Unokahugi 2. rész

Történetem az első részhez hasonlóan kitalált történet, valóságalapja nincs. Jó szórakozást hozzá Mindenkinek!

Első kalandunkat követően sokszor találkoztam össze csinos unokahúgommal, Zsófival. Minden ilyen alkalommal eszünkbe jutottak a történtek, és szóba került az is, hogy ezt jó lenne megismételni egyszer, vagy akár többször is. Kerestük is a alkalmat, de nem adta magát sehogyan sem. A dolgos hétköznapok teltek-múltak, és csak azt vettem észre, hogy már péntek van. A hétvégére nem terveztem semmit, ami nálam korántsem volt végleges, de amint eljött a szombat, megváltozott az események fonala. Épp a szobám takarításával végeztem, mikor a telefonom. Legnagyobb meglepetésemre Zsófi keresett.

– Szia! – vettem fel a telefont. – Mi újság?

– Szia! – válaszolt könnyeden – nem sok minden. Mit csinálsz?

– Most végeztem a takarítással. Mert?

– Csak arra gondoltam, hogy mivel egyedül vagyok itthon, lejöhetnél hozzám, ha van kedved.

– Remek ötlet! Összekapom magam, és megyek! Fél óra múlva ott vagyok! Szia!

– Várlak. Szia! Amint elköszöntem, robogtam is a fürdőszobába. Tusolás után magamhoz vettem a legszükségesebbeket, bringára pattantam, és már száguldottam is Zsófihoz. Mikor odaértem, egy, a kapura függesztett üzenet fogadott:

A kapu nyitva van, ha bejöttél, zárd be légyszives! A kulcs a postaládában.

Mosolyogva vettem le a cetlit, majd követtem az utasítást. A kulcsot a zsebembe csúsztattam, majd Lucyval találtam magam szembe, aki majdnem felborított, annyira örült nekem. – Hogy vagy, kislány? – kérdeztem tőle, mire válaszként megnyalta az arcom. Nevetve simogattam meg, és mentem tovább. Kopogtam az ajtón, Zsófi pedig azonnal kinyitotta, nekem pedig leesett az állam, ugyanis meztelenül várt engem. Felocsúdni sem volt időm, azonnal megölelt, majd szenvedélyesen megcsókolt, melyet örömmel viszonoztam, kezeim közben simogatták meztelen bőrét, ahol csak érték.

Kibontakoztunk az ölelésből, majd kávéval , közben pedig beszélgettünk. – Látnod kellett volna az arcod, mikor ajtót nyitottam – mondta nekem nevetve.

– Te talán nem lepődnél meg, ha így nyitnék ajtót? – kérdeztem vissza, de nem tudtam elfojtani mosolyomat.