Most vagy soha 2. rész - Avagy Máté és Réka története folytatódik

Máté és Réka titkos együtt léte óta eltelt pár hónap. Mindkettő igyekezett kerülni a másikat. Ez működött is egészen addig, amíg a sors másképp nem szőtte a szálakat...

Az ominózus éjszaka óta akaratlanul is próbáltam kerülni Rékát. Nem voltam biztos benne, hogy tudtam volna leplezni azokat az érzéseket, amiket az az éjszaka hagyott bennem. Megbeszéltük ugyan, hogy egyszeri eset és hogy elfelejtjük, de valljuk be őszintén, ami ennyire jó, azt nagyon nehéz elfelejteni. Ezért inkább kerültem. Bencének nem hiszem, hogy feltűnt ebből bármi is, mert előtte sem nagyon találkoztunk hármasban. Nem is lett volna ezzel semmi gond, ha nem állt volna elő Bence az ötletével...

– Figyu Máté, nincs kedved 10 napot eltölteni Görögországban? – dobta fel egyik nap a kérdést.

– Már hogy ne lenne! – válaszoltam lelkesen. Ki az a hülye aki erre nemet mondana?

– Szuper! Akkor már írom is Rékának, hogy megvan a negyedik fő az utazásra!

– Milyen negyedik fő? – kerekedett ki a szemem, és már rosszat sejtettem.

– Hát a helyzet az, hogy Réka már nyúz egy ideje, hogy ő nyaralni akar, mégpedig tengerparton. Le is foglaltuk 4 főre a szállást, a barátnője és annak a pasija jött volna velünk, viszont ezek egyik pillanatról a másikra összevesztek, mi meg szombaton indulnánk. A csaj eldöntötte, hogy ő márpedig jönni akar, de már nem tudjuk lemondani azt a plusz egy helyet. Meg igazából a csaj sem akar gyertyatartó lenni. Szóval röviden és tömören, ezért kellene jönnöd.

Tomboltak bennem az érzések, eszem nem volt hozzá, hogy mi a francot csináljak. Egyértelműen lett volna kedvem, de basszus, ott lesz Réka is. 10 napig összezárva... Úristen, hogy fogom én ezt kibírni, mikor a puszta gondolatától is, hogy egy légtérben legyek vele, feláll a farkam. De ugyanakkor meg nem tudtam volna semmi alibit kitalálni magamnak, hogy miért nem tudok menni. Úgyhogy belementem.

– Oké, megyek! De legalább jó a csaj? – kérdeztem viccesen. Próbáltam elterelni a figyelmet az aggódó fejemről.

– De még mennyire! Nem fogsz unatkozni, megígérem! – mondt mosolyogva Bence.

– Az biztos! – gondoltam magamban.

Szombaton reggel 7-kor indult a gépünk, Bence kocsijával mentünk a reptérre.