Először a stégen

– Örülök, hogy végül eljöttem. – mondtam szerényen a stégen ülve, teljesen komolyan gondolva. A tekintetem a lemenő Nap sugarait vizsgálgatta. Oldalra pillantottam a mellettem ülő fiúra, aki halványan rám mosolygott. Viszonoztam, és figyeltem, ahogy lába mozgásával kavarja alattunk a vizet. Kellemesen meleg, finom. Pont olyan, mint ezen a forró nyári napon az utolsó sugarak, amik langyosan melegítik bőrömet. A tó túloldaláról hangos örömujjongás hallatszik, gondolom kapás van. Ilyen távolságból csak elhomályosodott alakokat látok szabálytalanul mozogni. Újra rá nézek. Nem bántam meg, hogy eljöttem. Túl szépek a vonásai. Megvakarta a karját, amitől hozzáért az enyémhez. Kirázott a hideg.

– Fázol? – kérdezte érdeklődően aggódva. Megráztam a fejem, egy zuhanó szőke hajszál megcsillant a fényben. – Nem különös ez az egész? – fordult hozzám ismét. – Beszélgetünk, találkozunk, és csak úgy rögtön ide jövünk.

– Sokkal különösebb az érzés, amit kiváltasz belőlem. – világoskék szemével belefúrta tekintetét az enyémbe. Majdnem elolvadtam. Ahh, muszáj elnéznem, vagy nekiesek. Nem akarok könnyűvérű lenni, de afelé hajlok. – Miért, mit érzel? – a szívem zakatol a kérdéstől is, nemhogy ettől a pillantástól! De miért hazudjak?

– Nem bírom tartani a szemkontaktust, mert félek, hogy olyat teszek, amit magam is megbánok – azzal el is fordultam pironkodva. Egyre zavarosabb körök képződtek a vízfelszínen a felgyorsult lábmozgásomtól, de közben folytattam: – Az illatod húzna maga felé, ha hozzám érsz, kiráz a hideg, minden, amiről beszélsz, érdekel. És a tény, hogy eljöttem ide csak úgy, elég sokat mond. – mosolyogtam bátrabban. – Amikor rám nézel, félek, hogy mindent kiolvasol... és hogy mosolyog most is. Megvan benne a kisfiú, az érett férfi, a komoly, a szétszórt, a vidám, a rendszerető, a kedves és ártatlan. Jajjajj... – gondoltam magamban. Remélem legalább ez nem látszott rajtam.

– Hmm. Mi az, amit megbánnál? – kísértette tovább az ördögöt megnövekedett bátorsággal. Elpirultam. – Előre nem tudhatom. – kezével a fejem felé nyúlt. Most mit csinál? Úristen mit csináljak? Ahh, hülye bogár. A kis jövevényt lerakta a másik oldalára. – Te mit érzel? – bukott ki belőlem hirtelen. Dehát megőrülök, ha nem tudom! Nem kerülgetheti kételyek között hagyva! A-a!