A kis kétszobás titka 1. rész

Kora reggel volt, de otthon – szokás szerint – megint állt a bál. Anyám az ajtót csapkodta, kiabált, apám erre bevonult a hálószobába sportot nézni. Szerintem már el is felejtették, hogy min robbant ki a vita. Johnny, a bátyám szintén a szobájába zárkózott, feltette a fejhallgatót és a számítógépén játszott valamit. Így megy ez minden hétvégén, szabadságkor és bármikor, amikor a kis családom együtt van.
Jövőre érettségizem, úgyhogy most kifejezetten szükségem lenne arra, hogy elvonuljak, nyugodtan tanulhassak, de ezt itthon sohasem jön össze. Szerencsére jó tanuló vagyok, de ahhoz, hogy felvegyenek a kiválasztott egyetemre, a lehető legjobbnak kellene lennem.
A bátyámon kívül csak apám húgával tudok beszélgetni ezekről a dolgokról. Abby másfél éve vette kétszobás lakását a külvárosban, tőlünk kb. 40 percre. Sokszor vagyunk Johnnyval nála, néha még akkor is elmegyünk, ha Abby nincs otthon. Úgy döntöttem, most is elvonulok Abby-hez. Tudtam, hogy nagynéném dolgozik, így tényleg egymagam lehetek, senki sem fog zavarni.
Gyorsan átöltöztem, vállig érő barna hajamat összefogtam, zöld szememet egy kis szempillaspirállal hangsúlyoztam. Hátizsákomat megpakoltam könyvekkel, piperetáskámat és néhány ruhadarabot dobtam még mellé. Hiába siettem, nagy pechemre a busz pont elment előttem. Már épp azon voltam, hogy elinduljak gyalog, amikor egy autó fékezett le mellettem. Lee, az egyik haverom volt.
– Szia Chilli! Elvigyelek?
Az igazi nevem egyébként Nora, de mindenki Chillinek hív, mert megveszek minden csípős ételért.
– Helló Lee, te aztán tudsz időzíteni, épp most ment el a buszom. Annak baromira örülnék, ha esetleg utolérnénk, és át tudnék rá szállni. – hálálkodtam.
– Naná, persze, pattanj be! – azzal kinyitotta az ajtót, én pedig beültem mellé, majd elindultunk.
A magas, mackós, szőke srác négy évvel volt idősebb nálam. Közel három éve ismerjük egymást, több közös barátunk is van, sokszor mentünk együtt bulizni, fesztiválokra, ilyesmi. Egy ideig az öccsével jártam, de valahogy nem jött össze, nem volt egymásra időnk, nem passzoltunk.
– Hová mész ekkora csomaggal? – kérdezte mosolyogva.
– Csak Abby-hez.
– Nála ünnepeltük a múltkor a szülinapodat?
– Igen.
– Az nincs is messze, elviszlek odáig.
– Köszi, de csak akkor, ha nem gond.
– Ugyan már, ez természetes.