Gyönyörtől homályos emlékképek - A holló nyomában

Semmi nem indokolja ezt a címet... Elegem van belőle. Holló. Mit kaptam tőle hat év alatt? Fájdalmat, semmi mást, fájdalmat és magányt. Tizenkét éves korom óta minden lépését figyelem... Figyeltem, amíg egy évvel rá el nem ment. És mégis: a fennmaradó öt évben nem felejtettem el. Megállás nélkül rá gondoltam, követtem facebookon, szinte nyomoztam utána. Nem volt, csak egy barátom, de ő is csak két hónapig, tavaly. Elvette a szüzességemet, aztán tovább ált. Nem is hiányzik, csak amolyan búfelejtőként funkcionált, és érdekes módon ezért soha egy álmatlan éjszakám sem volt. De most, a zsebemben a huszonéves, vállig érő sötétszőke hajú Ikeás nyári munkás srác telefonszámával úgy érzem, talán egyel jobb lesz így. Megakadt rajta a szemem, mert olyan ismerős volt így hátulról, valahogy a haja színe, meg az, hogy olyan irreálisan dúsan omlik a nyakára. Egy pillanatra mintha felrémlett volna bennem egy arc, de aztán el is múlt az érzés. Odamentem hozzá, rámosolyogtam, és kérdeztem tőle valamit a függönyrudakkal kapcsolatban, és végül egész jól elbeszélgettünk mindenféléről. Valószínűleg neki is feltűnhettem, mint nő, talán a farmersort és a félig átlátszó, bő szabású fehér atlétapóló miatt, ami szolidan kihangsúlyozta felsőtesti adottságaimat. Végül valahogy eljutottunk a "mikor érsz rá" kérdésig, és megbeszéltük, hogy este felhív és megbeszéljük, hogy holnap este elmegyünk valahová vacsizni.
– Hát akkor szia! – mondom neki halált megvető bátorsággal.
– Szia! Hé, a függönyrúd nem kell? – kérdezi, könnyedén felkapva a dobozt.
– Ja, de köszi. – veszem el tőle, rámosolygok, és fel akarom kapni, de nem igazán boldogulok vele. – Ciki, ha nem bírom el?
– Nem – mosolyog rám szexin, elveszi tőlem, és elkísér az aprócska Smartomig, ahol is bedobja az anyósülésre, mert máshová nem fér el, de még így is hátralóg a vége a csomagtartóba, tehát nem látok tőle hátrafelé, úgyhogy még a kitolatásban is segít. Végül csak elköszönök, és elindulok haza.
Marci... Milyen furcsa! Na mindegy, kedves fiúnak tűnik, és szokatlan módon nem a mellemhez beszélt, ez is valami. A neve nyilván csak véletlen.
Még egészen régről ismerek egy Marcit, aki majdnem velem egyidős, tizenkilenc éves, és kifejezetten kedvel engem. Mondhatni eléggé belém van esve. Kedves fiú, meg minden, talán még tetszhetne is, de nem. Nem tudom miért, de egyszerűen nem jön be. Pedig neki is hosszú a haja, göndör és barna. Hosszú haj... Ez a gyengém.