Ketten az erdőben 2. rész

Másnap Anna erősen zavarban volt. Láttam, hogy folyamatosan küzd magával, az érzéseivel, az eddig fel nem fedezett vágyaival, s lelkiismeretével, a hitével. Ha ezt nagyon röviden össze akarnám foglalni, küzd önmagával. Az eddig megélt 26 évével. Amikor felébredtem már ébren volt. Mint a félénk kiscica úgy húzódott össze, s folytak a könnyei. Tudtam, most sok minden eldől benne. S sok minden eldől bennem is. A házasságom nem volt sikeres. Feleségem a munkájának élt. A huszonegyedik század talán negatív csodája, hogy az asszonyoknak mindene a munka lett. Ezért nem is hibáztattam, sikeres kutató, már amikor elvettem tudtam, hogy a házasságban hárman leszünk, ő, én, no meg a tudomány. A romantika, a mindent elsöprő érzelmek nem férnek bele. S ekkor jött ez a lány, s jött ez a mindent elsöprő helyzet. Itt vagyunk valahol, fogalmam sincsen hol. Körülöttünk hatalmas erdő, még azt se tudtam melyik országban vagyunk. Valahol Európában, talán. Két napig vittek bennünket, amikor megálltunk, akkor is csak ablaktalan mellékhelyiségéket láttunk.
– Mit tettél velem... – hangzott fel Anna szájából a félelemmel, sírással teli kiáltás – ezt nem lett volna szabad! Eközben szinte űzött vadkért ökleivel döngette a mellkasomat, hogy szinte már fájt.
– Szerettelek, ahogy egy férfi szerethet egy nőt – válaszoltam neki. S miközben egyik kezemmel finoman lefogtam a kezeit, a másikkal törölgettem a könnyeit. Nem tudtam észrevenni, hiszen világos volt, hogy milyen gyönyörű. Mellei ágaskodtak, a mellbimbók hol megmerevedtek, hogy ellágyultak. Lelkemben őrlődtem. Legszívesebben ott helyben akár is magamévá tettem volna. Bele akartam hatolni. El akartam venni a szüzességét, ordítva akartam, vadállatként bele élvezni. Olyan vágyat éreztem mint még soha. Nem a szüzessége izgatott fel, hiszen volt már dolgom szűzzel. Hanem az egész lénye, az egész ártatlansága.
– Ez neked a szeretet? Ez, hogy ? – kérdezte, de a teste és a mondatai valahogy nem voltak egységben. A mondatai támadóak voltak, miközben meztelen teste hozzám simult, s emiatt hatalmas merevedésem lett.
– Édesem, nem meg. Még ha lehetőségem is lett volna rá, akkor se tettem volna meg.