Belső vívódások 1. rész

Ádám vagyok egy teljesen átlagos életet élő 18. életévét betöltött meleg fiú. Még életemben nem voltam szerelmes senkibe.

Én egy önbizalomból abszolút alulteljesítő, önmagát nem szerető, visszahúzódó srác vagyok. A legjobb barátommal már 12 éve ismerjük egymást. Sokáig vele se voltam képes beszélni a homoszexualitásomról, mert féltem a reakciójától. De egyszer összeszedtem magam és elmondtam neki. Barátságunk ezután még erősebb lett, mint azelőtt volt. Sokkal mélyebb társalgásaink voltak, kikérte a véleményemet a testéről, ami mellesleg gyönyörű volt, de egyáltalán nem mozgatott meg. A tudatalattim valószínűleg tudta, hogy ő a legjobb barátom, ezért semmi esetre se izgulhatok fel rá egy kicsit sem. Miután megnyíltam neki egy megmagyarázhatatlan, de pokolian erős szál kötött össze bennünket. Amikor pontosan tudod, hogy fél perc múlva milyen témát hoz fel a másik, és ez fordítva is így van. Egyszerűen ismerjük egymás gondolatait. Tehát Ő a 20 éves Andris, hívott meg nemrégiben egy esküvőre mondván, hogy mulassunk egy jót az utána következő bulin feltűnő jelenségeken, a . Vele tartottam, ahol mellesleg ő volt a tanú, és valóban jól szórakoztunk.

Egy téli napon történt a házasságkötés, ám mikor hajnalban elindultunk hazafelé már esett a hó. Gondoltuk, semmi gond a téli gumi elég, így elindultunk. Kisvártatva egy teljesen kihalt mellékútra érkeztünk. Már éreztem, hogy az autó alatt vastagszik a hóréteg.

– Andris! Egyre inkább süllyedünk a hóban. Nem kéne esetleg visszafordulnunk? – szólt ki belőlem a félelem
– Ne aggódj! Nem lesz probléma. A téli gumi megoldja.

Eme párbeszédet követően, úgy nagyjából 3 perc múlva elakadtunk. Visszafordulni sajnos már késő volt.

– Tudom tudom, te előre megmondtad. – mondta kicsit leereszkedő hanggal
– Kivételesen nem jutott eszembe, hogy én megmondtam. Csak azon tűnődöm, hogy fogunk kikeveredni a hótenger közepéből?
– Semmi probléma, amíg megy a fűtés. Napkelte után meg... csak jön erre egy takarítójármű!
– Úgy legyen! – mondtam bizakodva

Majd elkezdtünk beszélgetni az esküvőről, a jövőbeli terveinkről, majd elővettük a kicsit hülye önmagunkat. Így eltelt 2 óra, már hajnali 4-et ütött az óra, amikor:

– Van egy kis gond. – mondta kissé tétovázó hangon
– Mi az a kis gond? – félve kérdeztem
– Le kell állítanom a motort, ha nappal nem akarunk kilométereket gyalogolni benzinért.