Barátnőmnél

Nyár volt, a szünetet élveztem, amikor felhívott a barátnőm, hogy menjek át. Mivel két utcával arrébb lakott, így elindultam gyalog. Amikor odaértem becsöngettem (lakóparkban laknak) és felvette a bátyja.

– Szia Boti, Márti vagyok. Beengedsz?

– Persze, máris nyitom.

Bementem és mire odaértem Zsófi (a barátnőm) ugrott a nyakamba és üdvözölt. Bevezetett a házba és felmentünk a szobájába. Felértünk és az édesanyja jött be a szobába.

– Szia Márti, Zsófi, el tudnál velem ugrani gyorsan ruhát venni?

– De anya, itt van Márti, most nem tudok menni!

– De ígérem gyorsan végzünk. Addig Márti itt maradhat, úgyis itt van Boti. Jó lesz Márti?

– Nekem megfelel. Úgyis ráérek.

– De anya, ez nem illik! – mondta Zsófi.

– Figyelj drágám, gyorsak leszünk, és hallottad, Márti is ráér. Na gyere, induljunk!

– Jól van...

Elmentek én meg addig felfedeztem Zsófi szobáját. Nem mintha nem lettem volna már nála, csak szerette minden héten átrendezni. Megszomjaztam és átmentem Botihoz, akinek pont szemben volt a szobája Zsófiéval. (Én sem tudom miért, de) Kopogás nélkül léptem be a szobába. Pechemre pont megzavartam maszturbálás közben. Nagyon zavarba jöttem, gyorsan elnézést kértem és kirohantam a szobából. Lementem a konyhába és innivaló után néztem. Találtam is, leültem az asztalhoz és elgondolkodtam rajta, hogy most mi is legyen. Megittam és felmentem. Bekopogtam Botihoz, aki bentről ordította, hogy menjek be. Nagy félénken bementem.

– Csak még egyszer elnézést akartam kérni. Nagyon sajnálom, hogy... Izé... Ez történt...

– Semmi baj. Én is lehettem volna óvatosabb. Gondolhattam volna, hogy bárki benyithat. Akár anyum is rám nyithatott volna. Ebből a szempontból örülök, hogy te nyitottál rám. – mondta Boti.

Ekkor ejtett egy kis mosolyt. Odamentem az ablakhoz és rátámaszkodtam a párkányra. Kibámultam az ablakon, néztem a . Hallottam magam mögött ahogy bezárja az ajtót, de nem fordultam hátra. Ekkor megéreztem a két kezét a derekamon, és az állát a vállamon. Nem értettem. Hogy miért teszi, de hagytam. Nem tagadom, jól esett. Éreztem minden egyes lélegzetvételét. Kezei egyre előrébb csúsztak, végül összekulcsolta őket a hasamon.

– Ugye, nem bánod?

– Ha bánnám már leállítottalak volna. – mondtam.