Navigáció

Kora estére jár az idő, a sirályok rikoltozva zaklatják az éttermek vendégeit a maradékaikért, ahogy a mólók felé sétálok, kezemben szorongatott sporttáskával és vállamon átvetett hátizsákkal. Még épp eléggé meleg van a trikó és a sort viseléséhez, bár arra gyanakszom, hogy gyorsan le fog hűlni a levegő, ha egyszer végre leszáll az éj.
Az “F” jelzésű pontonra lépek, és lassan a saját kikötőhelyemhez bandukolok, szám szerint az a tizenhetes. Indigó lágyan ringatózik, feszegeti a köteleit, úgy tűnik, nálam csak ő várja türelmetlenebbül az indulást. Sajna, hozzám hasonlóan, neki is várnia kell pirkadatig, tekintve hogy a hajós igazolványom csak nappalra szól, és ha csak nem rá, ezen a hétvégén a solent-i parti őrséggel sem kívánok tengelyt akasztani.
A tat vonalában a mólóra dobom a táskáimat és gyors felmérést végzek a jobb – és bal oldalán is. A bóják egytől-egyig a helyükön, a hajókötelek is pont úgy állnak, ahogy múlt héten hagytam. Semmi jelét nem mutatja, hogy valaki babrált volna vele, már nem mintha arra számítottam volna. A Lymington Jachtparadicsom rendes hely, megéri az árát, bármilyen magas is az. Mosolyogva végigfuttatom az ujjaimat Indigó oldalán.
Az én kis hajóm, az egyetlen formája a luxusnak, amit feltétel nélkül imádok.
Visszasétálok a farához, és felkászálódók az ugródeszkára. Gyorsan szétkapcsolom a védőkorlátokat és felnyitom a fedélzet csapóajtaját, majd nagy lendülettel a sötéten ásító nyílásba dobom a táskáimat. A kormány és a műszerfal huzata a helyén van, de meglehetősen mocskosak az eheti poros időtől. Mindegy, majd reggel elintézem, per pillanat jobban lefoglal, hogy berendezkedjek, és végre egyek valamit.
Felfeszítem a hátsó helyiségbe vezető ajtót, és bent a padra borítom a cuccaimat. Beüzemelem a vízforralót, a rádiót, és felkapcsolom a fényeket is. Az akkumulátorokra is vetek egy pillantást; mindegyik stabilan tizenhárom volt felett van, ezen a téren sincs probléma. Egy kis vörös lámpa mutatja, hogy eddig hibátlanul töltődött a kikötőben.
Nem tehetek róla, ismét mosolygok. Minden a legnagyobb rendben. A hajamba túrok, és szorosabbra fogom a hajpántomat, hogy egy szál se kandikáljon ki a copfomból. Kihalászom a mobilom és a tárcám a hátizsákból, magamhoz ragadok egy vízálló fölsőt, majd visszakecmergek a fedélzetre, gondosan bezárva magam mögött, onnan pedig ki a mólóra, és visszacsukom a védőkorlátokat is.