A Nílus gyöngye 1. rész - Merititesz vágya

A felkelő nap sugarai ragyogóan világították be a Nílus deltáját, a folyó habját már e korai órában hajók tucatja szelte, és dolgos asszonykezek mosták a vásznakat a folyó parton. I. e. 1401. évben járunk, a leendő fáraó, Szihathor házasságkötésének napján, mikoris nászban egyesül unokanővérével, a szép Nebet hercegnővel, majd pedig átveszi a hatalmat az egész birodalom felett.
A korai óra ellenére az udvar egész háza népe talpon volt, mindenki az ünnepség előkészületeivel volt elfoglalva. Szolgák hordták a finom aranyneműket a palota folyosóján, virágkompozíciókat egyengettek, melyek messzi földről érkeztek, és mindezt a nyüzsgést egy élénk, fekete szempár figyelte a nők helységeit elkerítő függöny mögül. Nebet hercegnő alig múlt 17 éves, nyúlánk, karcsú testét egyszerű Nehé-ruhája fedte, arca pedig lángolt az izgalomtól és kíváncsisággal figyelte a tucat szolgát, amint a dolgával foglalatoskodott. Hirtelen megkönnyebbült kiáltás harsant:
– Hát itt van, hercegnő! – szólt Merititesz, Nebet dajkája, és könyökénél fogva megragadta. – Haszontalan leány, már vagy egy órája kereslek.
– Ugyan, dadus... – dacoskodott Nebet, miközben követte Merititeszt a fürdőbe. – Annyi izgalmas látnivaló van odakinn!
Merititesz csak csóválta a fejét, miközben gyengéden, de akkurátusan a kádhoz húzta a hercegnőt, és lesegítette róla a ruháit. Pillanatokon belül a hercegnő ököl nagyságú, formás keblei előbukkantak a ruhából, ahogyan a rövid, pelyhes szőrrel borított szemérem dombja is.
– Hát nem hihetetlen? – kacagta, és ahogyan volt, anyaszült meztelenül táncra perdült, apró mellein megfeszültek a barna mellbimbók. Merititesz előtt nem volt szégyenlős, ismerte, mióta az eszét tudta. – Férjhez megyek.
– Ejj, te leány... – somolygott sopánkodva Merititesz, majd besegítette a ficánkoló hercegnőt a kádba.
Finoman elkezdte lemosni a leány testét, miközben amaz folyamatosan csacsogott. Szivaccsal végigtörölte Nebet karcsú nyakát, finomívű hátát, majd a feszes has és a keblek következtek a pénzérményi kemény bimbókkal.
– Mond csak, Merititesz... – halkult el hirtelen Nebet hangja, és nagy, fekete szemeit a szolgálójára függesztette.
– Igen, kedves? – felelt szórakozottan a dajka, miközben különös gonddal mosta a lány hosszú, göndör haját.
– Hát... – szólt, miközben kezével a vizet simogatta maga körül, és a lágy hullámok a derekát nyaldosták. – Fájni fog?