal viszonylag gyorsan feljutottam, és feltűnt hogy ahogy közeledtem az 5-ik felé azért egyre zajosabb lett minden – gondolom az itt lakó szomszédok nagy örömére. Szerintem még jó darabig nem nagyon fogtok sajna aludni – gondoltam, miközben szedtem a lépcsőket. Na mindegy, az már persze nem az én bajom volt – buli kell időnként, azt meg elég nehéz összehozni csendben, lábujjhegyen! Felértem, de csengő nem volt. Határozottan kopogtam az ajtón, majd még egyszer. Nem történt természetesen semmi, de nagyjából erre is számítottam.