1988-ban történt

Éppen haltápot csomagoltunk már mindannyian untuk a munkát, ugyanis már a hetedik órában ültünk. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az előttem ülő lány, elkezdi kipakolni az ennivalóját és tisztogatni a kezeit. Az ujjai a kolbászon fel-le mozogtak, kecsesen és finoman. Teljesen belemerültem abba, amit csinált. Olyannyira, hogy arra eszméltem, hogy a férfiasságom a nadrágomban elkezd mocorogni. Már alig bírtam magammal, amikor kilehetett menni szünetre. Gyorsan összepakoltam és kisiettem a teremből. A következő órában úgyszintén előttem ült. Tegyük hozzá, hogy azért a lány nem néz ki rosszul... Nagyon szép, sima bőre van, karcsú, sportos testalkata, hosszú barna haja és gyönyörű szép csillogó szemei. Elkezdődött a munka. Egész órában őt figyeltem; hogyan bontja ki majd fogja újra össze a haját, hogyan veszi fel a zacskót ami leesett... Végre szóltak és mehettünk haza. Én is és ő is gyalog jár haza, véletlenszerűen pont ugyanabban az irányban. Kicsit gyorsabb volt nálam ezért ő előttem volt legalább 5 méterrel. De így legalább nézhettem kecses mozgását. Egy idő után sajnos elváltak útjaink, így lógóorral hazakullogtam. Másnap ugyanúgy mindketten dolgozni mentünk. Elhatároztam, hogy ma viszont haza fogom kísérni. Idegesen vártam már, hogy eljöjjön az utolsó óráról is. Épp időben készültem el, már készültem, hogy amint kiérünk a kapun megszólítom. Ő már kint járt, amikor én kifordultam és megláttam, amint épp egy másik fiúval ölelkezik. Darabokra tört a szívem. Így búsan hazabaktattam és ledőltem az ágyba. Másnap, ugyanúgy viselkedett, mint ahogy eddig. A legérdekesebb, hogy senkitől nem hallottam, hogy barátja lenne. Mindegy is... Munka után már éppen kifelé tartottam, amikor valaki utánam kiáltott, hogy János!! Én megfordultam és nagy meglepetésemre Évi volt az. Próbáltam visszafojtani a mosolygást de egy kicsit azért biztosan mosolyogtam.

– Tudnál segíteni valamiben? – mondta Évi.

– Persze, mondjad! – válaszoltam.

– El tudnád magyarázni, hogy merre van a 24. kerület?

És akkor elkezdtem neki magyarázni, közben elindultunk hazafelé. Amikor végre sikerült vele megértetnem, hogy mi is az a 24. kerület akkor elköszönve megölelt.