Biszex családi kalandok 1. rész

Miután majdnem mindent elvesztetünk, döntött úgy a család, hogy elköltözünk. A bank eladta a házunkat, a két autónkat, értékesebb bútorainkat, apám felmarkolta anyám ékszereit és lelépett azzal, hogy ha majd talpra áll visszajön hozzánk. Nem volt más választásunk, visszatértünk abba a faluba, ahonnan nagyszüleim elszármaztak. A családi ház fél évszázada még jól mutathatott, mostanra már „olyan, mint egy lepratelep” jelentette ki nővérem, aki szokása szerint hisztizni kezdett – „inkább elmenne ringyónak, mint hogy ilyen helyen lakjon” – ordibálta. Erre kijött a szomszéd házból egy megtermett, igencsak barna bőrű úriember, aki kijelentette, hogy hozzá bármikor benézhet, ő imádja a nagycsöcsű csajokat. Szó mi szó Erika, ebben is anyámra ütött: az arca elég szokványos, jellegtelen volt, de méretes mellei, formás combjai és gömbölyded feneke télen-nyáron biztosította számára a férfinem osztatlan figyelmét.
Beköltöztünk hát a családi putriba. Forró nyarunk volt abban az évben, így egyelőre nem aggódtunk a fűtés miatt. Nemsokára meg úgyis visszajön apátok – hallgathattuk minden nap százszor – és minden problémánk megoldódik. Nekem akkoriban megvoltak a saját gondjaim. Ezek közül az egyik Dzsenike volt, a szomszéd lánya, unokája,... nem tudom, mert elég népes család élet, a mellettünk omladozó házszerűségben. A kiscsaj tőlünk nem mesze csordogáló patakban szokott fürdeni. kikerekednek a kis cicijei, a kis puncija tejesen csupasz volt még, olyan jó kis húsos, duzzadt szeméremajkai vannak, én meg egy bokorból kukkoltam, teljesen kiéhezve egy női testre. Figyeltem, ahogy beszappanozza a kezét, majd a csupasz kis puncit kezdi dörzsölni vele, teste a szappantól gyönyörűen csillogott, vizes haja pedig a vállán pihent. szép látvány volt számomra. Ekkor valaki tarkón ragadott, mint egy macskát.
– Mi a faszt csinálsz itt, te ki szar? – kiáltott rám egy srác. – A húgomra verik ki a faszod!? – ordította és a végigrángatott a házukhoz vezető kis ösvényen.
A valamikori nyári konyhában, kellemetlen szagok terjengtek, de annyira begyulladtam, hogy nem törődtem sem velük, sem azzal, hogy vajon milyen érdekes betegségeket kapatok attól a foltos kanapétól ahová lehajított.
– Hogy hívnak?
– Dániel – nyögtem.
– Azé annyira nem kell betojni tőlem – vigyorgott, majd a szekrényhez lépett és nagyot húzott egy kólásüvegben lötyögő sárga valamiből. – Igyál te is – nyújtotta felém – jó erős pálesz.