Franciapáros

Ritának hívnak és idén érettségizem. A múlt nyáron két hetet a francia Riviérán töltöttem a szüleimmel. Persze nem lóghat az ember állandóan a szülei nyakán, a szállodában és a strandon sok velem egykorú lánnyal és sráccal ismerkedtem meg, együtt lógtunk, végiglátogattuk a környék összes strandját, esténként diszkóztunk, szóval jól éreztük magunkat.
Egyik nap azonban épp egyedül csavarogtam az egyik, Nizzától elég távoli strandon, és bevallom veszettül unatkoztam. A szüleim ugyan csak tízre vártak, de én már ötkor elindultam. Felvettem egy hosszú pólót a fürdőruha fölé, hónom alá csaptam a strandszatyrot, és felmásztam az útra stoppolni.
Általában nem kell sokat szobroznom az út szélén, de válogatós vagyok, meg óvatos. A magányos férfiakat, ha lehet, kerülöm, úgy biztonságosabb. Szóval egy tucat kocsi elhúzott mellettem, mire egy jónak tűnő megállt. Nagy, szürke kocsi volt, hogy milyen márka, nem tudom, nem vagyok szakértő, talán Volvó, ketten ültek benne.
– Hova mész? – kérdezte a nő.
– Nizzába asszonyom.
– Mi is. Szállj be! – hátranyúlt, hogy kinyissa az ajtót, én pedig bevágódtam a széles, kényelmes hátsó ülésre.
– Nagyon köszönöm. – mondtam udvariasan.
Elvégre az ember legyen udvarias, ha stoppol. Nem? Bonjour – ral köszöntek, és már indultunk is. Jobboldalt ültem, láthattam a volánnál lévő férfi profilját.
Arcra negyven körülinek látszott, de a haja már majdnem teljesen ősz volt. A fehér pólóhoz képest a bőre erősen napbarnított, a hangja, ahogy az előbb köszönt, szimpatikus, és elég jóképű volt. Végül is tökmindegy, hogy ronda vagy szép, de az ember mégiscsak jobban szeret jóképű útitárssal utazni. Nem?
Beljebb araszoltam az ülésen, hogy a nőt is szemügyre vegyem magamnak. Őt harmincra saccoltam, csinos, rövidre vágott haja volt, és nagy szemei.. Talán kékek, ezt nem láthattam. Hátul gombolódó, kék blúzt hordott. Mintha megérezte volna, hogy nézem, hátrafordult.
– Na? Mit gondolsz rólunk?
– A francba! – csak gondoltam.
– A tükör visszafelé is mutat. – bökött fölfelé mosolyogva.
– Szóval? – gyönyörű fehér fogai voltak, elöl egy kis hézaggal, és a szeme tényleg kék.
De most mi a fenét mondjak?
– Szóval? Úgy gondolod, hogy szép pár vagyunk? – volt némi irónia az arcán, ahogy kérdezte, és rám nézett.
Tök ciki! Most mit mondjak, hogy szépek?
– Igen, igen... azt hiszem. – nyögtem ki, és a továbbiakban igyekeztem az egyébként abszolút érdektelen tájat tanulmányozni.