Niki, Tünde és én, avagy sok a jóból is megárt

Ez volt az utolsó vizsga, amit harmadikos egyetemistaként letettem, és menekültem a fővárosból haza. Még aznap délután vonatra ültem, miután jól összevesztem Magdival, a barátnőmmel. Azzal váltunk el, hogy vagy látjuk még egymást valaha, vagy nem.
A vonatban azon gondolkodtam, hogy milyen buták is vagyunk, miért kellett ilyen hirtelen szakítanunk – főleg most, a nyár küszöbén? Kivel fogok ezután kefélni? Mert, ha nem is túl gyakran, de azért olykor-olykor sikerült összehozni a dolgot, s Magdi nem is volt olyan rossz az ágyban.
Árva gyerek vagyok, apámat korán elveszítettem, anyám sem él már, s a mostohaapám az, aki bitorolja a családi házat, oda hordja a nőit, akiket elég gyakran szokott cserélgetni. Nem is szívesen járok haza, mert nem érzem ott jól magam. Dehát hova mehetnék máshova? Olyan szépen elképzeltem, hogy majd Magdival töltöm a nyarat – s itt van, most verhetem a farkamat, ameddig csak jólesik.
Erősen alkonyodott, mire berobogott velem a vonat, s én hazabaktattam. Ugyan milyen apám legújabb nője? Csak annyit tudtam róla, hogy jóval fiatalabb mint ő, de még nem találkoztunk.
Ő nyitott ajtót. Óriási kék szemek, fantasztikus lábak – de semmi mell! Ez volt az első benyomás. Hát, apám, gratulálok!
– A Bandi vagy, ugye? – kérdezte.
– Igen – válaszoltam. Te pedig...
– Nikolett. De szólíts csak nyugodtan Nikinek.
Leraktam a cuccaimat.
– Apa nincs itthon? – kérdeztem
– Jaj, apával nagy baj történt.
– Mi?!
– Ma délben rosszul lett, elvitte a mentő, s azóta benn fekszik a kórházban.
– Miért nem értesítettél azonnal?
– Arra gondoltunk, hogy nem zaklatunk vele, úgysem tudnál segíteni, meg különben is tudtuk, hogy estére megérkezel.
– Már csak ez hiányzott!
– Nyugodj le, nem lesz semmi baj, apád jó kezekben van.,
Nem voltam nyugodt, de azért elelvás előtt nem kellett ringatni, mert az egész napi izgalmak kimerítettek.
Másnap reggel Nikit a konyhában találtam, észbontóan szexi szerelésben. Hosszú, formás lábairól nem tudtam levenni a tekintetem, izmos combjain és kemény farán majd szétrepedt a vékony vászonnadrág. Mélykék szemei mint a vadmacskáé parázslottak. Kár, hogy az arca kissé ragyás, ami a reggeli megvilágításban még inkább láthatóvá vált. Na, de senki se lehet tökéletes!