Bársony ujjakkal

Szia Bxxám!
Nyár van. A városban áll a levegő, a betonfalakból ömlik a hőség. Az éjszaka hozhatna némi enyhülést, de nem! Hiába bújsz az ágyba meztelen, hiába... Álmatlanul forgolódsz az átizzadt lepedőn. Csak egy megoldás van: ki a városból! Nem számít, hogy este van: fel a bringára és el! Igen... A házak közül kiérve már hűvösebb a levegő. Igazi enyhülés! Az éjjel sötétjében suhanni, és élvezni ahogy a hidegtől lúdbőrzik a testem. Emelkedők és lejtek... Dolgozik a szív, az izom. Igen, ez a mozgás öröme! A lámpa fénye alagutat fúr az út sötétjébe: az éjszaka varázslatos világ! Már szürkül amikor hazaérek.
Hajamban a frissen vágott mezők hűs szénaillatával.
Fáradtan zuhanok az ágyba, még zuhanyozni sincs kedvem. A fenekemen még érzem a nyereg keménységét, izomkötegek a combomon és vállamon jólesőn lazulnak el.
Bársony ujjakkal símít az álom...
Mintha az időben zuhannék vissza. – kamasz álmaim hímporos világába. Lábam közé szorított kispárnával alszom el. Mellbimbóm a lepedő durva vásznához szorul. Ívet von a testem, ahogy duzzadó ágyékomhoz érsz.
Még alszom.
Óvatosan fordítasz hanyatt, távoli érintésed a vállamon.
Nézel...
Az álmom még nem ereszt, most messze járok: Baján, tizenhat évesen... Kamaszként a kollégiumban, ahol tizenketten laktunk egy szobát. Ahol reggel hatkor volt az ébresztő: csupa álmos és hormonoktól duzzadó kamasz, tülekedés a mosdó vályúnál. Faragó tanár úr jól ismert és mindig harsány röhögéssel díjazott szövege: "Mi ez a kanszag és fityma csattogás itt Uraim? " Tudtuk mi jól, igaza van: minden éjjel ütmesen nyikorogtak a vaságyak...
Hallod? Még motyogok is...
Álmomban vitázok valakivel.
Adj egy könnyű csókot a homlokomra, attól megnyugszom majd...
Az arcomra hull a hajad és az illatod. Simítsd meg állam borostáját, aztán mellemen a szőrt – a lábam megrándul, amint a hasamhoz érsz: csiklandós vagyok. Látod? Hiába alszom, érzem minden érintésed... Herém sötét labdái kitüremkednek szorosra zárt combjaim közül. Színében ott fehérlik a fürdőnadrág helye.

Símíts még!
Végig a lábam, a combom lazuló izmait, napbarnított bőröm sűrű pihéit, ágyékom vékony drótszálait.
Ha erre sem ébrednék fel...