A gyerekkori szerelmem

Mielőtt elmesélem szerelmünk kezdetét, röviden bemutatkozom.
Pár évvel később fiúkkal is ismerkedtünk, aztán a szerelmi csalódásaink újra egymás karjaiba sodortak minket. Igaz különösebben el sem szakadtunk egymástól, legalább is én csak kíváncsi voltam milyen egy fiúval, de a szívem mindig is Julcsihoz húzott.
Éveken át az volt a fedő sztorink a szüleink és a barátnőink előtt, hogy idővel megint szeretnénk barátot, de most sokat kell tanulni, hogy megalapozzuk a jövőnket, aztán 25 felé közeledve, amikor mindkettőnknek lett munkahelye, némi hitelből és a bátyám segítségével vettünk egy takaros kis lakást Pesten, és mielőtt beköltöztünk:
– Hogy vagytok mi újság, mi amúgy leszbik vagyunk! – persze nem így fogalmazva.
Élveztük a szexet a volt fiúinkkal, szóval biszexuálisak vagyunk, viszont szebbnek látjuk a női testet és lelket. A bátyám már korábban is tudott rólunk. Amikor elmesélte, hogy a barátnője be akarta venni harmadiknak a barátnőjét, tudtam, hogy vele őszinte lehetek.
Őt szeretem a legjobban a családból, és persze a nővérem. Ő is elfogadott minket.
Idővel anyám is, de van egy olyan érzésem, hogy csak apám hosszas ostromlásának köszönhetően. Könyörgöm a nővérem részéről van már unokája, akkor mit zavarja, hogy a kisebbik lánya a puncit szereti jobban! Egyébként anyám nem engem nem tudott elfogadni, hanem saját magát amiatt, hogy egész életében nem merte kiélni a kíváncsiságát a nők iránt. Bátorkodom gondolni mindezt csupán abból, hogy pár hónap múlva apám rajtakapta őt egy idegen nővel a hitvesi ágyukon.
A barátnőink is mind elfogadtak. Mik ki nem derülnek, ha az ember felvállalja magát!
Ők a férfiakhoz húznak inkább, de külön – külön mindketten bevallották nekem, hogy voltak már lánnyal is, és miután szembesítettem ezen jó tulajdonságaikat egymással egy csajos péntek estén, mondhatni lakásavató bulin, nem csak ránk való tekintettel vonultak el a másik szobába miután Julcsival heves csókváltásba keveredtünk előttük, mert a nyitott ajtón át kiszűrődő hangok alapján nem csak beszélgettek.
Utazzunk hát vissza az időben bő 10 évet, amikor a kólát még bor nélkül ittuk, és elég volt csupán kibicikliznünk a közeli erdő szélére ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat.
A felhőtlen gyerekkorunk! Bár újra élhetném azt a napot, és sosem múlna el a pillanat! Kíváncsiak vagyunk Julcsival a véleményedre, neked hogy tetszünk!