Szerelmes szélhámos

Tudjátok mi a jó abban, ha az embernek három szállodája van? Nos igen, nem mellékes, hogy a munkaidőm kötetlen, a fizetésem azon múlik, mennyi a bevételem, és kis odafigyeléssel, megfelelő alkalmazottakkal szinte gondtalan az életem. Nem is tudom, örülnöm kellene-e, hogy húszévesen mindezt nagyapámtól megörököltem.

Nem is kívánhatnék ettől többet. Valamikor régebben még nagyravágyó terveket szőttem, mindenbe belefogtam, amiben csak lóvét sejtettem, de ma már jobban szeretek nyugodt körülmények között kiülni egy tópartra, és pecázni egy hideg mellett.
Hogy eddig nem nősültem meg? Egye fene. Negyvenhárom évesen talán még nem késő, de a dolog sokáig abszolút nem érdekelt. Régebben előszeretettel csaptam a szelet a nálam megszálló, jobb csajoknak, kedvezményeket ígértem, meg extra szolgáltatásokat, ami által nem is a bérelt szobájukban aludtak, hanem az én puha ágyamat melegítették egész éjszaka. Jó is volt ez hosszú időn keresztül, de az igazság az, hogy rájuk is untam.

Valamiért egyikük sem tudott tartós vágyat ébreszteni bennem, nem hagytak maradandó emléket, maximum csak szexuális értelemben. Mára már lenyugodtam, és az utóbbi időben egyre ritkábban kerestem a gyengébb nem közelségét, és akkor sem ugrottam fejest, csak óvatos puhatolózás után kezdeményeztem. Meguntam már a pénzéhes, lerázhatatlan nőket, meg a kellemetlen jeleneteket.

Ennek ellenére pont akkor lettem szerelmes, amikor már nem is reméltem. Ez az érzés mindig is elkerült, csak használtam és élveztem a nőket, de sosem szerelemmel. El sem tudtam képzelni, hogy ez a rózsaszínben úszó világ milyen lehet, mert a sok érzelem nélküli alkalmi kapcsolat rideggé, és érzéketlenné tett. Éltem a saját kis életem barátokkal, néha barátnőkkel, de nem kötődtem senkihez, egészen addig, amíg egy szép napon egy huszonkétéves, nagyon vékony, lehetetlenül karcsú tündér meg nem jelent. Munkahelyet keresett. Már akkor megérintett az érzelem, amikor a szűk farmerjében és a divatos, kockás ingében megállt az íróasztalom előtt. Lehetett volna akár egy manöken, de nem adott magára annyira, hogy a szépségét kihangsúlyozza. Hétköznapi értelemben csak egy szürke kis veréb látszatát keltette. Még csak nem is a fiatalsága, hanem az angyali, keskeny arca vonta magára a figyelmemet.