Lehet élmény a fűnyírás

Iskolás koromban anyám mindig azzal nyaggatott, hogy: „Tanulj, fiam, mert nem lesz belőled semmi! ” Mit mondjak, igaza lett. Szépen fogalmazva kertész lettem, vagyis füvet nyírok ott, ahová hívnak. Nem akarok panaszkodni, de nagyon unalmas meló! Csak tologatom a gépet, még beszélgetni vagy zenét hallgatni sem lehet közben a nagy zaj miatt. A megrendelők pedig mindig nagyon macerásak, semmi sem jó nekik. Az egyikhez csak akkor mehetek, ha otthon van, hogy ellenőrizni tudjon. Ők általában végig az ablakból néznek, és egy percet sem pihenhetek. A másikhoz csak akkor menjek, ha senki sincs otthon, nehogy zavarjam őket a zúgással. Ők viszont utána kötekednek, mert szerintük nem jól csináltam.
Egyik nap új helyre hívtak, ezt még inkább rühellem, mert még nem tudom, milyen elvárásaik lesznek. Ráadásul messzire is kellett mennem, a város végére egy új kertvárosi részbe, ahol még alig vannak házak, sok az üres telek. De a munka az pénz! Nem válogathatok. A megbeszélt időben ott is voltam, a fickó beengedett a kertbe, majd közölte, hogy neki menni kell, én csak dolgozzak nyugodtan. Neki is láttam. Hatalmas kert volt, szinte az egész füvesítve. Innen nem szabadulok hamar, gondoltam. Akkor még nem is sejtettem, hogy mennyire sok időt fogok itt tölteni. A ház előtti résszel már végeztem, mentem hátra. Itt azért bámészkodtam egy kicsit, mielőtt folytattam volna, úgyse noszogat senki. Érdekes módon a nappali erre nézhetett, mert hatalmas, szinte földig érő ablakok voltak, az egyik nyitva, és a szél időnként meglebegtette a függönyt. Ahogy odanéztem, mintha valaki mozgott volna bent. Biztos csak képzelődtem, valami árnyék lehet, gondoltam, és nem is foglalkoztam vele. Beindítottam a fűnyírót, és már majdnem el is felejtettem az egészet, amikor újra mozgást láttam a szemem sarkából. Levettem a védőszemüveget is, és tisztán láttam egy női alakot. Ekkor már éreztem, hogy ma érdemes volt jönnöm, és ma végre nem fogom azt gondolni, hogy mégis tovább kellett volna tanulni. A nő ugyanis majdnem meztelen volt. Egy fehér köntös volt rajta, majdnem áttetsző, és kissé szét is nyílt, ahogy sétálgatott benne. Ha még csak sétálgatott volna! De közben simogatta magát! Már nem is érdekelt a fűnyírás, igyekeztem olyan közel menni, ahonnan mindent láthatok, de ő nem vehet észre engem.