Most vagy soha 1. rész

Évek óta barátok voltunk Bencével és a többiekkel. Még a középsuliból ismertük egymást. Bence volt az, akinek mindig hosszú kapcsolatai voltak, én pedig, aki inkább élvezte az életet és nem le senki mellett. Egyik nap kitalálták a srácok, hogy menjünk el a hegyekbe túrázni, természetesen csajok nélkül és engedjük ki egy kicsit a fáradt gőzt. Tetszett az ötlet, de pont arra a hétvégére ígértem meg a tesómnak, hogy segítek költözni, és nem akartam szarban hagyni. Így nem tartottam velük. És talán pont ez okozta a vesztemet.

Péntek délután volt, tudtam, hogy a srácok valószínűleg már nagyban valami kis hegyvidéki kunyhóban, én meg itt rohadok a monitor előtt a munkában. Már bántam, hogy nem mentem velük. Nagy nehezen letelt a munkaidő, és a kollégáim kitalálták, hogy menjünk el este bulizni,
mert erre a hétre ráfér egy stílusos lezárás, sok keretében. Mivel nem mentem a srácokkal, és reggel nem is kellett korán mennem a tesómhoz, ezért úgy döntöttem velük tartok.

Éjfél fele indultam otthonról, megbeszéltük, hogy a szórakozóhely előtt találkozunk. Amikor odaértem, egyből lejött, hogy a srácoknak már megvolt az alapozás, senki sem volt már szomjas. Bementünk és kértünk egy kör mindenkinek. A fiúk , én inkább whisky-kólát ittam, mert annyira nem akartam padlóra vágni magam a holnapi nap előtt.
Már egy ideje iszogattunk a pultnál, néha táncoltunk, és persze jól kiveséztük a felhozatalt. 32 éves vagyok, nem igazán tudnak meghatni ezek a huszonéves pláza párducok, de tény, hogy egy jó ideje nem voltam már nővel. Éppen kortyoltam a piámból, amikor egy nevetésre lettem figyelmes. Száz közül is megismertem volna. Imádtam ezt a nevetést. Réka volt az, Bence barátnője. A lakótársával kuncogtak valamin, láthatóan nagyon jó kedvük volt. Réka nem túl magas, formás, barna hosszú hajú
csaj volt. Szűk farmert, egy fehér fölsőt és egy fekete blézert viselt.
Szexi volt és nőies. Ez hiányzott a huszonéves picsákból és ez volt az,
ami engem lázba hozott. Éppen elhaladtak előttem, amikor visszahúztam a karjánál fogva, hogy köszönjek neki.

– Hello kislány, nincs otthon a macska cincognak az egerek? – kérdeztem nevetve.

– Szia, Máté! Nyugi, a macska tudja, hogy nem vagyok az a cincogós fajta – válaszolta azzal a letaglózó, vonzó mosolyával. Váltottunk még pár szót, kérdezte, hogy én hogy-hogy nem mentem a fiúkkal. Mondta, hogy ő