Feleségekkel - Palma és Vingával újra

Palma

Palma negyvenöt éves, kövér és csúnya. Nem tetszik nekem, de valamiért még is csak izgatott. A teste sem vonzó, vagy csak nagyon kevéssé az. Nem mintha a negyvenöt éves nők undorítóak lennének, dehogy. Vannak köztük egészen jók, és nem csak néhány neves színésznőre gondolok. Régebben is voltak ilyen korú szeretőim. De Palma...
Szóval Palma egy csöppet sem vonzó teremtés. Amikor hétfő délután beállít, léptei közeledtét úgy érzem, akárha hangya lennék, amely a bolyhoz közeledő ember lépteitől retteg. Az persze túlzás, hogy én is félnék, de... Van bennem bizonyos szorongás. Néha, ha vele vagyok, utálom is magamat, az egész ügynek van egy olyan vetülete, mintha fizetett szerelem lenne ez. Palma ugyan nem fizet nekem – még csak az hiányzik! –, mégis valami homályos üzleties ség lapul a háttérben, akkor is, ha ő nem tud róla. Nekem már elrontja a kedvemet az is, hogy én tudok róla.
Palma megáll az előszobában. Nyári ruhája feszül, mindenütt feszül. Régen, száz éve tán, az ilyen nők minden délelőtt fűzőbe préselték magukat, nemegyszer a cselédség kiadós segítségével, utána alig kaptak levegőt, és nagyon megkönnyebbültek, amikor végre megszabadultak ettől a roppant hasznos, ámde kényelmetlen ruhadarabtól.
Palma széttárja karjait, és rám veti magát. A szükséges, ám nem túl nagy lelkesedést mutatom iránta és jövetele iránt. Így áll helyre egy bizonyos egyensúly. Palma azt hiszi, minimum szerelmes lettem beléje, vagy női bájai vonzanak. Hiszen vannak férfiak, akik a nagyon kövér nőket szeretik, akiken „van mit fogni", ahogyan durván mondják. Palma alighanem áldja a sorsot, hogy összeakadt egy ilyennel.
– Shavo, drágaságom! – nyafogja.
Mert ráadásul még a hangja is ellenszenves. Néha váratlanul túl magasba megy át, kappanszerű, ez is elriaszt. Szemei kicsik, nyaka ráncos, de mellei imponáló mérettel merednek előre. Nagy combok és meglehetősen vaskos vádlik tartják egyensúlyban ezt a testet.
– Palma, kedves! Már úgy féltem, hogy nem tudsz eljönni!
Valójában persze megkönnyebbültem volna, ha közbejön neki valami, és legfeljebb idetelefonál. De nem így történt, és ebben is volt valami jó, hiszen beszélnem kellett vele.
– Gyere, szívem – búgtam, és bevezettem a szobába.