Vágyak a bűn mocskában 5. rész - Amikor már minden természetes 2. fejezet

Mikor felébredtem, a fiam hason feküdt mellettem. Az elsötétített ablakon keresztül is jól kivehető volt, hogy odakinn hétágra süt a nap. Az órára pillantottam. Fél tizenegy. Akkor jó négy órát aludtam. kellett, kezdtem kikászálódni az ágyból.
– Hová, hová? – játékosan utánam kapott.
– – s indultam is a WC-re.
– De, siess vissza... – fordult hirtelen a hátára lelökve magáról a takarót – ..., mert ezzel... – markolta meg az erekcióban lévő farkának a tövét – ... csak kezdenünk kéne valamit.
Folyamatosan követett tekintetével, s ahogy én is csak néztem elhaladva az ágy előtt, tudatosult: egyrészt nincs semmi szégyenérzetem előtte, mint ahogy vélhetőleg neki sem volt, másrészt pedig, hogy tulajdonképpen úgy igazából, most látjuk egymást meztelenül, nem mint anyja és egyszülött , hanem mint egy összetartozó pár, egy szerelmes férfi és egy szerelmes nő.
Mikor már kezet mostam mögém lépett és egyik kezével a melleim alatt karolt át, míg a másikat az ölembe csúsztatta.
– Nem győztelek várni... – súgta a fülembe. Volt a hangjában egy kis remegő türelmetlenség.
– Mit szeretnél? – vállára hajtva a fejem hátra nyúltam és gyengéden megsimogattam az arcát.
– Hadd tegyem be! – kapta el kezét az ölemből, hogy marokra fogva méretes farkát belém illeszthesse. Önkéntelenül egy kicsit előre dőltem, növeltem a terpeszem és legnagyobb megelégedésemre már éreztem is, amint a kemény dorong belém nyomul.
– "Na még ez is... " – villant át egy gondolat az agyamon – "... semmi akrobatika sem kell... " – ekkor belemarkolt a derekamba – "... és már mélyen bennem is van... " – néztem bele a mosdó feletti tükörbe, hogy láthassam magunkat – "... mi aztán tényleg összeillünk... " – kezdte ki-bemozgatni a faszát bennem.
– Próbáljunk megint elmenni együtt... – súgta és megfogva a jobb kezemet az ölembe vezette, ahogy a hátamra simult, s máris a nedveinktől ragacsos bozontomban táncoltak az ujjbegyeim.
– Hjaj, hát nem is tudom... – lihegtem – ... én még így nem is csináltam... – de persze pontosan éreztem semmi sem lehetetlen.
A másik kezemmel erősen megkapaszkodtam a mosdó hideg kerámiájában és még előbbre dőltem, hogy az erőteljesedő, intenzív lökéseit bírjam. Pár pillanat volt csupán a folytatás és a gyors menet véget ért. Mindketten megremegtünk és apró rándulásokkal – ki tudja már hanyadszor – belém fecskendezte forró magját.