Hugival a zuhany alatt 1. rész

Az egész délelőttöm rohanásban telt. Próbáltam mindent elintézni, hogy a délutánom szabad legyen, mert úgy terveztük a húgommal, és a barátnőjével, hogy lenézünk a termálfürdőbe, és egyszerű henyéléssel töltjük a nap hátralevő részét. Ez előző nap még remek ötletnek tűnt, ám délelőtt már máshogy gondoltam. A banki ügyintéző roppantul unalmas, és mogorva volt. Emellett pedig olyan gyorsan dolgozott, hogy hozzá képest a csigák Forma 1-es versenyzők. Négyen voltunk a bankban, természetesen én voltam a negyedik. Előttem volt még egy kisgyerekes anyuka, aki talán még nálam is idegesebb volt. Az ölében ülő két év körüli kislány pedig még tetézte a dolgot a folyamatos fészkolódásával, és az anyja birizgálásával. Előttünk volt még egy öltönyös úriember, olyan negyven év körüli. Állandóan a nála körülbelül tíz évvel fiatalabb anyukát stírölte, aki meglehetősen lengén öltözött. Rövid, lenge kis kék virágmintás szoknya volt rajta, melyet leheletnyi pántok tartottak. Ahogy keresztbe tette a lábait, a szoknya csípőig felcsúszott, és formás lábai csupaszon maradva hívogatták a fickót, aki másra nem is tudott koncentrálni. Szemeivel máris felfalta, és gondolatban a bank közepén tette magáévá újra meg újra, egészen addig, míg az ügyfélhívó el nem kezdett az ő 314-es számával villogni. Végre, eggyel kevesebb.
Egy egész életet leéltem a bankban, mire végeztem. Ezután még a posta kígyózó sorai vártak rám. Hónap vége van, mégis mindenki most akarja feladni a csekkeket. Odabent a légkondicionáló berendezés nem ment. Legalább száz fok volt, az emberekről pedig olyan sok verejték csöpögött, hogy odabent tocsogni lehetett benne. Ezek után a bevásárlás már kész felüdülés volt, és mire haza értem, ismét megjött a kedvem a termálfürdőzéshez.
Gyors kipakoltam, közben magamba tömtem egy kiflit, és felrohantam az emeletre, hogy gyors lefürödjek, mielőtt elindulunk... ám a fürdő foglalt volt... Ekkor már ott volt a húgom legjobb barátnője, Noncsi, és odabent készülődtek...
– Megjöttem – megálltam a fürdő ajtaja előtt, és bekiáltottam.
– Szia – köszöntek szinte egyszerre.
– Mikor végeztek? Le kellene tusolnom, és rendbe szednem magam indulás előtt.
– Hát még gyantázunk – válaszolt Reni, a húgom-, de gyere be, ha gondolod.