A Más

Valaki feküdt rajtam. Súlyos, alvó férfitest, és a merevedése a csípőmnek nyomódott. Nem emlékeztem semmire, de ki az ördög lenne más, mint Áron? Alkalmi szeretőmön kívül nemigen szoktam más férfival egy ágyban aludni. Arccal tőlem elfordulva aludt, így nem lehettem biztos. A hajszín stimmelt, mindössze a frizura volt hosszabb a megszokottnál. Egy lábszár furakodott a lábaim közé, miközben a keskeny csípő célratörően kereste helyét a combjaim között. Tenyerem automatikusan végigsimított a széles háton, és altestemben azonnal felébredt az ösztönös, reggeli vágyakozás. Egy borostás áll súrolta az ajkaimat, aztán lecsúszott a nyakamra, míg én ujjaimmal a sötétszőke tincsek közé túrtam. Végigfutott rajtam a jóleső borzongás és felül akartam lenni! Hirtelen lendülettel lefordítottam magamról terhemet és lovagló ülésben fölé kerekedtem. Váratlanul sok és sokkoló információ talált képen. Idegen arc, nem túl jóképű, de megnyerő. Áronénál kissé robosztusabb testalkat, mégis elegáns, áramvonalas. De a legmeghökkentőbb az volt, hogy a finom tapintású bőr alatt megfeszülő testben nem éreztem az élő húst és izmokat, helyette sokkal inkább valamiféle acélsodronyokra emlékeztető huzalokat. Kőkemények, riasztóak, a nyak jobb oldalán egy négyzet alakú, átlátszó kis felület alatt szemmel is jól láthatóak.

Mi a fene ez? Egy robot, vagy droid?

Sokkal jobban meg kellett volna ijednem, félnem kellett volna! Rettegnem! A dolgok derék alatt azonban túlságosan is klappoltak. Két erős kéz markolta meg a csípőmet két oldalról, a hosszú ujjak begyei egész hátul, a fenekemen nyugodtak. Kis híján mozgásba kezdett a testem, mikor hatalmas fáziskéséssel ugyan, de lesújtott rám a valóság, és riadtan felugrottam az ágyból.

– Ki maga? – rebegtem alvástól még reszelős hangon.

Hirtelen az egész világ, a hely, a tegnap, MINDEN éles és világos lett, megelevenedett, visszazökkent. Meztelenül álltam egy vadidegen férfi (férfi?!? ) előtt, és elért a rettegés, mely az előbb még nem hatolt át ködös gondolataimon. Egy lepedőt rántottam magam elé, és aggodalmasan néztem a csukott ajtóra, ami utat nyithatott volna a folyosóra, onnan pedig egy szomszédos szobába, ahol ki tudja melyik barátom még valószínűleg az igazak álmát alussza. Az alpesi Hütte csendes volt, elszigetelve a külvilágtól, az esetleges segítségtől.