A magány elűzése

Ez a nap is csak úgy indult, mint az összes többi. Álmatlan éjszaka után, nehéz volt a reggel. Sok rémálom kerülgetett mostanában. Izgultam a felvételi miatt, a nyakamba szakadt a sok munka, és mellette ott volt az a borzalmas magány is. Bár sok ember vett körül munka közben, és a család is mellettem ált, mégis magányosnak éreztem magam. Egyedül voltam. Nem éreztem lelki társamnak senkit sem. Sokszor elgondolkoztam, velem van a hiba. Valamit nem csinálok jól, talán túl akaratos vagyok. Egyfolytában csak gondolkoztam, és kattogtak az agyam fogaskerekei. Mi nem stimmel? Hol a probléma? De nem jöttem rá. Ezért voltak a fárasztó esték.

Mikor haza tértem Budapestről kis falumba, azt hittem visszakapom a régi barátaimat, de nem így történt. Mindent újra kellett kezdem. Új munka, új barátok, új partner. Utóbbival eléggé megszenvedtem, és most sem tudom helyesen cselekszem-e.

Már az első napomon tudtam az új munkahelyen, valami más lesz. Valami olyan fog történni, amit nem is megbánok, de nem tudom jól tettem e. Visszatérve a reggeli felkeléshez, ilyen gondolatok keringtek a fejemben.

Kimásztam az ágyból, és fáradt szemekkel a tükörben rám nézett egy idegen arc, egy ismeretlen test. Nem éreztem magaménak a testet, amiben vagyok. Felvettem hófehér köntösömet, és kimentem rágyújtani. Ez volt a reggel első cselekedete. Amikor még nem kellett azzal foglalkoznom pár percig, hogy gyorsan el kell készülnöm, ma is jó arcot kell vágnom az összes vásárlónak, és jópofiznom kell a főnökömnek, miközben minden egyes mozdulata valahogy irritált. Miután kicsit magamhoz tértem, és úgy ahogy már emberi formát öltöttem, csak az volt hátra, hogy kontyba fogjam hajam, és felüljek a biciklimre hogy elinduljak dolgozni.

Mindig ügyes voltam, és pontosan végeztem a munkámat, de ez a nap valahogy más volt. Feszült voltam, és ingerült, úgy éreztem sosem lesz vége a mai napnak. Már késő este felé járhatott az idő, amikor odakint hírtelen nagy szélvihar alakult, és elkezdett a fekete égbólt eső formájában megindulni lefelé. Csak esett és esett, és nekem hírttelen eszembe jutott, hogy elfogok ázni hazafelé. Mikor már közeledett a megválltó záróra, csak arra tudtam gondolni, hogy nem akarok haza menni.