Mi, nők, behúzott függöny mögött

Péntek délután volt. 4 – 5 körül valamikor. Már besötétedett. A gondolataimba merülve, a szerelmi bánat ellen fölvértező füves cigarettámat szívtam a közeli park egy eldugott szegletén, a kedvenc fám mögé bújva a sétáló emberek elől, a telefonomról head – set – tel hallgatva Shola Ama – You might need somebody című számát. 1997 – es, de még így 20 év távlatából is fel – felbukkan a rádiókban. No meg a bevásárlóközpontok egyik nagy kedvence.
Annyira varázslatos, ahogyan véget ér. Magányos hangulatban, mindig ezt hallgatva szívtam a péntek esti füvemet. Olyan melankolikus, mégis vigasztaló.
Feleleveníti a régi időket, régi érzéseket, elfeledett szépemlékeket. Ezen az estén, illetve délutánon, de hát télen olyankor nekem már este van... Egy a közelben sétáló árny megzavarván hétvégi első meditációm, felém indult.
– Bocsi, csak megéreztem a szagot, és... Ja szia! :) Most látom csak, hogy te vagy! :)
– Szia! – csúszott föl a levakarhatatlan kismosoly az arcomra, mert a közeli dohányboltos csaj arca kezdett körvonalazódni előttem, akivel egy – két hete jóban voltam.
– Te is szívsz? – kérdezte derűsen.
– Már csak hétvégén!
– Bocs, hogy megzavartalak, csak azért jöttem ide, mert nem ismerek senkit a környéken, és jó lenne ma este pia helyett valami normális füvet szívni.
– Kérsz? Már nem sok van rajta, de otthon van bőven hétvégére. Ma már nem akarom újra felhívni az emberem, de adhatok egy felet, ha feljössz érte.
Ebből az is elég 3 – 4 jó cigire. Mármint ha egyedül szívod.
– Köszi! Az nekem bőven elég lesz. Még talán holnap estére is marad. Ú ez tényleg jó fű!
– White Widow. Én csak ezt szívom. Már persze ha van a srácnak. De szar füvet még nem kaptam tőle. Szóval te is magányosan töltöd a péntek estét? – szóba került korábban a boltban, hogy egy közeli településről költözött föl ide albérletbe, de úgy igazán még nem sokat beszélgettünk.
– Hát igen. Amióta ideköltöztem. A barátnőm, hogy jöjjön át egy kis lakásavató borozgatásra, de inkább a barátjával iszogat. Persze megértem:)
– Ja így lassan 30 fele már a gyerekkori barátnőmet is alig látom, pedig itt lakik Pesten. Már két éve gyerekük van a férjével. Ki sem mozdulnak otthonról,
én meg nem akarok mindig náluk alkalmatlankodni. Barátom meg most nincsen.
– Hát most nekem se.
– De elvagyok otthon egymagamban. Beszívok, aztán olvasok valami jó könyvet. Mondjuk kéne már egy jót inni valakivel. Csak nincs kedvem másnapos lenni :)