Szex hármasban... avagy ne számítson senki semmi jóra!

Gyönyörű őszi nap, csicseregnek a madarak, lágyan simogatja arcomat a nap... mondhatnám, de nem mondom. Rohadtul elegem van!
Állok egy buszmegállóban, nem csicseregnek a madarak, mert Kőbányán hol van madár... a ruhámban majd meggyulladok...
Állok a semmi közepén, járkálok, mint pók a falon, és leltárt készítek...

Találkozom egy párral.. szex hármasban. (Dehát volt már ilyen a világtörténelemben.. )
Nem hallgatok a barátaim intő szavára: – S, ha nincs is csaj, csak pasi..? Ha ? (Tényleg, ettől bepánikolok... á, túl sok krimit nézek.. )
Legyintek az intő jelekre: közös képet nem tudnak küldeni; a csaj állítólag süket, nem tudok vele telefonon beszélni; (de szájról olvas.. jó.. ) a pasi hamar leveszi a saját képeit állítólagos weblapjáról (persze.. nem mutogatja mindenkinek.. ) sms-t küldök, telefonálok... a hívott szám átmenetileg nem kapcsolható...
A nevezett napon sem tudom elérni... (Most mi van?! Menjek, vagy maradjak?! )

Hajt a kíváncsiságom, vágyam...
Megyek. Vonatozok, metrózok, buszozok ki Kőbányára. Jó kis kirándulás. Úgysem jártam még arra...

Járkálok, és sírni szeretnék... Menjek már haza! – parancsolom magamnak.
Nézem a buszokat, amelyek elsuhannak mellettem. A következővel hazamegyek... tuti.. hazamegyek..!
Utálom a szexet!... kéne enni valami kekszet, gondolom.
Még éhen döglök...
Az nincs, veszek egy banánt a zöldségesnél.
– Csak egyet? – néz rám értetlenül.
Ó, a boldogsághoz most az is elég lesz.. harapok bele a banánba, és várom, hogy kioldódjon a boldogsághormon.

Újabb sms... esküszöm, a szolgáltató meggazdagszik rajtam... Mindjárt jönnek értem autóval.
Megnyugszom, várok. Nézem az autókat várakozóan...
– Úristen! Add, hogy ne ez a pacák legyen!.. – könnyebbülök meg. Csak nem ér ide az az autó..
Végre nagysokára rám talál.. egyedül jött. Nem érdekel már.
– Remélem megéri! – huppanok be a pasi mellé dühösen.
Egyébként szép a szeme, és nem néz ki rosszul, sportos, csinos... csak az a melegítőgatya ne lenne rajta...

A bérház, ahová hajtunk, átlagos. Anita, a lány, mosolyogva fogad. Tényleg süket.
Lehuppanunk a kanapéra, kérek egy pohár vizet, addig is feltérképezem a helyet, közben telefonálok a barátomnak.
– Végre megérkeztem!
– Nem, valóban ketten vannak! Úgy néz ki, nem fognak megölni... aranyosak.. – nézek rájuk közben várakozóan, kíváncsian, kérlelően... bocs...