A takarítónő 10. rész - Befejezés

Kissé nyugtalankodva néztem az órámat. Már több mint húsz percet késik Márta. Ilyen még soha nem történt. Többször gyanusítottam meg azzal, hogy a sarkon álldogál, nehogy a megbeszélt idő előtt érkezzen de eddig még soha nem késett...

A fekete Audi halk zümmögéssel szelte a falu tiszta levegőjét. A csendet a harang bánatos bongása törte meg. A templom mellett még volt hely ahol le lehetett parkolni. István bemanőverezte a kocsit és némán kiszáltunk. Nem volt mit mondani. Ahogy a bejárathoz közelítettünk egy idős asszony állta utunkat. „Tetszettek ismerni az elhunytakat” kérdezte szeliden. Tekintettemből hamarább olvasta ki a választ mint az a számat elhagyta volna, mert még hozzátette félszegen „a lányomat? ”. Megfogtam a kezét és azt válaszoltam „Igen, a tanára voltam” amire Ő megszoritotta a kezemet és sokat sejtetően kiejtette a nevemet. A vér belémfagyott, de Ő még hozzátette „köszönöm amit tett érte és hogy eljött elbúcsúzni tőle” és elengedte a kezem.
A templom zsúfolásig megtelt, nekünk már csak a bejárat mellett jutott állóhely. Talán igy volt elrendelve... Az oltár előtt egy szokatlanul nagy méretű koporsó volt felravatozva. A halottkém jelentése szerint a kamion úgy gyűrte össze az autót mint egy üres papir zacskót és a három szétválasztása lehetetlen volt. Együtt éltek, együtt haltak meg és egy koporsóban lettek eltemetve. A szertartás után mint egy kakadú vánszorogtam ki a szabadba. Az időjárás meghazudtolta a falu hangulatát mert a nap hétrét sütött. Szótlanul mentünk a kocsihoz. Mielőtt beszállhattunk volna valami furcsa érzés fogott el és önkéntelenül is hátrafordultam. Az idős asszony állt mögöttem, szemeit mélyen a hátamba szegezve. „Elvinnének a házukhoz kérem, valamit szeretnék Önnek odaadni” mondta és választ sem várva kinyitotta a hátsó ajtó. „Természetesen” mondta István. A fekete Audi éppoly halk zümmögéssel szelte a falu tiszta levegőjét mint ideérkezésünkkor. És a harang is csak bánatosan bongott. Percek alatt ott álltunk a szépen elrendezett kert előtt. „Kérem várjanak meg, pár perc az egész” mondta a hölgy és korát meghazudtolva kipattant a kocsiból, majd eltünt a kapu mögött. Az idő ólomlábakon járt. Egy örökkévalóságnak tűnt az a pár perc amíg visszatért, kezében egy papir zacskót szorongatva. „Ez az Öné, kérem vigye magával” mondta és sarkonfordult. Nem szólt egyetlen szót sem csak ismét de most már örökre eltünt a kapu mögött.