Miss T.

Miss T angolt tanított egy bristoli középiskolában. Egy különösen nehéz héten volt túl. A nyári szünet közeledtével sűrűsödnek a teendők: találkozás a szülőkkel, tesztek íratása, jelentések készítése... Miss T örült, hogy végre péntek van.

Az utolsó csengetés már régen megtörtént és Miss T a könyveit és a papírjait rendezgetve egyedül ült a tanteremben. Becsukta a táskáját és a blézeréért nyúlva indulni készült, amikor kintről hangokat hallott. Egy pillanatig megállt, majd lassan az ablakhoz sétált, ahonnan az elhagyatott sportpályára és az azon túli közparkra látott. Kinyitotta az ablakot és kihajolt. A nap pont szembe sütött, így csak három fiú körvonalait tudta kivenni.

– Mit csináltok még itt? Nem akartok már hazamenni? – kérdezte a körvonalaktól.

– Oh... hello Miss T – válaszolta egy meglepett hang.

A fiúk közelebb jöttek és a tanárnő így már felismerte őket. Steve Elmore, Rich Stubbs és Tim Allen.

– Hát ti meg mit kerestek az iskola területén? Már két éve elballagtatok. Csak nem tanulni támadt még kedvetek? – kérdezte viccelődve.

– A ballagás óta most vagyunk együtt először – mondta Tim.

– Persze ha ti is itt maradtok Bristolban az egyetemen, akkor nem így lenne. Akár minden este összejöhetnénk. – jegyezte meg Rich.

– Hogyne... nyilván mi tehetünk róla... mintha neked nem Bristol lett volna a legutolsó megjelölt továbbtanulási helyed – ugratta Steve.

– Én legalább sikeresen átjutottam az első évemen és nem kellett nyáron pótvizsgákra készülnöm.

Miss T félig az ablakpárkányon ülve és kihajolva hallgatta a fiúk közti adok-kapok-at.

– Úgy látom, végül mindhárman jól megvagytok. Öröm hallani, hogy valami eredménye csak van a munkánknak. – mondta végül mosolyogva, majd folytatta:

– Szóval két év egyetemi tanulmány után nincs jobb dolgotok, mint a régi iskolátok udvarán ténferegni és dobozos inni.

– A pubok drágák és mi csóró egyetemisták vagyunk – mondta Tim vigyorogva.

– Gondolom... Mennyi van abban a sporttáskában Steven? – kérdezte szarkasztikusan korábbi tanáruk, utalva arra, hogy a táska zipzárját láthatóan nem lehetett behúzni.

– Egy darabig kitart – felelte Steve.

– Mivel már nagyfiúk vagytok nem kobzom el. Feltéve hogy én is kapok egyet. Szomjan halok. El sem tudjátok képzelni, hogy milyen héten vagyok túl.

– Ugorjon ki és üljön le velünk! – mondta Steve.