Miért nem dugunk inkább egész nap

Te mit tennél, ha a húgod ezt mondaná neked?
Ekkor már nem volt visszaút. Belementem. Nem tudtam, talán már nem is akartam ellenállni neki.
Az egész úgy egy évvel ezelőtt, egy elbaszott tavasz eleji szombat hajnalon kezdődött. Pár héttel azelőtt költöztem be a Pesti lakásomba.
Korábban a szüleimmel éltem egy Pesttől alig 30 kilométerre fekvő településen, mégis elvágva éreztem magam az élettől. 29 éves koromig kellett várnom.
Bár ha azt vesszük évek óta lemondtam róla, hogy valaha olyan munkám lesz, amivel keresek annyit, hogy elhúzhassak tőlük, és végre elkezdődhessen a szabad, önálló felnőtt életem. Valami csoda folytán? Vagy a sokévi robotolással kellett kiérdemelnem? De végre azt csinálhattam, amit szeretek. És még fizettek is érte.
Nem is keveset. Élhetnék nagyobb lábon is, de minek. Mindenem megvan, ami kellhet, és ahelyett, hogy elpizzáznám a fél fizetésem meg audira spórolgatnék, inkább félreteszem nyugdíjas éveimre, hogy majd legyen miből minden egyes csodálatos reggelen 5 – 6 sört reggeliznem. De jó is lesz majd! No de visszatérek a jelenbe. Azokban a hetekben éreztem először életemben, hogy élek. Először járt át a valódi életérzés. Amikor érzed, hogy megtaláltad a helyed, és tudod most már minden sínen van, és így is lesz egész életedben. Nem akármilyen mámor. A józan extázis. Nem gondoltam, hogy mindezt valaha még megérem. De persze nem erről kéne most ömlengenem neked. Nem valami nagy lakás, de engem soha nem ismert lázba hozott önmagában csupán a gondolat is, hogy bármikor felhozhatok egy csajt, ha úgy alakul, és tökéletesen zavartalan körülmények között ameddig csak akarnánk azt és úgy csinálhatnánk, amit és ahogy csak szeretnénk, anélkül, hogy bárki ránk nyitna vagy akár csak beszélgetne a szomszéd szobában. De ez mindjárt az elején még nem jött össze. Az egyetlen csaj, aki az első hetekben nálam járt, a húgom volt. Mondjuk nem mintha nagy erőkkel kerestem volna barátnőt. A szabadidőmben egyelőre inkább csak sörözgettem egymagamban.
Ha már nem volt kivel. Az egyetlen cimborám, aki megmaradt az évek alatt már rég megházasodott, úgyhogy egy ideje jóval ritkábban, és jóval józanabbul láttuk egymást. Aztán pár hét elteltével a húgom elrángatott egy partyba.