Az atléták - Magasugrók

A történetet az exem sógorán keresztül, annak a másod-unokabátyától kaptam. Az írás innentől teljes egészében az Ő megfogalmazása. (A neveket sem változtattam meg. ) Jó olvasást kívánok!

Peti vagyok és 23 éves múltam. Van egy nővérem (24 éves múlt), egy bátyám (27 éves múlt) és 2 unokabátyám (ikrek; 25 évesek múltak). Az unokabátyáim, a nővérem, a bátyám és én úgy nőttünk fel, mint a testvérek, hiszen az ikrek alig múltak 1 évesek, amikor az édesapjuk is meghalt (az édesanyjuk a születésükkor halt meg. ), ami után anyuék lényegében magukhoz vették a 2 fiút. Mi egy „sportolócsalád vagyunk”, hiszen az édesapám kamaszként atlétikázott, azon belül is leginkább a futásban, a távolugrásban és a rúdugrásba tevékenykedett, de mindössze 1-2 évig. A bátyám még szinte , azaz 7 éves korától mintegy 6 évig a távolugrásban volt jelen, de miután az „utolsó évében” rövid időn belül kétszer is megsérült a jobb lába vagyis, hogy pontos legyek először bokaszalag-szakadást, majd aztán keresztszalag-szakadást szenvedett ezek után úgy döntött, hogy felhagy a versenyszerű sporttal és csak hobbi szinten fog sportolni. Az unokabátyáim már 6 éves koruk óta sportolnak. Ricsi végig rövidtávfutóként (100 illetve 200 m sík – és akadályfutás), míg Martin eleinte szintén „csak” rövidtávfutóként és azon belül is kizárólag síkfutásban, majd olyan 12-13 éves kora óta „hosszútávfutásban” (400, 800 illetve 1500 m síkfutás) is versenyez. Ezáltal talán érthető, hogy miért nem maradhatott el a televízió által is közvetített atlétikai versenyek megtekintése. Ezek során még inkább megtetszett nekem ez a sportág, így olyan 9 éves lehettem, amikor részt vettem egy közeli egyesület válogatóján. Én már óvodás koromban is szerettem a magasságot (a lehető legmagasabb mászókákra és azoknak a tetejére másztam fel) valamint 1-2. osztályban már a tesi tanáraim azt mondták, hogy az átlagosnak tűnőnél magasabb testmagasságom ellenére is túlságosan ruganyos vagyok, így nem volt kérdés, hogy az atlétikán belül a magasugrást fogom választani. Sikerült is a válogató és egy „nagyon” fiatal (30-32 év körüli) és egyben nagyon jó edzőhöz kerültem, aki nagyon jól el tudta magyarázni a magasugrás „csínját-bínját”, de tény, hogy nagyon sok „taktikai fogást” az idősebbektől (vagy azon velem egykorúaktól, akik esetleg nálam valamivel előbb kezdték/kezdhették el ezt a sportot) lestem el.