A betörő

Langyos nyári éjszaka volt. Szellő sem lebbent, minden csendes és mozdulatlan volt. Thomas az új regényén dolgozott a háza emeletén levő szobában. Nagy emeletes ház volt, a földszinten jókora hallal. Itt nőtt föl, ismerte minden zugát. Gondozott kert vette körűl, magas téglafallal körűlkerítve. A szüleitől örökölte, néhány éve, amikor mindketten meghaltak egy repülőszerencsétlenségben. Azóta egyedűl élt itt, és írással kereste a kenyerét. Nem panaszkodhatott, fogytak a regényei tisztességesen. A pénzét nem tudta mind felélni, akárhogyan igyekezett is, ezért hát egy részét gyémántokba fektette. A bankja széfjében tartotta ezeket, de néhány napja vett néhány apróbb darabot, amelyek még a páncélszekrényében voltak, a földszinten egy kisebb szobában.

Jól haladt az írással, ilyenkor nem volt álmos, és gyakran reggelig is folytatta. Teljes csend volt, csak a számítógép billentyűinek halk kopogása hallatszott. Jóval elmúlt már éjfél, amikor zajt hallott lentről, a kert felől. Először a ház körűl kóborló macskákra gondolt, de a nesz megismétlődött, és most már biztos volt benne, hogy nem a kertből, hanem a bejárati ajtó felől jött. Kikapcsolta a számítógép monitorját, és várt egy kicsit amíg a szeme hozzászokott a sötéthez. Nesztelenűl nyitotta ki a szoba ajtaját, ami egy függőfolyosóra nyilt. A nagy hall bejárati ajtóval szemben levő részén állt, fönt, egy emelet magasságban, és pont rálátott a bejáratra. A kinti lámpák bevilágítottak egy kicsit, de csak a földszintre, a fölső rész teljes sötétségben volt. Az üveges bejárati ajtóra kívűlről egy alak árnyéka vetődött. Néhány másodperc, és az ajtó kinyílt, a sötét alak pedig belépett. Nesztelenűl mozgott, kecsesen mint egy macska. Várt egy kicsit, halgatózott, de mivel nem tapasztalt semmi gyanúsat, folytatta az útját. Egyenesen annak a szobának az ajtajához ment, ahol a páncélszekrény volt. Tudta mit akar, kutatással nem vesztegette az idejét. Thomas most már tudta, hogy egy betörővel áll szemben. Nyilvánvaló volt, hogy a páncélszekrényben lévő gyémántokra pályázik. Látszott, hogy az idegennek van némi helyismerete, ezért Thomas kíváncsi lett rá, vajon ki lehet az. Úgy érezte, nem csak egyszerűen az utcáról tévedt be, valószínűleg járt már itt. Visszament a szobájába, és az íróasztala fiókjából magához vette a pisztolyát. Mire ujjra a függőfolyosóra ért, addigra a betörő már bent volt a földszinti szobában. Thomas nesztelenűl lement a lépcsőn. Nem esett nehezére a tájélozódás a sötétben, hiszen otthon volt. Belépett a nyitva hagyott ajtón, és megállt az ajtó mellett, hátát a falnak támasztva. A betörő fölkattintotta a zseblámpáját, és rögtön arra a falon függő képre irányította, amelyik a páncélszekrényt takarta el. A lámpát az asztalra helyezte, és leemelte a képet. Gyorsan és kecsesen mozgott, nem sejtett semmit, tökéletes biztonságban érezte magát. A halvány fénycsóvában látszott, hogy törékeny termetű, sötét nadrágot, sötét pulóvert visel, és a fejét is maszk fedte. Thomas csak figyelt a sötétben, és el kellett ismernie magában, hogy az idegen érti a dolgát. Az első kis neszektől eltekintve semilyen zajt nem ütött. Gyorsan és ügyesen dolgozott. Már a páncélszekrény számkombinációs zárját próbálgatta. Valószínűleg ismerte a kódot, mert a szekrény súlyos ajtaja feltárúlt. Ennyi idő alatt másképpen nem lehet kinyitni. Thomas nem várhatott tovább, cselekednie kellett. A betörő belemerűlt a munkába, a gyors siker . A kis bársonyzacskót emelte ki éppen, amikora jobb füle mellől közvetlenűl egy fegyver jellegzetes kattanását hallotta. Hirtelen odafordította a fejét, és egy hatalmas forgótáras pisztollyal nézett . Tökéletesebb tettenérést el sem lehetett képzelni. A betörő keze a széfben, és a gyémántokat rejtő zacskót emeli ki. Elengedte a kis zsákocskát, és az visszahullott a helyére. Lassan visszahúzta a kezét, és mindkettőt a feje mellé emelte. Ez már a sokadik akciója volt, de eddig mindig simán ment minden. A gondos előkészítés nem volt hiábavaló, de most hiba csúszott a számításába. Nem gondolta, hogy van itthon valaki. A pisztoly eltávolodott, de továbbra is rá irányúlt. Hirtelen világos lett a szobába, fölkapcsolták a villanyt. A revolver másik oldalán egy harminc év körűli, szabadidőruhát viselő férfi állt. Thomas látta hogy nyerő helyzetben van, a betörőhöz lépett, és kíváncsiságát kielégítve megragadta a maszkját, és lerántotta a fejéről. Jobban nem is lepődhetett volna meg a látványtól. A maszk alól hatalmas vörös hajzuhatag tünt elő. A betörő egy gyönyörű fiatal nő volt. Arcán ijedtség tükröződött, de szeme vad tűzben égett, látszott, hogy még nem adta föl. Thomas eredetileg értesíteni akarta a rendőrséget, de most más ötlete támadt.

– Üdvözlöm szép hölgy, bevallom nem önre számítottam.

A nő láthatóan megkönnyebbűlt a megszólítástól, és leengedte a kezét. Thomas észrevette, hogy szemével a nyitott ajtót méregeti, és megsejtette a tervét. Ha sikerűl kijutnia a világos szobából, jó esélye van rá, hogy el tud tünni a kinti sötétben. Ezzel egyidőben már meg is lódúlt a teste az ajtó irányába. Körűlbelűl egyforma távolságra voltak az ajtótól. Thomas előre megsejtve a gondolatát, hamarabb ért oda, és a szabad kezével megragadta a csuklóját, még mielőtt kijuthatott volna. Keményen visszarántotta, és magához szorította a kapálózó lányt. Hiába dulakodott, nem lehetett komoly ellenfél egy férfi erejével szemben. Thomas fölemelte a pisztolyát, és a nö elé tartotta.

– Ez egy nagy kaliberű fegyver. Ha csak a lábát találom el, akkor is valószínű hogy egy életre nyomorék marad. Nagy kár lenne egy ilyen szép hölgyért. Én ettől sokkal jobb üzletet ajánlok. Ha megteszi amit kérek, és nem ellenkezik, megígérem, hogy elengedem, és nem szólók a rendőrségnek. Egyébként sincs más választása.

A lány már nem vergődött a szorításában, ezért Thomas a szoba belseje felé fordította, és elengedte. Az íróasztal fiókjából egy fényes acélbilincset vett elő, odalépett hozzá, és gyakorlott mozdulattal az egyik csuklójára erősítette. A fal mellé vezette a lányt, és a radiátor csövére akasztotta a bilincs másik felét.

– Ugye megérti, ha ebben a helyzetben nem bízok magában.

A fegyver tárát kifordította oldalra, fölemelte, és a lőszerek a kezébe hullottak. A pisztolyt a fiókba tette, a golyókat pedig a zsebébe.

– Erre most már nem lesz szükség. Egy kicsit magára kell hagynom, de igérem, rögtön visszajövök.

Azzal kiment a helyiségből. A lány fogoly volt, mégis megnyugodott egy kicsit, amikor Thomas eltette a fegyvert. Nem tudta mit tervez a férfi, de bármi is az, jobb mintha föladná a rendőrségen. Valami sejtése azonban volt, mert amikor magához szorította, nem lehetett nem észrevenni azt a kemény dolgot ami a nadrágjában ágaskodott. Bízott benne, hogy megússza azzal, hogy a férfi magáévá teszi, elvégre jóképű vonzó ember volt. Ha máshol találkoznak, társaságban, biztosan megakadt volna rajta a szeme. A modora kissé furcsa volt, de tetszett neki az udvariaskodás még ebben a helyzetben is. Néhány perc elteltével Thomas visszatért egy közepes méretű aktatáskával a kezében. Amikor belépett a szobába, az ajtót kulcsra zárta, a kulcsot pedig a zsebébe sülyesztette. A táskát letette az iróasztal mellé, és a lányhoz fordúlt.

– Tudom a helyzet nem a legalkalmasabb, de szeretnék bemutatkozni önnek. A nevem Thomas Bradly, de ezt ön már biztosan tudja. Én viszont nem ismerem az ön nevét, ezért szívesen venném, ha bemutatkozna.

– A nevem Caty. Természetesen ez csak becenév, de megszólításhoz elegendő lesz.
– Köszönöm kisasszony, nem is számítottam másra.

Caty először szólalt meg, és annak ellenére, hogy próbált magabiztos lenni, a hangja eléggé zavartnak tűnt. Thomas egy apró kulcsot vett elő, és kinyitotta vele a bilincset. Először a csőről vette le, azután Caty csuklójáról. Ő ahogy megszabadúlt tőle, rögtön ujjból a menekülésen törte a fejét, de semmi ötlete nem volt. Az ajtó zárva, az ablakon rács van. Ezt már a terepszemle alkalmával megfigyelte, mert különben ott próbálkozott volna inkább a behatolással. Semmi nem jutott az eszébe, arra gondolt legjobb lesz, ha nem ellenkezik a férfival. Akkor hamarabb szabadúl, és talán nem is lesz olyan borzasztó a dolog. Azért puhatolózásképpen megkérdezte:

– Mi van, ha mégsem egyezem bele a feltételeibe, akkor értesíti a rendőrséget?
– Nem, most már semmiképp sem. Viszont önnek nincs választása. Ha nem engedelmeskedik önként, megteszem amit akarok. Ugye nem kételkedik a szavamban?

Caty belátta, nem tud mit tenni. Thomas leült egy hatalmas fotelba, és úgy folytatta.

– Kedves Caty, ön igazán vonzó fiatal hölgy, örvendeztessen meg azzal, hogy megszabadúl ettől a célszerű, de csöppet sem szexis ruhától.

Caty sejtette a szándékát, de nem gondolta, hogy Thomas ilyen nyersen, és határozottan a lényegre tér. Legalább egy kis udvarlást elvárt volna tőle. Ennek ellenére megpróbált jó képet vágni a dologhoz, és elhatározta, hogy megpróbálja magába bolondítani a férfit. Hátha a későbbiekben még hasznára válik.

– Hát jó, legyen a kedve szerint. Tudom, hibáztam, és a hibáért fizetni kell. Megadom az árat amit kér.

Azzal elővette legcsábosabb mosolyát, és Thomas elé lejtett. Előszőr a vékony bőrkesztyűjét vette le, amit az ujjlenyomatok miatt, elővigyázatosságból viselt. A következő a fekete kötött pulóver volt. Egyfolytában riszálta a csípőjét, és lassan húzta fölfelé a pulóvert, amíg előbukkantak melltartós mellei. A fejét gyorsan kibujtatta belőle, és áthúzta dús vörös is a pulóver nyakán. Megrázta a fejét, és hatalmas hajkoronája csak úgy repűlt a levegőben. Lerúgta gyorsan az edzőcipőit, a nadrág következett. A csípőjét állandóan mozgatta, közben a nadrág egyre lejjebb kerűlt. Hátat fordított a férfinak, és úgy folytatta. Nyujtott lábbal előrehajolt, és letolta teljesen a bokájáig, majd kilépett belőle. Visszafordúlt, és látta Thomas szemében a tüzet.

– Tovább, tovább – bíztatta.

Már csak a melltartó, és a bugyi maradt rajta. Hátranyúlt, és kikapcsolta a melltartó kapcsát, de a kezével tartotta nehogy leessen idő előtt. Előbb a karjait kihúzta a vállpántjából, aztán gyors mozdulattal eldobta az egészet. Csodás fiatalos mellei voltak, rugalmasan rezdűltek minden mozdulatára. A bugyinak is le kellett kerűlni, bár így sem takart túl sokat. Thomas felállt a fotelből, és megfogta Caty kezét, amikor a bugyija felé nyúlt.

– Ezt majd én.

Legugolt elé, és lassan lehúzta róla, egészen a földig. Caty bőrét parázsként égette Thomas érintése, de azért engedelmesen kilépett a bugyiból.

– Ha nem haragszik ezt megtartom emlékbe. – mondta előtte gugolva, és a bugyit a zsebébe rejtette. Végigsimította a csípőjét két oldalt és fölállt. Kicsit hátrébb lépett, és onnan nézte tovább. Caty tisztában volt a szépségével, nem is volt szégyenlős, de kezdte kellemetlenűl érezni magát az idegen férfi pillantásainak a keresztüzében.

– El kell ismernem, csodálatos alakja van.

Az elismerés nem enyhítette Caty kellemetlen érzését, minden pillanatban azt várta, mikor veti rá magát Thomas. Ez azonban nem akart bekövetkezni.

– Kérem fáradjon ide, az íróasztalhoz – mondta, és a karjánál fogva udvariasan odakísérte az íróasztal végéhez. – Most azt szeretném, ha ráhajolna az asztalra, a kezét előrenyújtva.

Caty valami rosszat sejtett, de nem tudta mi az, ezért hát vonakodva bár, de teljesítette a kérést. Hatalmas régi tipusú asztal volt, akkora, hogy a kinyujtott keze nem érte el a végét. Az első percben nagyon kellemetlen volt a hideg lapra ráfeküdni. Ezzel volt elfoglalva, és nem is törődött vele Thomas mit csinál. Ő közben az asztal mellé helyezett táskát nyitotta ki, és egy kötelet vett elő. Caty nem is vette észre, csak akkor, amikor már a kötelet az egyik csuklójára ráhurkolta. A kötél másik végét az íróasztal lábához erősítette. A lány számára olyan gyorsan történt minden, hogy csak akkor ptóbált tiltakozni, amikor már a másik kezén is rajta volt a kötél. Hiába rángatta, Thomas ezt is rákötötte az íróasztal lábára. Nem tudta mi fog történni vele, de borzasztóan megréműlt. Erre egyáltalán nem számított. Kétségbeesetten próbált szabadúlni, de a kötelek erősen tartották. A férfi a háta mőgé kerűlt, és akkor csak azt érezte, hogy a bokájára is kötelek kerűlnek. Thomas egymás mellett levő lábait terpeszbe , és a kötéllel az íróasztal lábaihoz erősítette. Caty teljesen kiszolgáltatott helyzetben feküdt az asztalon, keze, lába lekötözve. Combjai között előtüntek simára borotvált szeméremajkai, mint két szép kis mandula. Thomas megérintette a fenekét, csak gyöngéden húzta végig rajta a kezét, Catyn mégis végigfutott a hideg. Tetszett neki a lány, és így kifeszítve méginkább fölcsigázta a fantáziáját.

– Tudom nem volt túl lovagias dolog amit önnel műveltem, de mindenképpen szükséges, hogy a terveimet végrehajtsam. Egyébként azért folyamodtam ehhez a módszerhez, mert semmi kedvem nem volt önnel dulakodni, és így a büntetés elviselésére. Most már nyugodtan elmondhatom, meg fogom büntetni, amiért betört a házamba, és megpróbált kirabolni. A büntetés egy lovaglópálcával a meztelen fenekére mért ütésekből fog állni. Talán ez nagyobb visszatartó erőt képvisel, mintha átadnám a rendőrségnek, és szerintem ön is ezt a formát választaná szivesebben. Előtte azonban szeretném ha elmondaná nekem, hogy kitől kapta az ötletet, hogy pont ide kell jönnie, és ki árúlta el a páncélszekrényem kódját.

Caty végighalgatta a monológot, és nem akarta elhinni amit hall. Ezt nem teheti vele ez az ember, nem serdületlen már, hogy ilyen módszereket alkalmazzon. Föl akart állni, de hiába próbálkozott, a kötelek nem engedték. Nyögve erőlködött, és éppen minden büszkeségét félretéve könyörögni akart Thomasnak, amikor halk suhanást hallott a levegőben, és a fenekébe égő fájdalom hasított. Rögtön utánna még egy. Felkiáltott fájdalmában, de semmit nem tudott tenni ellene.

– Ez csak ízelítő volt, feltételezem a kisasszony nem tapasztalta még, milyen a lovaglópálca érintése. Most, hogy már van róla fogalma, megkérdezem még egyszer, ki árúlta el a páncélszekrényem kódját.

Caty nem válaszolt rögtön, gondolkozott még, mit hazudjon. Úgy látszik túl sokáig, mert Thomas nem várt tovább, megindúlt kezében a pálca. Ötször csapott le egymás után, nem törődve a lány fájdalmas nyögéseivel, sikolyaival. A fenekén piros csíkok jelentek meg az ütések nyomán.

– Ki árúlta el a kódot?

Caty ravasz, és rafinált nő volt, semmiképpen sem akarta elárúlni, de hiába törte lázasan a fejét, semilyen hihető magyarázat nem jutott az eszébe. Még nem volt ennyire szorúlt helyzetben, és nem forgott igazán jól az agya. Ezt Thomas is tudta, és nem sok időt hagyott neki a gondolkozásra. Ujjból ötször sujtott le, Caty jajveszékelése közepette.

– Látom nem lesz könyű rábírni a válaszadásra, ezért ezután nem ismétlem meg többször a kérdést, hanem minden öt ütés után egy kis szünetet tartok, alkalmat adva hogy válaszoljon. Egyedűl öntől fűgg, hogy hány ütést kell elviselnie.

Nem is időzött tovább Thomas, hanem folytatta a következő ötös adag kimérésétvel. Egyre jobban élvezte domináns szerepét, és titokban azért drukkolt, hogy a lány minél később mondja el a titkot, és neki alkalma legyen minél jobban kipirosítani formás popsiját. Azon pedig egyre csak gyűltek a csíkok, halványak, és kidudorodó sötétvörösek egyaránt. Könyörtelen volt, alig néhány másodpercnyi szüneteket tartott. Caty úgy érezte nem bírja már tovább ezt az elviselhetetlen csípő fájdalmat. Az ütések közben könyörögni kezdett, Thomasnak, hogy hagyja abba, elmondja amit akar. Ő leszámolta az éppen aktuális öt csapást, és csak utána engedte szóhoz jutni Catyt.

– Figyelmesen halgatom kisasszony.

Caty könnyeivel küszködve, nehezen nyögte ki a szavakat.

– Egy nő keresett meg, a nevét nem árulta el, ő adta meg a címet is, és a páncélszekrény kódját is. – Ez kevés, valami konkrétabb dolgot szeretnék hallani – mondta Thomas, és már emelte is a pálcát.

Caty abban a pillanatban szinte sikoltva mondta:

– Ne, ne, ne folytassa! Mindent elmondok róla amit tudok, csak hagyja abba kérem.
– Jól van, kezdje, – engedte le a pálcát Thomas.
– Először telefonon keresett meg, majd egy presszóban találkoztunk. Huszonöt – huszonhét év körűli nő volt. Olyan magas lehetett mint én, és hosszú platinaszőke haja volt, bár azt hiszem festette. Nagyon feltünően öltözködött, és a sminkje is feltünő volt. Mindenkivel lekezelően beszélt, velem is. A gyémántokat akarta, és én csak azért vállatam el a munkát, mert elég jó árat ajánlott. Holnap kellett volna átadnom neki.
– Ez már sokkal jobban hangzik, Caty kisasszony. Azt hiszem tudom is kiről van szó.

Thomas a személyleírásból rögtön ráismert Barbarára, a volt szeretőjére. Nemrégen adta ki az útját, akkor is dúlt – fúlt haragjában, és mindennel megfenyegette, de ő természetesen nem vette komolyan. Sohasem állt túl közel hozzá. Egy idő után kiismerte, köpönyegforgató, kétszínű nő volt, de csodálatos teste volt, és az ágyban utolérhetetlen dolgokat művelt. A páncélszekrény kódját sohasem árúlta el neki, de úgy látszik túljárt az eszén, és valahogy kileste. Mindenképpen jó, hogy még időben szakított vele, mert úgy látszik más csalárdságokra is képes.

– Remélem meg van elégedve a beszámolómmal, és most már elenged.
– Nem kisasszony, a büntetésen még nincsen túl. Ezt az eddigi vesszőzést mind elkerűlhette volna, ha rögtön elmondja nekem ezt a történetet. A betörésért még meg kell kapnia a megérdemelt büntetést, ezt nem tudja elkerűlni. Ez adja azt a visszatartó erőt, hogy a jövőben hátsó szándékkal ne lépje át a házam küszöbét. Azt hiszem harminc ütés pont megfelelő lesz.

Caty ennek hallatán a kötelékeit kezdte rángatni, nem tudta elképzelni, hogy elviseljen még harminc ütést. Amit eddig kapott, az is körűlbelűl annyi lehetett, csak ötösével elaprózva. Most pihent egy kicsit, de a feneke így is nagyon égett, és lekötözött kezével meg sem tudta tapogatni. Ha csak rágondolt, mit kell még elviselnie, elfogta a kétségbeesés.

– Kérem, könyörűljön meg rajtam, megígérem soha többet a környékére sem megyek a házának. Nagyon fáj a fenekem, nem bírnám ki ha még egyszer megverné.

– Caty kisasszony, nyugodjon meg, ki fogja bírni. Kellemetlen lesz, de végűl is az a célja, hogy fájjon. Semmi kárt nem tesz önben, a szép kis hurkák néhány nap alatt elmúlnak a popsijáról. Nos hát akkor kezdhetjük?
– Nem, nem, ne bántson, kérem!
– Ha tiltakozik akkor is meg fogom tenni, jobb ha összeszorítja a fogát, és minél hamarabb túl leszünk rajta.

Thomas élvezte a lány kiszolgáltatottságát. Minden alkudozás nélkűl is bármit megtehetett vele, de izgalomba hozta sírósan könyörgő hangja, reménytelen menekülési próbálkozásai. Megtapogatta mintásra csíkozott fenekét, forró volt, és érezni lehetett néhány kiemelkedő vesszőnyomot. A nadrágja mégjobban kiemelkedett azon a bizonyos helyen. Kezébe vette a pálcát, és a fenekére helyezte. Caty ahogy megérezte rajta, azonnal nyüszíteni kezdett, és megfeszítette magát az asztalon. Thomas lecsapott a vesszővel, Caty felnyögött, de nem könyörgött tovább. Most sokkal hosszabb szüneteket tartott az egyes ütések között. Legalább hat – nyolc másodpercet. Minden alkalommal megvárta amíg teljesen elcsendesedik, és mozdulatlan nem lesz, csak akkor mérte ki a következő ütést. Hosszú percekig eltartott, amíg mind a harminc csapást megkapta Caty. A csíkok csak egyre gyűltek a fenekén. Az utólsó ütéseket már a combja felső részére helyezte, mert a popsiján egymást érték a vesszőnyomok. Thomas borzasztóan izgatónak és erotikusnak találta fenekét, és a combjai közűl kibukkanó szeméremajkait. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy magáévá tegye. Ágaskodó szerszámát kiszabadította a nadrágból, két tenyerét Caty forró popsijára helyezte, és széthúzta a farpofákat. Kissé megrezdűlt a teste amikor megérezte Thomas szerszámát a lábai között, de nem ellenkezett egy csöppet sem. A puncija nedves volt a , és az erőlködéstől, de lehet, hogy ő is tudat alatt izgatónak találta a kiszolgáltatottságot. Thomas könnyedén belehatolt. Hasával és combjával érezte Caty tűzben égő fenekét, és kidudorodó hurkáit. Nem kellett sokat mozognia, pillanatok alatt eljutott a csúcsra. Megkapta amit akart, teljes mértékben kiélvezte Caty testét. Gyorsan eloldozta a köteleit, és segített neki fölkelni az asztalról.

– Remélem most már elenged, azt hiszem alaposan megbünhődtem a vétkemért.

Caty hangjában semmi haragot, vagy megvetést nem lehetett fölfedezni. Egyszerűen csak szabadúlni akart. Bízott benne, hogy Thomas megelégszik ennyivel.

– Igen, ön szabad. Most már egálba kerűltünk, egyikünk sem tartozik a másiknak. Visszakapja a ruháit, és oda megy ahova akar. Ha igényt tart rá, a kocsimon elviszem bárhová ahová kívánja. Remélem legközelebb kellemesebb körűlmények között találkozunk. A történtek ellenére azonban lenne egy kérésem. Hangsúlyozom, ez csak kérés. Szeretném ha itt töltené az éjjszaka hátralevő részét. Rendelkezésére áll minden amit itt talál. Holnap pedig együtt elmegyünk a találkára, ugyanis azzal a hölgyel akit említett, van egy kis elintézetlen ügyem.

Thomas a nyitott páncélszekrényhez lépett, kivette a gyémántokat rejtő zsákocskát, és tartalmát az asztalra borította. A gyémántok szikrázva ragyogtak az íróasztal sötét lapján. Ott, ahol az imént még Caty feküdt. Ő már összeszedte a ruháit, de a csillogó kövecskék odavonzották.

– Kérem válasszon egyet közűlük!

Caty megbabonázva nézte a gyémántokat, és bátortalanúl a kezébe vette a legcsillogóbbat.

– Nos, megteszi amit kérek?
– Igen, de van két feltételem. Gondolom a szóban forgó hölgyre neheztel egy kissé, és vele is valami hasonló dolgot tervez, mint velem. Ha így van, szeretnék én is jelen lenni.

– Helyes a feltételezése, és azt hiszem semmi akadálya a dolognak, de mi a másik feltétel?
– Most rögtön megmutatja hol van a fürdőszoba, aztán pedig hagy aludni legalább délig. A találkozó úgyis csak délután négy órakor lesz.

– Legnagyobb örömömre szolgál, hogy vendégűl láthatom. Kövessen, megmutatom a fürdőt, és amíg fürdik, előkészítek egy vendégszobát.

Catynak a meleg víz nagyon égette a meggyötört fenekét, ezért inkább a tusolót hidegre állította, és azzal hűtötte sokáig. Lefküdni csak hasra tudott, és így is aludt még néhány nappal utánna is.
Caty álmosan nyujtózkodott, és először nem tudta hol van, de amikor a hátára fordúlt, és megpróbált felülni, a fenekébe éles fájdalom hasíott. Abban a pillanatban teljesen föébredt, és az agyán átfutott minden, ami az éjszaka történt. A behúzott függönyök félhomályt bocsátottak a szobára, de így is jól látta a falon levő nagy órát, fél tizenkettőt mutatott. Az erkélyajtóhoz lépett, és egyetlen mozdulattal szétrántotta a súlyos bársonyfüggőnyt. Az éles fény késként hasított a szemébe, csak percekkel később szokta meg, és nézett szét az emeletről a parkba. Kinyitotta az ajtót, és a déli forróság beáradt az addig hűvös szobába. Kilépett az erkélyre, és mélyet lélegzett. A magasan álló nap szinte égette a bőrét. Akkor vette csupán észre, hogy teljesen meztelen. Senki nem volt a parkban, de azért gyorsan visszahúzódott, és a ruháját kezdte keresni. Eszébe jutott, hogy azt a fürdőszobában hagyta, csak egy köntöst öltött magára, amit meg is talált az ágy mellett. A feneke nem fájt már nagyon, de ha hirtelen mozdulatot tett, vagy lehajolt, eszébe jutott az éjszakai kaland. Hiába fordúlt hátra, nem sokat látott belőle, így hát a szekrények ajtaját kezdte nyitogatni, hátha talál egy tükröt. Valóban, az egyiknek a belső oldalán jókora tükör volt, és így már gond nélkűl szemügyre vehette megfenyített testrészét. Még mindig jól látszottak a csíkok rajta keresztbe, halványak, és vastagabb sötét dudorok egyaránt. Thomas azt mondta, néhány nap alatt elmúlik, de az biztos, egy darabig nem kell a strandra mennie.

érdekes módon, ahogy az eszébe jutott Thomas, nem gondolt rá haraggal, pedig erre alapos oka lett volna. Elvégre megkötözte, alaposan megverte, sőt kihasználva kiszolgáltatott helyzetét, meg is . Ez már nyomós ok a neheztelésre, mégis ő a másik oldalt is próbálta mérlegelni. Tudta, hogy kockázatos dolog amit csinál, de vonzotta az izgalom, a könnyen szerzett pénz. Bízott az eszében, ügyességében és a szerencséjében is. A szerencséje nem hagyta el most sem, igaz, hogy keményen meg kellett fizetnie, de járhatott volna rosszabbúl is. Egyszerűen le is lőhette volna Thomas, de az sem lett volna sokkal jobb, ha kihívja a rendőröket. Ez benne volt a pakliban. A két okból sem vette nagyon a lelkére. Először is amikor Thomas foglyúl ejtette, látta rajta, hogy nem közömbös a számára, és számított rá, hogy valami efféle dologgal kell fizetnie ügyetlenségéért. Tehát egy kicsit számított rá, és lélekben fölkészűlt a lehetőségére. A másik dolog pedig az volt, hogy imponált neki Thomas személye. Még ha ő volt is a szenvedő fél, tetszett neki a határozottsága, keménysége, és nem utólsó sorban az, hogy jóképű, fiatal férfi volt, ráadásúl független. Mielőtt végrehajtotta a balúl sikerűlt akcióját, néhány napig követte Thomast, szimatolt a ház környékén, volt alkalma megfigyelni a szokásait. Már akkor megakadt rajta a szeme, de azt nem gondolta, hogy közelebbi kapcsolatba is kerűl vele. Neki ez csak egy munkát jelentett, ami az ő fogalmai szerint szép pénzt hozott volna a konyhára. Barbarát, a megbízóját eléggé ellenszenvesnek találta, de nem törődött vele, fontos az, hogy fizesse ki a megbeszélt összeget, gondolta. Most, hogy átállt Thomas oldalára, és beleegyezett, hogy megpróbálja Barbarát tőrbe csalni, egy csöpp lelkiismeretfurdalást sem érzett, igaz, hogy ilyen jellegű gondjai máskor sem nagyon voltak. A dolgokat egyszerűen abból a szempontból nézte, hogy az számára hasznos-e vagy sem. Arra azonban, hogy jelen akart lenni Barbara megfenyítésénél, nem a haszonszerzés, hanem a kíváncsiság vitte rá. Arról, hogy milyen elszenvedni egy ilyen büntetést, most már volt fogalma, de nagyon furdalta a kíváncsiság, milyen érzés lehet a vessző másik végén állni. Az biztos, hogy sokkal kellemesebb. Még egyszer megszemlélte mintás fenekét, óvatosan megtapogatta, és arra gondolt, ettől nem sok kellemetlenebb dolog létezik.

Magára öltötte a köntöst, és kilépett a folyosóra. Azonnal megérezte a mindent betöltő finom kávéillatot. Kísértést érzett, hogy azonnal megkeresse az illat forrását, de erőt vett magán, és inkább a fürdőszoba felé irányította sietősen a lépteit. Lezuhanyozott, rendbeszedte magát, megigazítota hatalmas vörös hajkoronáját. Amióta fölkelt, nagyon otthonosan, kellemesen érezte magát. Pihenten frissen ébredt, tetszett neki itt minden. Pedig az egész ház berendezése olyan volt mint maga a házigazda, ellentmondásos. Az egyik helyiség ódon évszázados hangulatot árasztott, sötét, nehéz bútoraival, régi festményeivel. Máshová belépve, mintha másik korban járnánk, világos egyszínű falak, csillogó, fémből és üvegből készűlt bútorok, a legmodernebb technika mindenhol. Mégis úgy érezte barátságos ez a hely, tudna itt élni. Női szépítőszereket egyáltalán nem talált, de nem is nagyon bánta. Kezébe vette az éjjszaka viselt ruháit, de rövid gondolkodás után inkább mégis a köntöst vette vissza magára. A fekete kötött pulóvert, és az ormótlan hosszúnadrágot egyrészt nagyon melegnek találta, másrészt így hogy funkcióját vesztette, nevetségesnek is. A fejet takaró maszkra pedig végképp semmi szükség nem volt. Otthagyta az egészet, és elindúlt a kávéillat irányába. A földszinten volt egy kisebb, konyhával kombinált étkezőféle, oda vezette az orra, meg aztán ahogy közelebb ért hozzá, egyre jobban hallotta a vidám zenét, ami egy rádió hangszórójából áradt. Thomas egy fonott fotelban ült az asztal mellett, és kávéscsészével a kezében ujságot olvasott. Belépésére fölpattant a helyéről, elésietett, és kézcsókkal fogadta.

– üdvözlöm kedves kisasszony, remélem kellemesen pihent.
– Köszönöm, nagyon jót aludtam.
– egy csésze kávéval?
– Igen, nagyon jól fog esni.

Thomas hellyel az asztal mellett, Caty odasétált, és mintha mi sem történt volna leült. De azonnal föl is pattant és fájdalmas arcal, hangos sziszegés közben a popsiját tapogatta.

– Hát igen, kedves Caty, egy ideig még óvatosnak kell lennie ezen a téren. Megengedi hogy megvizsgáljam?

Caty nagyon meglepődött, és egy kicsit föl is háborodott a kérés hallatán, mert már kezdte megszokni, hogy úrinőként bánnak vele, és tetszett is neki a dolog. Ez a kérés azonban nem illett bele ebbe a szerepjátékba. Azért rövid habozás után, lesütött szemmel Thomashoz hátrált, és fölemelte a köntöse hátúlját. ő úgy látszik nem volt megelégedve vele, mert mégjobban fölemelte egészen a derekáig, és másik kezével nagyon óvatosan végigtapogatta Caty fájó testrészét.
– óóó, ez nagyon csúnya – szörnyűlködött, mintha nem is ő okozta volna a bőrön látható csíkokat.
– Van egy nagyon jótékony hatású kenőcsöm, ha megengedi szívesen kezelném vele, de csak akkor hatásos, ha néhány napig folyamatosan használják.

Caty végképp nem tudta mit válaszoljon. Thomas viselkedése annyira ellentmondásos volt, hogy nem tudta, hülyének nézi-e őt, vagy valami csapdát készít újból, vagy csak egyszerűen ez a normális viselkedése. Végűl ebbe is beleegyezett. Gyorsan, állva megitta a kávéját, és néhány perc múlva, maga is csodálkozott rajta, de egy franciaágyon feküdt hason, a köntöse fölhajtva, Thomas pedig a popsiját kenegette óvatosan valami csodaszerrel. Eleinte fájt az érintése, de a kenőcs hűsítette, és egyre kellemesebbnek érezte a műveletet. Nem tudta mi van vele, teljesen megbabonázta ez a férfi. Mindenbe beleegyezik amit kér tőle, pedig az esze azt súgja, inkább tünjön el innen minél hamarabb, és felejtse el ezt a félre sikerűlt kalandot, amíg lehet. ő ehelyett a fenekét maszíroztatja ezzel az idegennel, akit nemrégen még ki akart rabolni, és aki ezért megverte, , majd egyik pillanatról a másikra úgy bánt vele, mint egy hercegkisasszonnyal, aztán váratlanúl a fenekét akarja tapogatni, igaz, hogy tisztán gyógyító szándékkal, és mindebbe ő még bele is egyezik. Bizar helyzet, az biztos. A símogatás azonban nagyon jólesett, sajnálta is amikor Thomas abbahagyta.

– Ez most készen van, de remélem lesz alkalom tovább folytatni a kezelést. Akkor három nap mulva ugyanolyan bársonyos lesz a bőre, mintha misem történt volna.

Caty föl akart kelni, de végűl mégis jobbnak látta, ha csak a fenekét takarja be a köntösével, és marad hason fekve. Közben Thomas fényképeket vett elő, és megkérte, hogy szóljon, ha valamelyiken fölismeri Barbarát. A legtöbb képen rajta is volt, általában Thomas társaságában. Néhány kép egészen félreérthetetlen helyzetben ábrázolta őket.

– Erre csak a bizonyosság kedvéért volt szükség, én ugyanis időközben kiterveltem hogyan tudnám a hölgyet feltünés nélkűl idehozni. A terv kissé kockázatos, legalábbis az én részemről, és alapvető része, hogy feltétel nélkűl megbízom önben. Ezért arra kérném, ha esetleg hátsó gondolatai támadnának a gyémántokkal kapcsolatban, akkor jusson eszébe az éjszaki eset, az talán segít elhesegetni ezeket a gondolatokat. Remélem sikeres lesz az együttműködésünk, és akkor mindketten meg leszünk elégedve. Ellenkező esetben a haragomat ébresztené föl, és annak eléggé kellemetlen következményei lennének az ön számára.

Caty tudta milyen kemény, és könyörtelen tud lenni Thomas alkalomadtán, és eszébe sem jutott még egyszer ujjat húzni vele.

– Biztosíthatom, hogy tökéletesen megbízhat bennem, rajtam nem fog múlni az ügy sikere. De remélem nem feledkezett meg az igéretéről, és én is jelen leszek a fenyítés kiszabásánál.
– Természetesen, kedves kisasszony, én soha nem feledkezem meg az ígéreteimről.

Caty még az éjjszaka elmondta Thomasnak a gyémántok átadásának helyét és módját. Egy elegáns belvárosi étterem félreeső boxában fognak találkozni. Mindketten egyedűl mennek, ahol Barbara megkapja a gyémántokat, Caty pedig a pénzét, aztán mindenki megy a maga útjára. Catynak már nagyon fúrta az oldalát a kíváncsiság, mit eszelt ki Thomas, és türelmetlenűl meg is kérdezte.

– Szeretném, ha most már engem is beavatna a részletekbe, elvégre nekem is jelentős szerepem lesz benne.
– Már mondom is Caty kisasszony. Már jártam a szóban forgó étteremben, ismerem a környéket, nem lesz nehéz végrehajtani az akciót. A saját kocsiján kell odamennie, ami feltételezem itt parkol valahol a közelben. önnek csak az lesz a dolga, amit egyébként is tenni szándékozott, odaviszi a gyémántokat, átadja a hölgynek, átveszi a pénzét, és távozik. Az a fontos, hogy ne fogjon gyanút.

Caty közbevágott.

– és mi lesz azzal a pénzel amit kapok?
– Természetesen megtartja. Ez az ön üzlete, én ebbe nem szólok bele.

Caty igyekezett nem mutatni a meglepődöttségét, de erre nem számított. Ha ez bejön, akkor nem szenvedett hiába, mégiscsak hozzájut a hőn áhított összeghez. úgy érezte, akáhogy sikerűlt is az akció, ez a pénz már jár neki, annyi munkát fektetett bele, és annyi szenvedést kellett elviselnie miatta. Thomas folytatta.

– Barbarának nincs autója, nem is tud vezetni. Aminek egy kicsi köze van a technikához, az nem neki való. Taxival fog távozni, mindig azzal közlekedik. úgy intéztem, csak egy taxi lesz a környéken, abban pedig én leszek a sofőr. Innentől nyert ügyünk van. A taxival én hazafuvarozom, ön pedig jön a saját kocsijával.
– Nagyon ötletes, de honnan szerez egy taxit?
– Van egy ismerős sofőr, mindig az ő szolgálatait szoktam igénybevenni ha szükséges, és megbízom benne. ő kölcsönzi a járművet, és elintézi, hogy az adott időben egyetlen kollégája se legyen még az étterem környékén sem.
– Igen, ez így nagyon egyszerűnek tűnik, de tudja, hogy ezzel a gyémántjait kockáztatja?
– Valóban, kisasszony. De mivel önben megbízok, a kockázat arra az időre korlátozódik, amíg Barbara be nem száll a kocsimba a gyémántokkal együtt. úgy gondolom ennyi kockázatot hajlandó vagyok vállalni az ügy érdekében. Ha nincs több kérdése, azt ajánlanám menjen haza valami alkalmasabb öltözéket fölvenni, mert az, amiben idejött, kissé feltűnő lenne napközben. Ha átöltözött, szeretném meghívni ebédre. Remélem nem utasítja vissza. Ha gondolja szívesen hazaviszem, vagy önért megyek, ahogy óhajtja.

Caty nem utasította vissza, sőt kifejezetten örűlt a meghívásnak. Jól érezte magát Thomas társaságában. Ennek ellenére igyekezett minél kevesebbet elárúlni magáról, és elhárította a fuvart, inkább a saját kocsijával ment. Visszament a fürdőszobába, és mégiscsak magára öltötte az éjjel viselt öltözéket. Valamiben csak haza kellett mennie. Mindene megvolt hiánytalanúl, kivéve a bugyit, amit Thomas még az éjjel eltett emlékbe. Megkereste a kocsiját, amit néhány sarokkal arrébb hagyott, és sebesen hazahajtott. Nem akarta megváratni Thomast, mégis gondot okozott neki, hogy minden szempontból megfelelő ruhát találjon. Nagyon meleg volt, ezért valami olyat keresett, ami szellős is, de elrejti a fenekén látható csíkokat. Végűl egy színes, mintás selyemből készűlt ruha mellett döntött, aminek az alsó része bő, combközépig érő nadrágban végződött. Nem volt nagyon átlátszó, az apró minták elfedték a popsija bőrét, és mivel nadrág volt, nem libbenthette föl a játékos szellő. A fölső része viszont annál merészebb kivágást tett lehetővé. Az arcára diszkrét sminket rakott, néhány ékszert is választott, és fölvett egy magas sarkú szandált. Megfordúlt a tűkör előtt, büszkén fölemelte a fejét, megrázta hatalmas vörös . Meg volt elégedve magával. Visszarohant a kocsijához, és nem telt el egy félóra, ismét Thomas házában volt. Amikor meglátta, meglepődve szólt.

– Ez igen, ez aztán a gyors átalakulás. Az nemrégen még egy vadmacskát volt szerencsém vendégűl látni, most pedig már egy gyönyörű lady áll előttem. ön minden téren figyelemre méltó hölgy.

Caty csábosan mosolygott, szemmel láthatóan önbizalmat adott neki a bók. Thomas addigra már elkészűlt, semmi akadálya nem volt, hogy indúljanak. A házból egy kis ajtón keresztűl lehetett megközelíteni a garázst, ami az alagsorban volt. Beültek a piros nyitott sportkcsiba, Thomas egy távirányítóval nyitotta a garázsajtót, és az hangtalanúl emelkedett fölfelé. A motor felbőgött, és már szágúldottak is. Caty haja gyönyörűen lobogott a szélben. Nem is figyelte hová mennek, Thomast nézte egyfolytában. Csak amikor már odaértek, akkor tekintett körbe, és meglepve látta, hogy az előtt az étterem előtt állnak, ahol találkoznia kell Barbarával. Bementek. Nem voltak sokan, bőven voltak szabad asztalok, és a kinti hőséghez képest kellemesen hűvös volt. Thomas rendelt, és az ebéd közben kellemesen elbeszélgettek. Meg kellett állapitania, hogy Caty nem csak vadmacskának kiválló, hanem művelt, jó humorú, és kiváló diplomáciai érzéke van. Közel egy órát beszélgettek, szinte egyfolytában magáról beszélt, mégis a végén semmi olyat nem tudott rólla, ami valóban lényeges lenne. Pedig nem tünt úgy, hogy titkolódzik, nyílt, és őszinte lány benyomását keltette. Be kellett fejezni a beszélgetést, sürgetett az idő. Még vissza kellett menni Caty kocsijáért, és Thomas sem vette magához a gyémántokat. Kifelé menet az étteremből, Thomas megállt az ajtó előtt, és néhány szót váltott a portással. Caty néhány lépéssel távolabb várakozott, és csak azt látta, hogy beszéd közben arrafelé néznek, ahol a taxik szoktak állni, most is ott volt néhány. Thomas valamit, valószínűleg pénzt adott át diszkréten a portásnak. ő szokta a távozó vendégeknek a taxikat hívni. Bebiztosította, hogy Barbara az ő kocsijába kerűljön. Hazahajtottak, de Thomas nem állt be a garázsba, hanem az utcán hagyta az autóját. Bementek a házba, egyenesen abba a szobába, ahol a páncélszekrény volt. Thomas elővette a kis bársonyzsákocskát, és az asztalra öntötte a tartalmát. A nappali fényben még szebben csillogtak a kövek, mint éjjszaka. Caty egymás után az ujjai közé vett néhányat, és a fény felé tartva csodálta őket. Egyszerűen csak gyönyörködött bennük, semilyen hátsó gondolat nem fordúlt meg a fejében. Az a kő is köztük volt, amelyiket az éjjszaka Thomas Catynak igért. Mégis, úgy gondolta nem a legalkalmasabb pillanat a jussának a követelésére. Thomas hangos koppanással még valamit letett az asztalra. A lovaglópálca volt. Caty ahogy meglátta, réműlt arccal azonnal letette a gyémántot, és hátrébb lépett. Thomas törte meg a csendet.

– Látom még megvan a hatása a tegnapi büntetésnek. Ezért teljes mértékben megbízom önben, csak emlékeztetni akartam.
– Erre igazán semmi szükség, emlékeztető nélkűl sem fogom elfelejteni egy ideig, és különben sem terveztem semmit ön ellen.

Thomas eltette a pálcát, a tenyerébe söpörte a gyémántokat, visszatette a zsákba, és az egészet átadta Catynak. ő a történtek után egy kicsit félve fogta meg, aztán a táskájába sülyesztette. Tudta, még véletlen sem szabad semmit elrontania, mert annak reá nézve következményei lesznek. Eddig teljesen nyugodt volt, de ettől egy kicsit lámpaláza lett. Elindúltak kifelé. Az utcán egy taxi állt, közvetlen a Thomas kocsija mögött. Régi fajta, fekete, tipikus angol jármű volt. érkezésükre a sofőr kiszállt, kézfogással üdvözölte Thomast. Egészen fiatal, vékony, szőke fiatalember volt, tengerkék szemekkel. Nem beszéltek sokat, Thomas átadta a saját autója kulcsát, a férfi beszállt, és elhajtott. A taxi ülésén hevert a sofőr zakója, és siltes sapkája. Thomas magára öltötte, föltette a sapkát, és a volán mögé ült. Az illúzió tökéletes volt.

– én most megyek, most már egyedűl kell boldogúlnia. Ne felejtse, nemsokára találkozunk ugyanitt.

Gázt adott, és a taxi elindúlt. Befordúlt a sarkon, és eltűnt Caty szeme elől. Egyedűl maradt a gyémántokkal. Lassan elindúlt a kocsija felé, közben eszébe ötlött, hogy most akár meg is léphetne. Eljátszadozott a gondolattal, de a másik énje mindig közbeszólt. A gyémántok ugyan hatalmas összeget érhetnek, de számára mégis értéktelenek, mert nem ismer senkit akinek eladhatná, és enélkűl szinte biztos a lebukás. A kialkudott összeget pedig így is megkapja. A másik dolog pedig az, hogy ha egy ideig sikerűl is eltünnie, megeshet, hogy ismét Thomas kezébe kerűl, arra pedig még gondolni is rossz. Lám Barbara is most még biztonságban érzi magát, nem sejti, hogy már fel van állítva a csapda. Lehet, hogy ő is ugyanígy járna. A döntő érv azonban mégis az volt, hogy egyre jobban tetszett neki Thomas. Néha rettenetes embernek látta, akitől félnie kell, máskor úgy érezte egészen jól ki tudnának jönni egymással. Imponált neki a férfias viselkedése, tetszett az udvariassága, a modorát sem tartotta már furcsának, régimódinak. Talán sikerűl megkedveltetnie magát vele, de azt már most az elején látta, hogy ő nem olyan férfi, akit elcsábíthat, az ujja köré csavarhat. Nála csak akkor érhet célt, ha önmagát adja, és ez tetszik Thomasnak. Odaért a kocsihoz, gépiesen beült, és indított. Az étterem felé vette az irányt, s valójában egy percig sem gondolta komolyan, hogy becsapja Thomast, csak a gondolattal játszadozott. Ahogy közeledett, azt a kellemes izgalmat kezdte érezni, ami minden akciója előtt jelentkezet. Ha belegondolt, semmi félnivalója nem volt, ugyanezt csinálta volna, ha sikerűl az eredeti terve szerint megszerezni a gyémántokat. Az étterem közelébe ért, lassított, és ott a kijelölt helyen három taxit is látott parkolni, de a tányérsapkás sofőrök közűl nem tudta megállapítani melyik Thomas. Ettől egy kicsit elbizonytalanodott, de azzal vígasztalta magát, hogy az a Thomas dolga, hogy Barbara a megfelelő taxiba szálljon. Elhajtott az étterem előt, és egy kicsit távolabb ált meg. Az ajtó előtt a portás szélesen mosolygott, és úgy érezte, még mélyebben hajol meg mint a többi vendég előtt. Belépett, körűlnézett, de Barbara még nem volt sehol. Keresett egy távoli boxot egy hátsó sarokban, és ott foglalt helyet. Mindössze egy üdítőt rendelt, és türelmetlenűl várakozott. A feneke egyre kellemetlenebbűl sajgott a párnázott, de egyenes ülőlapú széken. Az autó ülése sokkal kényelmesebb volt, vezetés közben is érezte ugyan, de nem ilyen kellemetlenűl. Amikor Thomassal ebédelt, akkor pedig inkább őrá figyelt, a fájdalommal nem is törődött. Már jóval elmúlt négy óra, és éppen kezdett aggódni, hogy miért nem jön már Barbara, amikor belépett az ajtón.

Barbara egy taxiban ült, és az étterem felé hajtatott. A kocsi megállt az étterem előtt, a vezető hátrafordúlt, Barbara pedig egy bankjegyet adott át neki. Valahol már látta ezt az arcot, de nem tudta hol. A fiatal fiúnak szőke haja, nagy kék szemei voltak, és mosolyogva köszönte meg a borravalót. Már alig várta, hogy a kezében legyenek a gyémántok. Nem is az értéke miatt, mert úgyis odaadja az új barátjának, hanem azért mert úgy érezte ezzel bosszút áll Thomason, amiért olyan csúnyán kitette a szűrét. Igaz, hogy mindig bőkezű volt vele, most mégis gyűlölte, mert nem tudta a saját céljaira használni. Az a kis liba akit fölbérelt, úgy hírlik nagyon ügyes, biztosan megszerzi a köveket. Sokalta ugyan a pénzt, amit kért, de semmi sem drága, ha borsot törhet Thomas orra alá. Egyébként is kieszelt egy trükköt, hogy a gyémántokat is megkapja, és a pénze is megmaradjon. Belépett az étterembe, de nem látta sehol. Egy pincér rögtön mellé szegődött, de durván elküldte, és lassan ment végig a boxok között. Végre az utólsónál meglátta Catyt.

– Eldugottabb helyet nem is választhatott volna, alig találtam meg. – szólította meg köszönés helyett.
– Foglaljon helyet, úgy gondolom alkalmas lesz a hely az ügyünk lebonyolításához.

Barbara leült, táskáját az asztalra tette. Egy pincér rögtön ott termett, gyorsan rendelt hát egy pohár , és meg is várta amíg kihozzák. Csak utánna tért a tárgyra.

– Megvannak a gyémántok?
– Természetesen.
– Látni akarom őket.
– Rendben, de akkor előbb kérem a pénzt.

Barbara egy barna borítékot vett elő, és átadta Catynak. ő fölnyitotta, nagyjából átforgatta a pénzköteget, majd előhúzta a táskájából a bársonyzacskót. Barbara csak úgy kapott utánna, kezét belemélyesztette, és megvizsgálta a tenyerén csillogó köveket.

– úgy látom jó munkát végzett, ez az amire gondoltam.

Visszatette a zacskóba a gyémántokat, és a táskájába helyezte, majd a poharát Caty felé emelte.

– Igyunk a sikeres üzletre!

Mindketten ittak, de amikor Barbara letette a már üres poharát, feldöntötte az asztalon levő hármas fűszertartót. Nem borúltak ki a fűszerek, nem is törtek össze mert fából készűltek, de egyik legurult Caty mellé a földre. ő gyorsan lehajolt, rövid keresés után meg is találta, és visszatette a helyére. Barbara az asztalon csinált rendet. Sikerűlt a csel, mégsem olyan ravasz ez a kis liba, gondolta magába. Mire a a pincérek odaértek, már a helyén is volt minden. Elővett egy bankjegyet és az asztalra helyezte.

– Nekem mennem kell, remélem még találkozunk.

Azzal fölállt és tűsarkú cipőjében kitipegett az étteremből. A mondat utólsó részét egyáltalán nem gondolta komolyan, és borzasztóan meg volt elégedve magával. Minden úgy ment ahogy tervezte. Itt vannak a gyémántok, és a pénz is megmaradt. Ez valóban sikeres üzlet volt. A kijáratnál a portás rögtön megkérdezte, hogy hívjon-e taxit. Bólintott, mire a sípjába fújt, és egy kocsi hamarosan előtte fékezett. Beült a hátsó ülésre, bemondta a címet, és elővette a kis bársonyzacskót. Egyenként kivette a köveket, és vizsgálgatta. Nem is figyelte merre járnak, úgy belemélyedt. Amikor kitekintett a sötétített ablakon, először gondolkoznia kellett hol van. A környék nem volt ismeretlen de ahová ő akart menni, az az ellenkező irányba van. Megzörgette az üveget, ami az utasteret választotta el a sofőrtől, de az mintha süket lenne nem reagált rá. Helyette mindkét ajtótól tompa kattanást hallott. Erősebbenn zörgette az üveget, de válasz most sem érkezett. A vezető mint egy robot, végezte a munkáját. Barbara már két ököllel püfölte az üveget, érezte, hogy valami nagyon nincs rendben. A hisztéria kitört rajta, torka szakadtából ordított, próbálta az ajtókat is kinyitni, de nem működött egyik sem, hiába rángatta a kilincseket. Fogoly volt, az örjöngésen kívűl semmit nem tudott tenni. A sötét üveg miatt kívűlről nem lehetette belátni, a kiabálását meg elnyomta a motorzaj, és egyébként is csak foszlányok hallatszottak ki. A kocsi egyre csak haladt, Barbara pedig örjöngött a hátsó ülésen. Azt azért észrevette, hogy lassítanak, egy pillanatra meg is állnak, majd a kocsi behajt egy sötét garázsba. Abbahagyta a hisztit, várta mi fog történni. Kattanás hallatszott az ajtóktól, majd a vezető kiszáll, és kinyitja az ő ajtaját is. Most már meg volt ijedve, de nagyon. Csak lassan mert kiszállni a taxiból, a sofőr feszes tartással az ajtó mellett ált, és fél kézzel tartotta azt. Barbara fölegyenesedett, végignézett fogvatartóján, és amikor az arcához ért, a sofőr levette tányérsapkáját. Thomas állt előtte, teljes életnagyságban. Egy pillanat alatt megvilágosodott benne, hogy hol van. Thomas garázsában. Rengetegszer volt már itt, de az ijedtség miatt nem emlékezett semmire. Az első pillanatban megkönnyebbülést érzett amikor felismerte Thomast. örűlt, hogy nem idegennel áll szemben, de a megkönnyebbülés hamar szertefoszlott, amikor eszébe jutott, hogy az ő gyémántjai vannak a táskájában. A legutólsó találkozásukkor nem barátságban váltak el, ez méginkább aggodalomra adott okot. Biztos volt benne, hogy Thomas valahogy rájött a tervére, és meghiúsította. Azt azonban nem értette miért hozta őt ide. A rendőrségnek nem fog szólni, mert akkor ők is jelen lennének. Valószínűleg kettőjük között akarja elintézni a dolgot, de nem tudta, hogy hogyan.

– üdvözöllek a házamban. Javaslom, hogy ne áldogáljunk itt, menjünk be inkább, ott sokkal kényelmesebb lesz.

Thomas udvarias volt, mint mindig, haragnak, neheztelésnek, nyomát sem látta rajta Barbara, és ettől egy kicsit megnyugodott. Elindúlt befelé, a megszokott úton. Az előtérből rögtön a Thomas szobája felé vette az irányt, de ő másfelé terelte.

– Most inkább a földszinti dolgozószobába menjünk, az a hely alkalmasabb lesz.

Barbara nem tudta először melyikre gondol, de amikor beléptek, megértette, hogy azért ide jöttek, mert itt van a páncélszekrény. Thomas hellyel , ő leült egy nagy bőrfotelba, lábát keresztbe tette, és várta, hogy elkezdje a beszélgetést. Mivel Thomas csak a levegőbe nézett, ő törte meg a csendet.

– Elmonndod végre, hogy miért hoztál ide?
– Természetesen, de még várok valakit, majd ha ő is ideér.

Ebben a percben egy autó állt meg a bejárat előtt, csapódott az ajtaja, és egy perc feszűlt csönd után Caty lépett a szobába. Barbara el sem tudta képzelni kit várhat Thomas, és nem tudta leplezni meglepetését, amikor meglátta a lányt.

Caty ahogy látta Barbarát kimenni az ajtón, ő is fölállt és távozott. Amikor kilépett az utcára, még látta ahogy beszáll egy taxiba, de a vezetőt nem ismerte föl. Beült a kocsijába, a széles utcán egy ívben megfordúlt, és egészen lassan elhajtott a várakozó taxik mellett. Thomast nem látta egyikben sem, de a szőke fiatalember a legelső kocsi mellett állt, és az ablakát tisztogatta. Caty fölgyorsított, és Thomas háza felé vette az irányt. Biztos volt benne, hogy sikerűlt az akció. Szándékosan lassan ment, nem akarta, hogy ő érjen előbb a házhoz, pedig már alig várta, hogy láthassa, hogyan vergődik Barbara Thomas hálójában. A jól végzett munka öröme töltötte el, eszébe jutott a vaskos köteg pénz amit kapott. Behajtott a kertbe, és egészen a bejárat előtt állt meg. Kinyitotta a táskáját, még egyszer a kezébe akarta érezni a bankjegyköteget. Benyúlt a borítékba, kivette a tartalmát, és nem akart hinni a szemének. Egy köteg gondosan egyformára vágott ujságpapírt tartott a kezében. Alúl, és felűl volt egy igazi bankjegy, de a többi csak ujság volt. Egy pillanat alatt visszaperegtek előtte az események, és tisztán emlékezett, amikor átvette és megnézte a pénzt, hiánytalanúl megvolt. Ahogy tovább gondolkodott rájött, a fűszertartó fölborítása nem véletlen volt, csak akkor tudta Barbara kicserélni a borítékot. átverte. Csúnyán becsapta. Nem is olyan együgyű ez a nő. Igaza volt Thomasnak, amikor szakított vele. Most először jutott eszébe, hogy föl kellene hagyni választott mesterségével, az nem lehet véletlen hogy ennyi balszerencse éri. Ha így megy tovább előbb – utóbb rossz vége lesz az akcióinak. Szomorú volt mert úgy érezte, nem volt elég éber, hagyta magát átrázni, és egyben borzasztó dühös is volt Barbarára. Becsapta a kocsiajtót ahogy csak bírta, ezzel vezetve le a felgyülemlett feszűltséget. Kicsit várt, és csak akkor lépett be, amikor már lecsillapodott, és ujjból ura volt önmagának. A saját butasága miatt nem kockáztathatta, hogy a Thomas játéka is meghiúsúljon. Belépett a szobába, mosolyogva nyugtázta, hogy Barbara ott ül egy fotelben, és majdnem leesik az álla a meglepetéstől. Thomas fölállt, és Catyhoz lépett.

– ő az akit vártam. Tudom nem kell már neked bemutatni, ismeritek egymást.

Közben Caty háta mögött becsukta az ajtót, ráfordította a kulcsot, és a zsebébe tette.

– Most már semmi akadálya, hogy elmondjam miért vagy itt, de ezt biztosan te is kitaláltad már. Ha most megnézzük a táskádat, biztos vagyok benne, hogy az én gyémántjaimat rejti.

Barbara a szavak hallatán erősebben markolta a táskáját, és a háta mögé dugta a fotelban. Thomas azonban odalépett, és gyöngédnek nem nevezhető mozdulattal kirántotta a kezéből. Tartalmát az asztalra borította. Erre már Caty is közelebb lépett. A szépítőszerek és egyéb csecse – becsék között ott volt a fekete bársonyzacskó, és egy kövér barna boríték is. Thomas kinyitotta a zsákot és a gyémántokat kiborította az asztalra, Caty pedig a boríték után kapott.

– Ezek itt az én gyémántjaim. – mutatott rá.
– Ez meg az én pénzem. – számolgatta Caty a bankjegyeket.
– Nem tudom hogyan sikerűlt neki önt becsapni, de az az igazság, hogy csodálkoztam volna, ha sikerűl Barbarától pénzt kicsikarni.
– Restellem a hibámat, de nem voltam elég éber, nem feltételeztem róla, hogy be akar csapni.
– Igen, ez valóban hiba volt. én most már tudom, hogy bármit nyugodtan feltételezhetek róla.

Thomas közben összeszedte a gyémántokat, Barbara dolgait pedig besöpörte a táskájába, és félretette. Caty is eltette a pénzt a saját táskájába.
Barbara is megszólalt.

– Lehet, hogy én becsaptalak benneteket, de úgy látom ti sem vagytok ártatlan bárányok. álnok módon tőrbecsaltatok.

– Hagyjuk most az etikai kérdéseket, itt most nem fogjuk kideríteni, hogy ki kit csapott be. A helyzet egyértelmű, eltulajdonítottad a gyémántjaimat, és ezért bünhődni fogsz.

Caty majdnem hozzátette, hogy az ő pénzének az ellopásáért is, de az utólsó pillanatban meggondolta magát. Nem akart túl mohónak mutatkozni Thomas előtt, majd egy alkalmas pillanatban megemlíti.

– Mégis, hogyan akarsz megbüntetni? – kérdezte gúnyosan Barbara.
– Azt most rögtön meg fogod tudni. Vedd le a ruháidat. – parancsolt rá ellentmondást nem tűrő hangon Thomas.

– No lám, úgy látszik nagyon hiányozhattam neked. Eddig társaságban még soha sem akartad. De nem bánom, legyen meg, ha ez a kívánságod.

Barbara gúnyos mosolyal ledobálta a ruháit, és megállt Thomas előtt. Nagyon buja szexis teste volt. Nagy gömbölyű mellei, vékony dereka, és hozzá képest széles csípője. Hosszú, de nem vékony combja, és csodálatos arányos, gömbölyű feneke.

– Nem látok itt egytlen ágyat sem, hol akarod, a fotelban, vagy esetleg az asztalon?
– Gyere ide az asztalhoz, és hajolj rá. A kezedet nyújtsd előre.
– óóó, egészen merész dolgokat eszelsz ki. A kis hölgy meg majd tartja a gyertyát.

Thomas az asztal oldalához lépett, és erősen megragadta Barbara karját.

– Caty, vedd elő a kötelet, és kötözd meg a kezét!

Barbara szabadúlni próbált, de Thomas kezei közűl nem menekűlhetett. Caty a csuklóira hurkolta a kötelet, és a másik végét az íróasztal lábaihoz erősítette. Ugyan úgy, mint ahogy Thomas csinálta, amikor ő feküdt az asztalon. Barbara rángatta egy kicsit a kezeit, de nem tudott fölegyenesedni.

– Ezt miért csináltad? Tudod, hogy nem ellenkeztem volna. – jajgatott hason fekve az asztalon.
– én biztos vagyok benne, hogy ellenkezni fogsz, nem is kicsit. Ugyanis most nem az fog történni amit gondoltál. Elismerem, pompás dolgokat tudtál az ágyban művelni, de neked sem lehetett okod panaszra soha. úgy hogy az nem büntetés lenne számodra, hanem ajándék, én pedig most keményen meg foglak büntetni.

Caty közben a lábaihoz gugolt, és terpeszbe, egyiket az iróasztal egyik lábához, másikat a másik lábához kötözte. Thomas ellenőrizte a kezén a köteleket, majd a fiókból előhúzta a lovaglópálcát.

– Ezzel foglak megbüntetni. – tartotta Barbara elé.
– Ezt nem gondolod komolyan, oldozzatok el azonnal!
– Eloldozni majd később fogunk. Most először szeretnék megtudni néhány dolgot. Honnan tudtad, hogy gyémántokat vásároltam? Mit akartál csinálni velük? Ki adta az ötletet az egészhez? Ezekre akarom megtudni a választ.

Thomas várt egy ideig, de Barbara csak nyögött, és a kezeit próbálta kiszabadítani.

– Nos úgy látom egy kicsit serkenteni kell a memóriádat, erre pedig a legjobb út a fenekeden keresztűl vezet. ötöt fogok ütni rá ezzel a pálcával, aztán várok egy kicsit, hátha eszedbe jut valami. Ha nem, akkor folytatjuk tovább. Bevált módszer, Caty kisasszony megmondhatja neked.

Meglendítete a pálcát, és jókorát ütött Barbara fenekére. Aztán még egyet, és folyamatosan tovább. A piros csíkok megjelentek a bőrén, jelezve, hogy Thomas nem kímélte. Az első ütésnél fölordított, megfeszítette a köteleit, és attól kezdve folyamatosan sikoltozott, és dobálta magát, amig abba nem maradtak az ütések.

– Ezért még meg fogsz fizetni, ezért úgy tönkre teszlek, hogy koldusnak sem leszel jó! Engedj el azonnal!

Amikor már nem csípték a fenekét a vesszőcsapások, a sikoltozás azonnal folyamatos szitkozódásba ment át. Barbara arca vörös volt a dühtől, egyébként szép orcája eltorzúlt, és egyfolytába Thomast ócsárolta.

– úgy látom nem értetted meg a kérdést. én nem a fenyegetéseidre vagyok kíváncsi, azt már hallottam eleget. A gyémántokról kérdeztelek.

Várt még néhány másodpercig, de mivel Barbara nem válaszolt, csak nyögve a köteleit rángatta, hátrébb lépett, újból fölemelte a vesszőt, és egyenletesen leszámolta a következő öt ütést. A csíkok egyre sokasodtak a feneke bőrén, eszeveszettűl sikoltozott, és hánykolódott az asztalon. Amikor Thomas befejezte, abbahagyta a sikoltozást, de az erőlködés annyira kimerítette, hogy erősen lihegett. Már nem szitkozódott, csak szikrázó tekinteteket lövelt felé.

– Nos úgy látom, még mindig nem fogtad fel a helyzetedet. Ideje, hogy megértsd, addig fogom ütni a fenekedet, amíg meg nem tudom amit akarok. Csak tőled függ hogy meddig.

Szavainak nyomatékot adva, kimérte a következő adagot a pálcával. Nem sietett, megfontoltan, egyenletes erővel ütött, ahogy eddig. Barbara iszonyúan , elkenődött az szemén a festék, száján a rúzs, homlokán izzdtságcseppek gyöngyöztek. Mégsem szólt egy szót sem. Caty nem értette, miért nem beszél. Friss volt még az élmény, tudta milyen könyörtelen a lovaglópálca érintése. Nem csak a fejével, a fenekével is emlékezett, amint látta az egymást keresztező piros csíkokat Barbara popsiján. úgy érezte ő már mindent bevallott volna ennyi fájdalom hatására. Thomas azonban könyörtelen volt. úgy látszott, valóban beváltja a szavát, és addig folytatja a vesszőzést, amíg meg nem tudja amit akar. Néhány másodperc szünetet tartott, és folytatta tovább. Barbara fájdalmas vergődése csöppet sem hatotta meg, sőt inkább fölizgatta. Nem törődött Catyval sem, igaz ő csendben meghúzódott a háttérben, és csak szemlélte az eseményeket. Barbara már nem dobálta magát olyan erőteljesen mint az elején, csak a vessző csípése hatására reflexszerűen rándúlt meg a teste amikor Thomas lecsapott. Szeméből patakzottak a könnyek, és már nem ordított, csak halkan nyüszített. Fölényes, gőgös magatartása megváltozott, sírva kezdett könyörögni Thomasnak, hogy hagyja abba. Caty látta rajta, hogy már csak nagyon kevésen múlik, és mindent be fog vallani. Valóban, amikor Thomas már a sokadik ötös adagot verte a fenekére elcsukló hangon megszólalt.

– Hagyd abba mindent elmondok amit csak akarsz, de ne tovább!
– Halljuk! – mondta Thomas, miután leszámolta az ötödik csapást is.
– Az ékszerész akitől a gyémántokat vásároltad ő találta ki az egészet. Néhány hete ismerkedtem meg vele, és amikor elmondtam neki, hogy a szeretőd voltam, akkor hozakodott elő a dologgal. Neki akartam visszavinni a gyémántokat, mást úgysem tudtam volna kezdeni vele. Azt igérte, megkapom a kövek értékének a harmadát készpénzben. Hidd el, ez az igazság, többet nem tudok.
– Rendben van, most hiszek neked, de utánna fogok járni a dolognak, és ha nem igaz, akkor ugyanígy folytatjuk tovább a beszélgetést.
– Akkor most már elengedsz?
– Nem, erről szó sincs. Még nem kaptad meg a büntetést. Ez csak egy kis serkentés volt, hogy megtudjam a dolgok valódi okát. A büntetés harminc vesszőcsapás lesz, de közben már nem tartok ilyen szüneteket mint most. Ha ezt megkapod, és bebizonyosodik, hogy igazat mondtál, akkor részemről elintézettnek tekintem az ügyet. Nem így Caty kisasszony. Gondolom ő is neheztel rád egy kissé, amiért a pénzét elloptad. Majd ő megmondja, hogy részéről milyen büntetést tart méltányosnak.

Barbara újból elkezdte nyögve a köteleit rángatni.

– Ezt nem teheted velem. Már így is eléggé . azonnal engedj el!

Caty félrevonta Thomast, és halkan súgta neki:

– Menjünk ki egy percre.

Kimentek a hallba, és Thomas bezárta az ajtót maga mögött.

– Mit kíván kedves kisasszony?
– Azt javasolnám, halasszuk el most a büntetés kiszabását. Amit eddig kapott, már az is elég kemény volt, sok lenne egyszerre ennyi verés.
– Csak nem esett meg a szíve rajta, gondolom amikor felfedezte, hogy becsapta a pénzzel, másképp gondolkodott.
– Valóban, de már azóta lehiggadtam. úgy gondolom túlzás lenne ezek után rámérni még a büntetést is. Nem azt szeretném, hogy tekintsen el tőle, sőt én is szeretném megbüntetni, de halasszuk el a folytatást holnapra. Ez egyszerre már kegyetlenség lenne. Biztosan van ebben a házban egy biztonságos helyiség ahová be lehet zárni, és nem kell attól tartani, hogy megszökik.
– Rendben van kisasszony, legyen ahogy kívánja. Meg kell jegyeznem, hogy nagyrabecsülöm önben azt, hogy nem veszíti el a realitásérzékét, nem engedi hogy fölűlkerekedjen a bosszúvágy, ha mégoly nyomós oka van rá akkor sem.
– Ez csak az egyik ok amiért ezt kértem. A másik az, hogy szerintem a büntetés visszatartó ereje sokkal inkább érvényesűl, ha már előre tudja, hogy mi vár rá, és úgy kell elszenvednie azt. Lesz ideje gondolkozni, és ha már túl lesz rajta, tovább megmarad az emlékezetében.
– Ismét igazat kell adnom önnek, ön kiváló nevelő lehetne. Legjobb lesz most, ha lemegyünk a pincébe, és szemrevételezem azt a helyiséget, ahová be lehetne zárni.

A garázst a hallal összekötő folyosóról nyílt a pincelejárat. Széles és nehéz vasajtó volt rajta. Thomas fölkattintotta a villanykapcsolót, és lementek a lépcsőn. Caty egészen másra számított, valami ódon bőrtönszerű helyiségre, ehelyett egy elég nagy, de alacsony terembe jutottak. A falak fehérre voltak meszelve, a bútorok fehér vászonnal letakarva. Ablak nem volt sehol, csak néhány erős vasajtó nyílt még a helyiségből. Egyiket Thomas föltárta, és egy kicsi szobácskába jutottak. Egy asztal volt benne, egy ágy, és néhány szék. Leszedte a bútorokról a védőtakarókat, és szétnézett.

– Ez megfelelő lesz. Régen, még a háború alatt ez óvóhely volt. Néhány évvel ezelőtt újíttattam föl, de akkor még nem gondoltam, hogy hasznát is veszem valaha. De most menjünk vissza, mert Barbara már biztosan türelmetlen.

Valóban az is volt, a köteleket húzgálta, és mindenképpen szabadúlni próbált.

– Mikor engedtek már el végre?
– Nos, megbeszéltük Caty kisasszonnyal a dolgot, és arra az elhatározásra jutottunk, hogy ma már nem folytatjuk tovább a fenyítést. Ez azonban nem azt jelenti hogy megúszod a büntetést, amit kilátásba helyeztem. Holnapig kénytelen leszel a vendégszeretetemet élvezni, és akkor majd megkapod amire rászolgáltál. Aztán majd meglátjuk hogy mi lesz később. Most eloldozlak, de előrebocsátom, ne próbálkozz semmivel, mert egyrészről úgy is fölösleges, másrészről pedig újabb büntetést kapsz érte.

Thomas eloldozta a köteleket Barbarának először a lábain, majd a kezein is. Első dolga az volt, amikor fölegyenesedett az asztalról, hogy megtapogatta elgyötört fenekét. Föl is szisszent azonnal, mert túl erősen nyúlt hozzá. Thomas nem várta meg amíg teljesen magához tér, előhúzta a bilincset az asztalfiókból, és Barbara egyik csuklójára erősítette.

– Ez csak azért kell, hogy nehogy szökésen tördd a fejed. – mondta, és úgy ahogy volt meztelenűl, már húzta is maga után, a pince irányába.
– Most meg hová viszel? – méltatlankodott, de kénytelen volt követni.
– Van egy kellemes, és legfőbbképen biztonságos kis szoba, holnapig ott fogsz vendégeskedni.

Levonszolta a pincébe, betessékelte a kicsiny helyiségbe, és csak ott vette le róla a bilincset. Még mielőtt bármit is szólhatott volna, otthagyta, és rázárta az ajtót. Catyval már a lépcső tetején jártak, amikor Barbara elkezdte verni az ajtót, és torkaszakadtából kiabált. Thomas mintha meg sem hallotta volna, kilépett a folyosóra, és azt az ajtót is bezárta. A nehéz vasajtó elnyomta Barbara ordítását.

– Majd később viszek neki valami ruhát, meg néhány takarót, addig talán megnyugszik egy kicsit.

Caty akárhogy is haragudott rá, azért sajnálta. Már most majdnem annyi verést kapott, mint ő összesen, és még nincs vége, holnap folytatódik a fenyítés. Ha az eszével belegondolt, Barbara mindenképpen megérdemelte a büntetést, ő is keményen meg fogja fenyíteni, elhatározta. Az érzelmei azonban tiltakoztak. Látta a vergődését, pecsenyepiros, hurkás fenekét, és még ha átejtette is, sorstársának érezte. Kezdetben élvezte ahogy Thomas lecsapott a vesszővel, és Barbara nem menekűlhetett előle, ahogy visítozott, hiábavalóan próbált szabadúlni, de később fennhéjázó gőgös magatartása fokozatosan megszelídűlt, nem akart mást, csak hogy Thomas abbahagyja a verést. De hiába könyörgött, csak amikor elmondta a titkát, akkor hagyta abba. ő nem tudott volna ilyen könyörtelen lenni. Biztosan megkönyörűl rajta, még ha nem tudja meg amit akar, akkor is. Thomas azonban nem hagyatkozott az érzelmeire. Legalábbis nem olyan jellegűekre, mint Caty. Csak egyik ok volt, hogy megtudja ki, vagy mi vezérelte Barbarát. A másik ok az volt, hogy egyre jobban élvezte amit csinál. Nem mutatta igaz, de az érzés fokozatosan elhatajmasodott rajta. Caty zökkentette vissza a valóságba, amikor megkérte, hogy halasszák el a büntetést. Azonnal rájött a hibájára, és magában igazat adott neki. Egyre jobban tetszett neki ez a lány, de nem csak azért amiért annak idején Barbara. Caty egészen más volt. ő nem csak egy hajasbaba volt, aki kitűnően tud hancúrozni az ágyban, és aki után megfordulnak az utcán. Ahogy jobban megismerte, rájött, tévedés csak a foglalkozásáról megítélni az egész személyét. Sokkal több inteligencia, és érzelem szorúlt bele mint amiről Barbara valaha is álmodhat, és szépség szempontjából sem marad el tőlle. Már amikor először meglátta, a bátorsága, és a kecsessége akkor is kiváltották a csodálatát, de akkor még csak egy gyönyörű játékszernek tekintette. Azt hitte, hanyat homlok menekűlni fog tőle, és sohasem találkoznak többet. Nem gondolta, hogy bármi is kialakúlhat közöttük.

Időközben lassan beesteledett. A hallban üldögéltek, és beszélgettek, amikor a telefon. Thomas fölvette, alig néhány szót beszélt és le is tette.

– A sofőr volt. Nemsokára visszahozza a kocsimat. én mindenképpen elmegyek valahová, mit szólna hozzá, ha meghívnám vacsorázni?

Caty szabadkozott egy kicsit, de valójában örűlt neki, és esze ágában sem volt visszautasítani. Csak azt kérte, először had szaladjon haza átöltözni. Nem akarta, hogy Thomas vigye el, maga sem tudta miért, de egy ideig még meg akarta őrizni az inkognitóját. Bevágta magát a kocsiba, és hazaszágúldott. Lezuhanyozott, kicsit határozottabb sminket tett az arcára mint délután. A piros kisestélyit vette föl, ami tudta, hogy nagyon jól áll neki. Olyan izgatottan készülődött, mintha az első randevújára menne. Visszafelé tövig nyomta a gázt, csakhogy minél hamarabb odaérjen, és fejében egyfolytában Thomas járt. Nem vette észre, hogy az előtte haladó kocsi lassít a pirosra váltó lámpánál. Teljes erőből belelépett a fékbe, az autója csikorgó kerekekkel, kissé oldalvást fordúlva csúszott az aszfalton. Szerencséje volt, néhány centire mögötte sikerűlt megállnia. A szíve a torkában dobogott, behúnyt szemmel hátradőlt az ülésen és nem ismert magára. Mindig meggondolt, és előrelátó volt, sohasem viselkedett így. Most pedig inkább hasonlított egy szerelmes kamaszra, mint egy felnőtt nőre. Thomas bolondította meg, ő az oka mindennek. Ezen elgondolkozott egy kicsit, csak a mögötte álló autók dudálása térítette magához, amikor zöldre váltott a lámpa. A kocsi motorja leállt, alig akart beindúlni. Amikor sikerűlt végre beindítani, csak egészen lassan hajtott, minden szabályt betartott, mindenkinek elsőbbséget adott. Még Thomas háza elé is csak lépésben gurúlt be. Arra azért ügyelt, hogy természetesnek hasson a viselkedése, nem akarta, hogy Thomas észrevegye rajta. A piros sportkocsi már ott állt a ház előtt. ő is készen volt már amikor odaért, világos színű, könnyű nyári öltönyt viselt.

– Nos úgy látom indúlhatunk. ön egyre gyönyörűbb, valahányszor csak újra látom.

Megfogta Caty kezét, az ajkához emelte, és halvány csókot lehelt rá.

– ön pedig egyre kedvesebb, és ellenállhatatlanab.

Thomas kinyitotta Caty előtt a kocsija ajtaját, megvárta míg beszáll, és becsukta utána. Elindúltak. Caty élvezte a langyos esti levegőt, ahogy a szél a haját lobogtatja. élvezte a nyitott sportkocsit, azt, hogy mindenki láthatja őket. Egy tengerparti teraszra mentek vacsorázni, utána pedig egy közeli zenés szórakozóhelyre. Régimódi, lassú számokat játszott a zenekar, és ennek megfelelően főleg idősebb emberek szórakoztak itt. Catyt ez azonban egy csöppet sem zavarta, önfeledten símult Thomas testéhez, és együtt ringatóztak a zene ritmusára. Kissé már bódúlt volt a , meg a vére is már kezdett forrni, amikor indítványozta, hogy most már menjenek haza. Természetesen eszébe sem jutott, hogy az ő lakásába térjen haza. Be volt már teljesen indúlva, alig várta már, hogy Thomas ágya közelébe kerűlhessen. Hazafelé egy sarkon hirtelen megálltak, Thomas bement egy büfébe, és kis csomaggal a kezében tért vissza.

– Ez a Barbaráé lesz, most őróla is gondoskodnunk kell.

Thomas beállt a kocsival a garázsba, és Catytnak segített kiszállni. Szüksége is volt rá, a alaposan a fejébe szállt. Egyenesen a Thomas hálószobájába mentek, ledobta magát a hatalmas franciaágyra, és figyelte, hogyan forog vele a világ. Nem tudta mennyi idő telik el, észre sem vette, hogy Thomas közben eltűnt. Nyitott szemmel bámúlta a forgó plafont, és arra gondolt ideje lenne már fölkelni. Föltápászkodott, körűlnézett, a szoba hátsó oldalán egy félig nyitott ajtót látott. Vízcsobogás szűrődött ki. Odament, és megállt az ajtóban. Benn Thomas zuhanyozott. Először nem vette észre, de amikor megpillantotta akkor sem zavartatta magát. Caty eléggé szédűlt még, a , valószínűleg a mozgásán is meglátszott, de azért belépett, és csöppet sem leplezett kíváncsisággal bámúlta Thomas meztelen testét. Megkapaszkodott a zuhanyozófülke keretében, és egészen közelről mustrálgatta. Egy – két perc után, ő is elkezdte lehámozni magáról a ruhát, mindent ledobált a földre, és anyaszűlt meztelenűl megállt férfi előtt, majd bizonytalan léptekkel követte a csobogó vízcseppek alá. Hozzásímúlt, belekapaszkodott, nem is akarta titkolni, hogy nem teljesen ura a mozdulatainak. Mégis amikor megérezte a testét, bizsergés futott rajta végig. Thomas símogatta dörzsölte, és közben egyfolytában szorította magához. Caty egyszer azt érezte, hogy a kellemes langyos víz kezd egyre hidegebb lenni. Már annyira hideg volt, hogy ki akart lépni a zuhany alól, de az erős karok átölelték, és nem engedték. Sikítva próbált menekűlni, de Thomas magához szorította, és együtt álltak a már jegesnek tűnő víz alatt. Egy ideig sikított és kapálózott, de a hideg víztől elakadt a lélegzete, és csak reszketett levegő után kapkodva. Hirtelen abbamaradt a vízcsobogás, és a szorítás is enyhűlt. Egy nagy törűlközőbe bugyolálta be, megdörzsölte mindenütt a didergő lányt, és az ágyra fektette. Maga is odafeküdt mellé, és a takaró alatt a testével melegítette. Caty hálásan símúlt hozzá, és közben észre sem vette, hogy az ital okozta szinte teljesen kitisztúlt a fejéből. Már nem fázott, sőt Thomas testét kifejezetten forrónak érezte maga mellett. A bizsergés újra megindúlt benne, várta, hogy Thomas kezdeményezzen. Hiába várt, símult hozzá még szorosabban, a férfi nem mozdúlt. Caty már nem bírt magával, ledobta a takarót, föltérdelt, és a szeme mohón itta magába a mellette fekvő férfi testének látványát. Kezét bizonytalanúl a mellkasára helyezte, és símogatni kezdte. Hamar lejjebb vándoroltak a kezei, és amikor megérintette addigra már félig keménnyé vált férfiasságát, az rohamosan növekedni kezdett, és hatalmasan meredezett fölfelé. Egy ideig a kezével izgatta, de ez nem volt elég, ráhajolt, és a szájába vette a jókora szerszámot. élvezte, hogy a nyelve, és ajkai minden mozdulatára megrezdűl, és egy pillanatra még keményebbé válik. Játszadozott vele egy darabig, majd ütemesen szopni kezdte. Thomas izmai megfeszűltek, lélegzése felgyorsúlt, Caty tudta, hogy nem sok kell már neki, és készen lesz. De még mielőtt ez bekövetkezett volna, Thomas gyöngéden, de határozottan megfogta Caty le föl mozgó fejét, és próbálta eltolni magától.

– Ne, ne, még nem akarom. Másképpen is szeretném élvezni a testedet.
– Jó, majd arra is sor kerűl, de most hagyd hogy befejezzem.

Caty nem engedte ki a kezéből a kezdeményezést. Félretolta Thomas kezét, és folytatta tovább. ütemesen csúsztatta a szájába a hatalmas hímtagot, nyelvével pedig a végét símogatta. Ajkai, és nyelve a mennybe röpítették Thomast, ő hamarosan elért a csúcsra, teste meg – meg rándúlt, és a lány szájába lövelt. Caty, ahogy megérezte a szájában a ondó ízét, megnyugvás áradt szét benne, olyan, ami kicsit hasonlított a kielégülésre, de nem volt az. Ezzel az érzéssel telve nyúlt el, pihenni egy kicsit. Néhány perc telt csak el amikor Thomas kezét, és száját érezte a testén. A mellét símogatta és csókolgatta. A mellbimbói hamarosan kemény kis cseresznyeként meredeztek fölfelé, de az izgató ajkak lejjebb vándoroltak. Lassan végig a hasán, elérték az ágyékát, és a combjai tövét. Thomasnak nem kellett sokáig símogatnia, a formás kis combok szétnyíltak, föltárva a közöttük rejlő gyönyörűséget. Caty puncija teljesen szőrtelen volt, csak s szeméremdombján hagyott meg egy kis vöröses bozontot mutatóba. Thomas hosszú másodpercekig csak nézte mozdulatlamúl, és gyönyörködött benne. Igaz, hogy látta már Catyt meztelenűl, de akkor ő , most pedig a saját gyönyörűségére föl teste legféltettebb részét is. Igy azért egészen más volt. Nem tudott betelni a látvánnyal, csak csodálta sokáig az előtte fekvő lány. Egészen más érzés kerítette hatalmába, mint amikor Barbarával szeretkezett. ő sohasem jelentett többet egy szép játékszertől, a kielégülés megszerzésének eszközétől. Catyra már most, az első alkalommal másképpen tekintett. Szerencsésnek érezte magát, hogy idesodorta a sors hozzá ezt a csodálatos lányt, nem érdekelte, hogy kicsoda is valójában, de meg akarta tartani, azt akarta, hogy mindig vele legyen. Nem csak az ágyban, hanem egész nap, bármit csinál. Gyengéden a kéjesen várakozó puncijára tette a kezét, és lassan simogatni kezdte. örömet akart szerezni neki, mint ahogyan ezt ő tette az előbb. Az érintésre a válasz rögtön megérkezett elnyujtott sóhajok formájában, és a teste hullámzani kezdett. óvatosan szétnyitotta a sima ajkacskákat, és előtüntek a rózsaszínű kisajkak. Megkereste a csiklót, ami már jócskán kiemelkedett a környezetéből. Az első érintésre megrándúlt Caty egész teste, és látszott rajta, hogy mennyire szomjazik már a kéjre. Combját egyre jobban széttárta, csípője néha fölemelkedett a lepedőről. A nedvesség az egész punciját átitatta, könnyedén lehetett símogatni mindenhol. Thomas a csiklóját ingerelte hozzáértő módon, Caty szájából pedig egyre szaporábban, apró sikolyokba átmenő sóhajtások törtek elő. Gyorsan emelkedett a testében a gyönyör érzése, és amikor Thomas ujját a nyelve váltotta föl, tudta, hogy másodpercek alatt elérkezik a csúcsra. Teljesen átadta magát a mennyei érzésnek, semmivel nem törődött, hangosan sikoltozott, ujjai görcsösen markolták a lepedőt, önkéntelenűl, és vadúl dobálta a testét, de Thomas nyelvét, és ajkait nem tudta lerázni magáról. Nem is akarta, mert amit érzett az maga volt a beteljesűlt menyország. Amikor eljutott a csúcsra, a csodás kéjérzés nem csökkent, hanem az érzéki kényeztetésnek köszönhetően megmaradt azon a szinten. Az agya teljesen kikapcsolt, tökéletesen átadta magát a gyönyör érzésének, testét kizárólag az ösztönök irányították. úgy érezte már végtelen ideje tart a kéj, hüvelye időnként összehúzódott, és nedvességet préselt ki magából, ami lefolyt a fenekére. Thomas abbahagyta az ingerlést, a hanyatfekvő lány fölé helyezkedett, szájuk összeforrt, és Caty saját intim illatát érezte Thomas arcán. ő karjaival a teste alá nyúlt, úgy ölelte át, és egy váratlan, de csöppet sem durva mozdulattal átfordította, igy Caty kerűlt fölülre. Teste szinte élettelenűl hanyatlott a Thomaséra, a megsemmisítő kéjérzés még alig csökkent benne. Csak feküdt mozdulatlanúl, kimerűlten, úgy érezte mozdúlni sem bír. A lábai között azonban megérezte Thomas újból hatalmasra növekedett hímtagját, és még mindig az ösztöneitől vezérelve, fölemelkedett, és a puncija bemenetéhez illesztette. Lassan ráereszkedett. Hagyta teljesen becsúszni a hüvelyébe, teljes testsúlyát ráhelyezte, úgy érezte az egész testét kitölti belűlről. A behatolás érzése egy pillanat alatt visszarepítette a csúcsra. Kimerűltsége azonnal elszált, először sokáig mozdulatlanúl élvezte a hatalmas szerszámot a teste belsejében, majd lassan mozogni kezdett rajta. Kizárólag a saját élvezetét kereste, mindent úgy csinált, ahogy neki a legjobb volt. Eszébe sem jutott, hogy Thomas azért fordította fölűlre, hogy ezt megtehesse. Mozgása egyre gyorsúlt, lélegzete zihált, nedves, csapzott haja röpködött a levegőben. Azt hitte, ezt az élvezetet már nem lehet fokozni, de valami forróságot érzett a puncija mélyén. Csak egy kis idő elteltével jutott el a tudatáig, hogy mi történt. Thomas is elélvezett. Ez szárnykat adott neki, puncija görcsösen összeszorúlt, és szinte szívta magába a hatalmas hímtagot. Félig ájúltan rogyott le Thomas testére, és csak percekkel később érezte, mennyire fáj a puncija. Megmozdúlni azonban nem volt ereje, és nagyon jól esett neki feküdni a férfi testén. Thomas óvatosan visszafordította a lepedőre, lassan kihúzta a szerszámát, és közben csókokkal borította el Caty arcát, és melleit. A combjai tövét teljesen eláztatta a kéj nedvessége, Thomas egy puha törölközővel fölitatta, és szárazra törölte. Megfordúlt a fejében, hogy ki kellene menni zuhanyozni, de nem volt ereje hozzá. A törölgetés is olyan jól esett, hogy amikor a törűlköző a puncija érzékeny részeihez ért, megremegett a teste. Teljesen elengedte magát, szárnyalt a boldogságban. Nem érezte az idő múlását, és csak ködösen jutott el a tudatáig az is, hogy Thomas föléje hajol, és gyöngéden cirógatja. Hálásan mosolygott rá, de nem bírta a szemét nyitva tartani. Mély, állomba zuhant.

Fényes reggel volt már, amikor Caty ébredezni kezdett. Körbepillantott, és örömmel tapasztalta, hogy Thomas ott fekszik mellette. Mélyen aludt még, hallani lehetett a hangos szuszogását. Caty fölült, és a fenekén érezte, hogy nem jött rendbe még teljesen. Koránsem fájt már olyan élesen mint egy nappal ezelőtt, de kellemetlen volt rajta ülni. Thomasra pillantott. Gyöngéden, szeretettel nézett rá, a tegnap este jutott eszébe, az hogy milyen gyönyört éltek át ők ketten, és egy percre sem gondolt arra, hogy a popsiján érzett kellemetlen érzést is ő okozta. Szerette volna megsímogatni az arcát, de sajnálta felébreszteni, így hát sokáig csendben nézte. Eddig Thomas mindig kifogástalanúl csinos, és ápolt volt, de most észrevette, hogy már jócskán kinőtt a borosta az arcán, haja összekócolódott, és az illata sem a friss arcszeszre emlékeztetett. Ráadásúl hangosan szuszogott, mint egy csecsemő. Neki azonban így is tetszett. Sokkal emberibb volt így, és már nem érezte olyan magasan fölötte állónak, félelmetesnek, és elérhetetlennek mint egy nappal ezelőtt. Egy férfi volt csupán aki most már hozzá tartozik, és akire olyan mérhetetlen szeretettel gondol, mint talán még soha másra. Amilyen csendben csak tudott, fölkelt az ágyból, és úgy ahogy volt, anyaszült meztelenűl, kiosont a szobából. Tökéletesen boldog volt. Megkereste gyorsan a fürdőszobát, és a nagy tűkör előtt állva meg kellett állapítania, hogy ő sem mutat jobban mint Thomas. Az arcán és a szeme körűl szétkenődve látszottak még a tegnapi smink maradékai, de a haja volt a legrémesebb. Az éjszakai hidegzuhany, és vad szeretkezés után, álmában száradt meg, és emiatt leginkább egy gonosz boszorka frizurájára emlékeztetett. Lezuhanyozott, megtisztította az arcát, a haját pedig lófarokba kötötte. Természetes szépségét az arcán észrevehető sugárzó jókedv is emelte. Még mindig meztelenűl a konyhába ment, szétnézett a fridzsiderben, milyen ennivalót talál, majd hozzáfogott kávét főzni, és reggelit készíteni. Igyekezett vele amennyire tudott, örömet akart szerezni Thomasnak azzal, hogy ő ébreszti, és az ágyban szolgálja föl neki a reggelit. Mindent egy tálcára rakott, és óvatos léptekkel igyekezett a hálószoba felé. Csendesen nyitott be, és megelégedetten tapasztalta, hogy Thomas még mindig alszik. A tálcát az asztalra helyezte, leült mellé az ágyra és gyöngéden símogatni kezdte. Amikor már ébredezni kezdett, és kinyitotta a szemét, Caty forró csókkal üdvözölte, és tette egyértelművé az érzelmeit. Thomas magához ölelte, és viszonozta a csókot.
– Nagyon jó, hogy itt vagy velem. Azt akarom, hogy ezentúl mindig velem legyél.
– Jó, mostantól mindig itt leszek. – válaszolt Caty magától érthetődően, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Maga is meglepődött, mennyire könnyen mondta ezt, pedig a régebbi kapcsolataiban soha nem költözött még össze senkivel, mindig igyekezett megtartani a függetlenségét. Thomas magához húzta Catyt, ő teljesen hozzásimúlt az ágyban, és hosszú, szenvedélyes csókban forrtak össze újból. Thomast pillanatok alatt izgalomba hozta a lány hozzátapadó hűvös, márványsimaságú bőre, lágy keblei, ragaszkodó szája. észrevette, hogy Caty is hamarosan elveszti a fejét, és akkor ott folytatják ahol az éjjel abbamaradt a szeretkezés. Egyáltalán nem lett volna ellenére, és komolyan erőt kellett vennie magán, hogy kibontakozzon a lány karjaiból. Tervei voltak délelőttre. Végére akart járni Barbara ügyének, ki akarta deríteni, mi igaz abból amit mondott. Hirtelen mozdulattal fölkelt az ágyból, és igyekezett még csak nem is nézni az ott heverésző Catyra, nehogy kísértésbe essen. A fürdőszobába ment. Gyorsan lezuhanyozott, rendbeszedte magát, fölöltözött, és közben a nyitott ajtón át fennhangon mondta, hogy mit akar csinálni, hova akar menni. Amikor befejezte, és visszament a szobába meglepődve tapasztalta, hogy Caty az ágyon hasal, még mindig meztelenűl, és a neki szánt reggelit csipegeti a tálcáról. A legkisebb jelét sem mutatta, annak, hogy hallotta amit mondott.

– Figyeltél rám?
– Persze hogy figyeltem. – fordúlt hátra meglepődött arccal.

Thomas leült mellé, és ő is hozzáfogott enni, amig van mit, mert indúlni akart minnél hamarabb. Közben megbeszélték, hogy amíg Thomas távol lesz, Caty elhozza a ruháit, meg néhány dolgot, amire szüksége van, hogy itt lakjon. Az ajtóból fordúlt vissza, és úgy mondta:

– Készíts valami ennivalót Barbarának is, de nagyon vigyázz, ne nyisd ki az ajtaját, nehogy megszökjön. Van az ajtón egy kisebb ablak, azon add be neki.

Caty teljesen megfeledkezett Barbaráról, csak az járt a fejében hogy ő most már Thomashoz tartozik, itt fog lakni ebben a csodálatos házban, egy csodálatos emberrel. Hihetetlenűl szerencsésnek érezte magát, hogy ilyen fordulatot vett az élete, és ezért még élesebben rajzolódott ki a kontraszt közte és Barbara között. Most hirtelen nagyon sajnálta, hogy lent sínylődik a pincébe. Egy csöppet sem haragudott már rá, legszívesebben elengedte volna, had menjen, de tudta, hogy ezt nem teheti meg Thomas miatt. Magára kapott egy köntöst, és gyorsan hozzáfogott reggelit készíteni neki, rárakta egy kisebb tálcára, és elindúlt a pince felé. A nehéz vasajtót, ami lefelé vezetett nem birta egy kézzel kinyitni, a tálcát le kellett tennie a földre, teljes erejéből nekiveselkedett, csak akkor engedelmeskedett az ajtó. Lement a lépcsőn, és úgy cselekedett, ahogy Thomas mondta. Nem nyitotta ki Barbara ajtaját, csak a felső részén levő kis ablakot, és benézett. Benn égett a vilany, és Barbara kétségbeesett, könnyáztatta arcát pillantotta meg. Meg volt réműlve, biztosan azt hitte, Thomas jött érte, hogy a fenyítést tovább folytassa. Föl volt már öltözve, és még egy takaróba is beburkolózott, mert fázott. Annyira elesett, kiszolgáltatott benyomást keltett, hogy Catynak mégjobban megesett rajta a szíve, legszívesebben azonnal elengedte volna. Nem szólt semmit, csak erőt vett magán, és benyújtotta a tálcát. Barbara elvette, és látszott rajta, hogy egy picit megkönnyebbűl. Nem bírta tovább nézni, becsukta a kis ablakot, és elindúlt fölfelé. Amikor fölért akkor tűnt csak föl neki, milyen kellemes meleg van, a pince hidege után. Tett – vett, de csak nem ment ki a fejéből Barbara. Szeretett volna beszélgetni vele, talán sikerűl valamit megtudni tőle, milyen viszony fűzte Thomashoz. Egy kicsit tartott is tőle, hogy megpróbál megszökni, de hirtelen eszébe jutott valami. Emlékezett rá hová tette előző délután a bilincset Thomas, gyorsan megkereste hát, és ezzel fölszerelkezve indúlt újra a pincébe. A kulcsot a köntöse zsebébe sülyesztette. Először kinyitotta a kis ablakot, és belesett. Barbara az ágyon ült meggörnyedve, és a takaróba burkolódzott. Olyan volt mint egy ázott, sérűlt madár. Caty csak nézte némán, de nem szólt semmit, végűl Barbara törte meg a csendet.

– Miért jöttél, mit akarsz tőlem?
– Szeretnék veled beszélgetni.
– Miről? Hogy hogyan fogtok tovább ? Miért nem Thomas jött akkor?

A hangjában nem volt megvetés, inkább félelem, és kétségbeesés.

– Thomas elment, csak dél felé jön vissza. Rólla szeretnék beszélni veled. Kinyitom az ajtót, de előbb tedd ezt a bilincset a csuklódra, a másik oldalát pedig a radiátor csövére.

Barbara fölkelt az ágyról, és kidugta a kezét az ablakon. Caty rácsatolta a bilincset, jó szorosan, lehetetlen volt kihúznia belőle.

– A másik oldalát kapcsold a csőhöz!

Caty látta ahogy a radiátorhoz lépett, hallotta is a bilincs koppanását a csövön, majd a zár kattogását. Barbara leült egy székre, egyik kezét a cső mellett tartva. Caty elment, hozott egy széket magának is. Elfordította a kulcsot a zárban, de még mielőtt kinyithatta volna, az nagy erővel kivágódott, ledöntötte a lábáról. A földre zuhant a székkel együtt, ami mellette volt. Amikor föltekintett, a nyitott ajtóban Barbarát látta vigyorral az arcán. Az egyik csuklójáról a bilincs lógott le. Lassan megindúlt kifelé, egyszerűen ki akart sétálni. Caty borzasztóan megijedt, először az ajtó kivágódásától, és az eséstől, aztán attól, hogy Barbara megszökik. Mit fog szólni Thomas ha megtudja? Semmi jóra nem számíthat. A torkában dobogott a szíve, nem tudta mit tegyen, csak azt, hogy ezt nem hagyhatja. Alaposan megütötte magát, de nem törődött vele, fölpattant a földről, és Barbara után futott. Még a lépcső előt utólérte, és rávetette magát. Készületlenűl érte a támadás, mindketten a földre estek. Dulakodni kezdtek. Caty nem volt puhány nő, rendszeresen futott, és tornázott, kerítésen átmászni, magasból leugrani nem okozott gondot neki, de verekedni nem tudott. Utoljára talán még kislány korában verekedet, az iskolában. Szerencséjére Barbara sem dicsekedhetett ezzel, így hát mindketten vadúl csépelték, és karmolták egymást hol fölállva, hol a földön fetrengve. Mindent fölborogattak ami az útjukba kerűlt, hurrikánszerű pusztítást okozva. Már vér is serkent a kisebb sérülések, és karmolások nyomán. Eleinte kiegyensúlyozottnak tűnt a küzdelem, egyforma magasak lehettek, de Caty törékenyebb, Barbara viszont erőteljesebb testalkatú volt. Fizikailag ő volt az erősebb, de csak akkor vált egyértelművé a harc kimenetele, amikor sikerűlt Barbarának megragadni, és hátracsavarni Caty karját. Caty fölordított a fájdalomtól, ellenfele pedig hasonfekve a földre , és lovaglóülésben, teljes súlyával ráült a hátára. A karját egy pillanatra sem engedte el, tudta, ezen múlik a győzelme. Caty zsebéből már régen kiesett a bilincs kulcsa, és a földön hevert nem messze tőlük. Barbara éppen elérte, és fölvette. Sikerűlt megszabadúlnia a bilincstől, de ennyivel nem elégedett meg, azon nyomban rákapcsolta Caty csuklójára, összebilincselte a kezeit a háta mögött. Caty érezte, hogy vesztett, képtelen volt szabadúlni, de már ereje sem volt hozzá. Mindketten erősen lihegtek, végűl Barbara fölkelt Caty hátáról, de a bilincseit nem engedte el. Ráparancsolt, hogy ő is keljen föl. Segíteni kellett neki mert a kezeire nem tudott támaszkodni. Elindúltak kifelé, Barbara ment elől a lépcsőn, Catyt pedig félig oldalt, félig háttal vonszolta maga után. Amikor úgy gondolta, hogy nem megy elég gyorsan, serkentésképpen megemelte összebilincselt kezeit a háta mögött. Caty előrehajolt, és felnyögött fájdalmában. A kicsavart válla is fájt, meg a bilincs éles pereme is belevágott a csuklójába. Fölértek a hallba. Barbara úgy vonszolta Catyt, mint egy rongybabát. Bementek abba a szobába, ahol a páncélszekrény volt. Barbara fél kézzel Catyt fogta, a másik kezével pedig a fiókokat húzgálta ki, a kötelek után kutatva. Hamarosan meg is találta, és rákötötte Caty bilincsére. Most már sokkal kényelmesebben, pórázon vezethette bárhova. újból kimentek a hallba, szétnézett, szemével alkalmas helyet keresett ahová a kötelet rögzítheti. Meg is találta. Az emeleti szobákba vezető függőfolyosót lentről oszlopok tartották. Két oszlop között, a függőfolyosó alatt díszrács húzódott. Ez alá vonszolta Catyt, és a kötél szabad végét megpróbálta átdobni a díszrácson. Néhány próbálkozás után sikerűlt is neki. Megragdta a kötél lelógó végét, és nagy erővel megrántotta. Caty hátrafeszített keze a magasba emelkedett, teste előredőlt, elveszítette az egyensúlyát, szinte csak a bilincsein himbálódzott. Hangosan fölsikoltott, mert a csuklójába vágó acélbilincs nagy fájdalmat okozott neki. Próbálta viszanyerni az egyensúlyát, de ez a testhelyzet mindenképpen nagyon kényelmetlen volt. Szeme egy pillanat alatt megtelt könnyel, de utánna már csak némán sírt magában. Barbara kikötötte a kötelet az oszlophoz, most már nem kellett Catyt magával hurcolnia. Szabadon járkálhatott az egész házban, azt csinált amit akart. Még csak attól sem kellett tartania, hogy Thomas hazajön. Első útja a páncélszekrényhez vezetett. Egy darabig próbálgatta a zárat, de hamar rájött, hogy Thomas már megváltoztatta a kódot, a régivel nem megy semmire. A kihúzott asztalfiókban ott hevert a lovaglópálca, amikor a tekintete odatévedt, a kezébe vette. Vizsgálgatta, mivel okozott neki Thomas tegnap olyan embertelen hogy, alig bírta elviselni. Még sohasem volt ilyen a kezében, kíváncsian suhintott vele néhányat a levegőbe. Eszébe jutott, hátha Caty tudja mi a páncélszekrény új kódja. Meg kellene kérdezni tőle. Ha nem akarja megmondani a pálca talán majd segít. Eszébe jutott, kilátásba helyezték tegnap, hogy nem csak Thomas, de még Caty is meg fogja büntetni, és ahogy visszagondolt a vesszőzésre, hirtelen haragra gerjedt. Most itt az alkalom, hogy Catyn kitöltse a dühét, jobb alkalmat keresve sem találhatna. Eddig sohasem érzett késztetést, hogy másnak fizikai fájdalmat okozzon, de most úgy érezte, ezt a lehetőséget kár lenne elszalasztani. Most ő akarta megbüntetni Catyt, hirtelen őt látta minden elszenvedett sérelme okozójának. Visszament a hallba, és megállt Caty mellett. Némán mustrálgatta, nem értette mit eszik ezen a nőn Thomas. A köntös, amit viselt, elég rövid volt, de így a természetellenes testhelyzet miatt egyáltalán nem takarta el a fenekét. Már sokat halványodott, de még mindig határozottan kirajzolódtak rajta a csíkok, amit a pálca okozott. Tehát Thomas őt is megfenyítette. így méginkább nem értette, hogyan fogadhatta a bizalmába ilyen rövid idő alatt. Caty nem láthatta mi van Barbara kezében, az előreomló haja miatt, de a figyelmét egyébként is lekötötte a csuklójába hasító fájdalom. Barbara Magasra emelte a pálcát, és hatalmasat ütött Caty fenekére. Teljesen váratlanúl érte a fájdalom, olyan élesen nyilalt bele, hogy azonnal elvesztette az egyensúlyát, és imbolyogni kezdett a kötélen. élesen fölsikoltott, fölemelte a fejét, és látta Barbara már újból emeli a pálcát. Próbált kitérni előlle, de kevés sikerrel. Egymás után csattantak az ütések a fenekén. Iszonyúan , forgott körbe – körbe, Barbara pedig követte, és próbált minél erősebb ütéseket rámérni. Amikor Thomas megfenyítette, azt hitte annál már nem lehet rosszabb. Most Barbara egyértelműen rácáfolt erre. Thomas hideg megfontoltsággal, előre meghatározott számú ütést mért rá, Barbara viszont bosszúból , maga sem tudva meddig. Caty minden ütés után úgy érezte, már nem bírja tovább, mégis az volt a legiszonyúbb benne, hogy nem tudta mikor lesz már vége. A csuklójába mélyedő bilincs okozta fájdalmat szinte már nem is érezte, csak a feneke izzott a csapások alatt. Végre abbamaradt a fájdalom. Patakzottak a könnyei, és még utánna is hangosan nyüszített.

– Ezt a tegnapiért kaptad. – szólt Barbara – de ne örűlj még nem fejeztem be. Azt akarom, hogy árúld el nekem a páncélszekrény új kódját.

Választ nem is várva, ráhúzott egyet Caty fenekére. ő azonnal főljajdúlt, és sírva nyüszítette, hogy nem tudja, nem árúlta el Thomas. Barbara nem ütött olyan gyorsan egymás után mint eddig, hanem néhány ütés között tartott hosszabb, vagy rövidebb szünetet, de Caty csak ugyanazt jajgatta egyfolytában. Valójában maga sem gondolta, hogy megtudhatja az új kódot, mert Thomas elővigyázatos annyira, hogy nem árúlta el, de ez legalább ürügyet szolgáltatott Caty további . Igaz, hogy enélkűl is megtehette volna, de próbálta elhitetni vele, hogy addig fogja vesszőzni, amíg el nem árúlja a kódot. Ez sikerűlt is, mert Caty egyfolytában, könnyek között, hol üvöltve, hol elcsukló hangon könyörgött, hogy hagyja abba, nem tud semmit. Barbara élvezte a vergődését, de nem is az okozott neki örömet, hogy fájdalmat kelthet benne, hanem inkább az hogy uralkodhat fölötte, és elégtételt vehet az elszenvedett sérelmei miatt. Végűl megunta a játékot, nem izgatta már, hogy kicsikarhatja Caty fájdalmas nyögéseit, mert ő mindig csak ugyanazt hajtogatta. úgy gondolta, ideje lesz most már eltünnie innen. Nem számított rá, hogy sikerűl elmenekűlnie, pedig lázasan törte rajta a fejét egész éjjszaka. Borzasztó lett volna elviselni újból ugyanazt a tortúrát, mint tegnap. A telefonhoz lépett hát, és hívta a jól ismert számot, rendelt egy taxit a ház elé. Várakozás közben, gondolta szétnéz még a házban, hátha talál valami kedvére való dolgot, kárpótlásként a tegnapiért. Nem talált semmi különöset. Minden ugyanolyan volt, mint akkor, amikor még szívesen látott vendég volt itt. Még Caty táskáját sem találta meg, pedig emlékezett rá, hogy abba tette a tőle visszavett pénzt. Kezdett aggódni, mert feltünően hosszú ideje várakozott már, és még mindig nem volt sehol a taxi. Egy emeleti ablakból figyelte az utcát, mert a ruhája a verekedés következtében eléggé csapzott állapotban volt, a cipője sarka is letört, feltünő lett volna, ha az utcán álldogál. Végre feltünt a várva várt taxi. Kicsit gyanús volt neki, hogy szokatlanúl nagy sebességgel érkezett, de megörűlt, és mezítláb szaladt lefelé a lépcsőn az ajtó irányába, törött sarkú cipőjét a kezében fogva, így nem láthatta, hogy nem áll meg az utcán szokás szerint, hanem feltárúl a távirányított kapu, és a kocsi behajt egészen a bejárat elé. Az ajtaja fölpattan, és Thomas ugrik ki belőle, a vezető melleti ülésről. Csak néhány lépést kellett tennie a bejáratig, és már bent is volt. Pontosan akkor ért oda Barbara is, és szinte egymásnak ütköztek az ajtónál. Iszonyúan megréműlt a találkozástól, a szíve egy pillanat alatt a torkában dobogott, nem számított most Thomasra. ő megragadta a csuklóját, ujjai olyan erővel szorúltak a kezére, hogy rögtön elejtette a cipőt. Thomas szeme szikrákat szórt, amikor ránézett Barbarára. Határtalan dűh sugárzot belőle, még sosem látta ilyennek. Mindig megfontolt, és nyugodt volt, mint akit semmivel nem lehet kihozni a sodrából. úgy látszik ez most mégis sikerűlt, és ez méginkább okot adot az aggodalomra. Néhány másodpercig egymás szemébe néztek, majd Thomas hirtelen elkezdte vonszolni Barbarát befelé. Kíméletlenűl, mit sem törődve azzal, hogy bukdácsoló léptekkel követi – e, vagy sem. Ha elesik, a földön is végighúzta volna. Először abba a szobába mentek, ahol a páncélszekrény volt, de Thomast nem az érdekelte. Sorra huzgálta ki az íróasztal fiókjait a szabad kezével, közben egy pillanatra sem csökkent a szorítása Barbara csulóján. Nem találta meg amit keresett, ez még fokozta a dühét. Egy fiók kiesett a földre, a többit pedig olyan erővel lökte be, hogy kis híjján összetört tőle. Az íróasztal mellet még mindig ott hevert az aktatáska. Föltette az asztalra, és fölpattintotta a zárját. Volt benne egy erős kötél összetekerve, ezt kivette, és már vonszolta is Barbarát vissza a hallba. Már menet közben a kötél végét a fogával kihúzta a csomóból, az kibomlott, és hosszan csúszott utána a szőnyegen. Egyenesen oda mentek, ahol Caty volt kikötözve. Thomas a mellette levő oszlophoz lökte Barbarát, olyan vadúl, hogy ha nem kapja el a fejét, az orra is betört volna. Csuklójára többször egymás után rátekerte a kötelet, és hozzákötözte a másikhoz, az oszlop mögött. Csak ekkor engedte el Barbara kezét. Ujjai helyén teljesen fehér volt a bőre a szorítástól, és élesen kirajzolódott a mintázata. Eddig félelmében eszébe sem jutott, hogy ellenkezzen, most is csak azt érezte, hogy fogoly lett. Nem tud szabadúlni innen, és hatalmába kerítette a rémület. Thomas dühe nem csökkent attól, hogy már nem kellett Barbarát fogva tartania. Mögé lépett, és a már amúgy is megviselt ruháját megragadta a hátán, majd egy erős, durva mozdulattal leszakította róla. A ruha teljesen kettészakadt, a maradékát Thomas Barbara lábához dobta.
Eddig egyáltalán nem törődött Catyval, úgy csinált, mintha nem is látná, hogy ott van hátrafeszített karral, kiszolgáltatottan, . A feje előrebukott, vörös haja az arca elé omlott, de azért látta, hogy Thomas jött haza, és látta milyen düh lett úrrá rajta. A fenekét is nagyon égették még az elszenvedett csapások, és a csuklója is nagyon fájt a bilincs miatt, de hiába volt elfoglalva a saját fájdalmával, egyre jobban félt Thomastól. Tudta, hogy hibát követett el, és a hibákért fizetni kell. Most újból félelmetesnek, és maga fölött állónak látta. A reggeli határtalan boldogsága, és optimizmusa már köddé foszlott. Felkészűlt rá, hogy most Thomas fogja folytatni amit Barbara elkezdett, de úgy érezte, nem tud már több fájdalmat elviselni. Mégis képtelen volt könyörögni, hogy engedje el végre, legalább a bilincsektől szabadítsa meg. Nem bírta a fejét sokáig fölemelve tartani, előrehanyatlott, és a haja elzárt minden kilátást. Megadóan tűrte a sorsát, mást úgy sem tehetett. Tudta hogy Thomas előtte áll, és őt nézi. Egyszer éles fájdalom hatolt a fejbőrébe. Thomas belemarkolt a hajába, fölemelte a fejét, és , hogy a szemébe nézzen. Egészen közelhajolt hozzá, Caty megréműlt az arckifejezésétől, olyan vadállati dühöt látott rajta. Csak fokozta a hatást, hogy Thomas kezében ott volt a lovaglópálca. Elengedte a haját, Caty feje újból lehanyatlott. Csak azt látta, hogy Thomas kicsit eltávolodik tőle, majd iszonyú fájdalom hasított a fenekébe. éles hangon, hatalmasat sikoltott, szemei megteltek könnyel, és imbolyogni kezdett a kötél végén. Nem, ezt nem lehet kibírni, gondolta, de már várta a következő csapást. Hiába várt nem történt semmi. Kicsit fölemelte a fejét, és Thomast kereste, de nem volt ott ahol az előbb állt. Nem látta sehol. Rosszat sejtett, már amennyiben lehet még rosszabb ettől. érezte, hogy valaki a bilincseivel matat. Váratlanúl kinyílt a bilincs, és lezuhant előbb az egyik keze, majd rögtön utána a másik is. A hirtelen szabadságtól megbillent, nem tartotta már a kötél a testét. Hihetetlen megkönnyebbülést érzett, nem vágta már a bilincs éles vasa a csuklóját. Nem tudott rögtön fölegyenesedni, néhány határozatlan lépést tett ide – oda félig görnyedten, majdnem elesett. A következő pillanatban már érezte, hogy Thomas a teste alá nyúl, és ölbe veszi. önkéntelenűl belekapaszkodott a nyakába, és ő vitte hosszan végig a hallon, föl a lépcsőn, egészen az emeleti hálószobába. óvatosan letette az ágyra, Caty mégis felnyögött, amikor a feneke a lepedőre ért. Azonal a hasára fordúlt, arcát a párnába fúrta, és zokogott. Nem tudta miért, de most kitört rajta a sírás. Pedig megmenekűlt a további vesszőzéstől, a feneke, és a keze is nagyon fájt, de még az is nehezére esett, hogy megmozdúljon, és megtapogassa. Thomas kiment a szobából, de Catyt tovább rázta a sírás. Nem tudta abbahagyni, bárhogy igyekezett is. A legutólsó vesszőcsapás fájt neki a legjobban, amit Thomastól kapott, pedig segítséget, és megértést várt volna tőle inkább. úgy érezte most megszakadt benne valami. Véget ért az a gyönyörű érzés, amit reggel még örökké tartónak gondolt. Lassan abbahagyta a sírást, közöny, és szomorúság lett rajta úrrá.
A nyitott ajtón keresztűl lentről éles sikoly hallatszott be a szobába, majd még egy, és utánna már teljesen egybefolyt a sikoltozás. Barbara hangja volt, valószínűleg Thomas a büntetés második részét szabta ki rá. Catyt azonban teljesen hidegen hagyta a , sem sajnálatot nem érzett, sem kíváncsiságot, és már nem is akarta megbüntetni az őt ért sérelem miatt. Fölkelt az ágyról, magára öltötte a ruháját, megkereste a táskáját, és kisétált a szobából. Végigment a függőfolyosón, és lement a lépcsőn. Egyáltalán nem törődött vele, hogy Thomas észreveszi – e, vagy sem, csak gépiesen ment kifelé. Thomas annyira el volt foglalva Barbara megleckéztetésével, hogy azt sem vette észre, amikor Caty kinyitotta a bejárati ajtót, és kilépett a ház elé. A taxi még mindig ott állt a ház előtt, a sofőr, egy vékony szőke fiatalember céltalanúl lődörgött mellette, és a földet bámúlta. Az ajtónyitásra fölnézett, és egy pillanatra összetalálkozott a tekintete a Catyéval. ő azonban olyan közönyösen sétált el mellette, mintha ott sem lenne. A sofőr végig követte a tekintetével, mint egy jelenést, amíg ki nem ment a kapun, és el nem tünt a kerítés mögött. Caty már menetközben megkereste a kocsikulcsát, beült, és elindúlt. Az autót szinte nem is ő vezette, olyan volt mint egy robotpilóta, nem tudta hová megy, csak lassan rótta az utcákat. Azon vette észre magát, hogy lefékez a ház előtt, ahol lakik. Kezdett magához térni, és egy kicsit csökkent a szomorúsága is. úgy érezte, most visszatért a régi életébe, és csak egy furcsa álom volt az egész, ami történt vele.