Feleségekkel 3. rész - Meria

Meria negyvenéves volt, de nem látszott annyinak. Idejének és energiájának jelentős részét arra fordította, hogy a korral járó elváltozásokat kivédje, sőt, ha lehet, láthatatlanná, meg nem történtté tegye. Hetente többször járt kozmetikusnál, fodrásznál, masszőrnél, pedikűrösnél, és ki tudja még, kinél. Tehette, hisz nem kellett dolgoznia, őt is a férje tartotta el. Damironéban nem is vették volna jó néven, ha a hozzá hasonló „úriasszonyok" elfoglalták volna azt a kevés munkahelyet az itteni szegényebb sorsú nők elől. Diétázott, tornázott, teniszezett.
Meria délies típus, sötét haj, kreol bőr, piros száj. Egy harminc évvel ezelőtt készített filmben minden bizonnyal kasztanyettát adtak volna a kezébe, play backről énekelné a jupiterlámpák lényében, hogy „... Guantanamera... yo soy el hombre sincero... " De Meria nem tudott énekelni, és aligha voltak ilyen ambíciói.
Mély torokhangja izgató volt, és a városkában – amikor én odaérkeztem-már két vagy három éve élt. Férje, Goor főnök volt, és úgy is viselkedett. Zöld autó jött érte, nem busszal járt ki Damironéból. És persze sofőr nyitotta előtte a kocsi ajtaját. Meria tehát ennek tudatában élt és viselkedett a városkában. Pontosan így láttam meg őt. Ennek alig három hete.
Egy délután sétálni mentem, és látszólag céltalanul kóvályogtam.
A városháza előtt kisebb tömegre lettem figyelmes; javarészt hölgyek jöttek le a lépcsőn, és élénken beszélgettek. Mint később kiderült, a jótékonysági egylet – mert még vannak ám ilyenek! hölgyei rendeztek előtte valami gyűlésnek nevezett kaotikus cse velyt. Ebben az intézményben Meria is betöltött valamilyen szépen hangzó tisztséget. A hölgyek különben a damironei árvaházat támogatták. Meria arca nem volt már ismeretlen előttem. Tudtam, ki ő. De még nem találkoztunk. Közelebb mentem, és jól sejtettem: hamarosan mindenki engem nézett. Hiszen a helybeliek számára meglehetősen ismeretlen az arcom, még új vagyok itt. Meddig?...
Azonfelül elegáns voltam. Világos öltöny, fehér ing, sőt nyakkendő – olybá tűnt, magam is valami fogadásra megyek, pedig erről szó sem volt. Ez azon a délutánon „vadászat" volt.
Megláttuk egymást. Az emberek – akár egy filmben – utat engedtek, és mi csak egymást néztük.