Tornatanár 3. rész

Április 1.

– Maga megbaszta a kislányomat!

Köpni – nyelni nem tudtam, annyira megijedtem.

A reggel még nem így indult.

Pénteken a tornaóra után Bibi utolsóként lépett ki az ajtón, a többiektől kicsit lemaradva. Hátrafordulva a legtermészetesebb hangon visszaszólt

– Holnap 11kor átmehetnék?

Felcsillant a szemem.

– Persze!

Már két hete erre vártam. Hiba ígérte meg Bibi, hogy hamarosan feljön a bugyijáért, nem jelentkezett.

Vártam rá, max akkor vertem ki a faszom, ha már nem bírtam, s kettő közt mindig volt néhány nap szünet. Most is már szerda óta gyötört az ínség, akkor is Bibiék órája után csaptam ki.

Nagyon ki akartam tenni magamért. Elmentem egy szexboltba, vettem egy potenciaerősítőt is, nem azért mintha tartottam volna tőle, hogy szégyenben maradnék, de többszörösen is ki akartam élvezni a szombat délelőttöt.

Reggel lezuhanyoztam, rendbe tettem a lakást, bevettem egy tablettát, és vártam a 11 órát.

Percre pontosan megszólalt a csengő, és amikor kinyitottam az ajtót ez fogadott:

– Maga megbaszta a kislányomat!

Egy velem egykorú, kimondottan jó alakú dekoratív, szúrós tekintetű nővel nézek !

Mellette áll Bibi, kicsit megszeppenve, egy fehér blúzban és miniszoknyában, hátul tartott kezeiben keresztben egy vékony sétapálcát tart.

– Őőö... Én..

– Bianka bevallotta!

– De asszonyom, ha befáradna, és megbeszélnénk ezt – mondom szinte suttogva. Mégse az egész folyosó hallja ezt a beszélgetést. Amúgy is, ahogy próbálok körülnézni, hátrább a lépcsőházban mintha látnék egy lányt, aki ismerősnek tűnik, meg is állt, és kíváncsian figyeli a beszélgetésünket! Az kellene még, hogy híre menjen ennek! A gyanú is elég lenne a felfüggesztéshez, ez pedig nem gyanú! Hátha valamivel meg tudom győzni a felbőszült anyát! Van egy kis félretett pénzem, bár nem reménykedem benne, hogy egy anya féltését meg tudom vásárolni, de ki tudja...

Kitárom az ajtót, a nő előrelöki a lányát, aki majdnem átesik a küszöbön, aztán rutinosan a szoba felé indul, utána az anyjával. Mielőtt becsukom az ajtót, még kinézek, s a lányt továbbra is ott látom, kíváncsian nézi a történteket.

Becsukom az ajtót.

– Kérne valamit inni? – próbálok udvarias lenni, s talán oldani a feszültséget.

– Nem! Ne próbáljon kitérni! Mit tud felhozni a mentségére?