Az eminens

Tanár úr – A kivétel és a többiek
Végre! Utolsó tanítási nap az iskolában – ujjongtam magamban. Már rég nem vagyok diák, így hónap további részében is itt kell lennem (pl. osztályozó értekezleten, tanévzáró megbeszélésen stb. ), mégis örültem ennek a napnak. Persze a gyerekek mind kicsattantak a jókedvtől a közelgő nyári szünet miatt, már amelyik kémiából is össze tudott szedni egy kettest. Ettől függetlenül szinte mindenki örült, talán még akinek nem lett meg az a kettes, az is.
Egy valaki lógott ki, mindig és mindenben. Sokan nem is mondanák, hogy kilóg, hiszen úgy gondolják, jó tanulmányi eredmények mellett nem lehetnek nagy problémái. Nem szentelnek neki valami sok figyelmet. Talán én sem eleget. Csak egy idő, mondjuk 1-2 év alatt, feltűnnek nekem az ilyen dolgok...
Időnként egy-egy retardáltabb osztályban magam elé képzelem, ahogy felnyújtja a kezét, és halálosa nyugalommal megválaszolja a legnehezebb keresztkérdést is. Néha hadar és kapkod, annyi mindent szeretne mondani vagy kérdezni.
Sok okos és tudásszomjas diákkal találkoztam már, de ő mégis más. Nem tudom, miért. Talán, mert állandóan a szemembe néz órán, jelezve, hogy figyel és valóban érdekli a mondandóm. Másokkal nem sokat társalog, mert az osztálytársai nem igazán szeretik őt, talán ő sem őket...
– gondoltam magamban.
Igazából fogalmam sem volt, honnan ez a sok gondolat, amikor miniruhás lányok tobzódnak körülöttem egy fotóért cserébe. Hagyományosan most voltak a tanár-diák meccsek. A lányoknak nagyon megtetszettem a mezemben, egyébként is tetszek nekik. Szinte mindnek. Egy, az az egy mégsem jött, most sem.
Ahá, így jutok mindig vissza az előzőekben emlegetett leányzóhoz! De hogy miért jutok ide pontosan, miért ennyiszer? Nem tudom. Talán tetszik nekem.
Időközben észrevettem, hogy egy-két fiatal kis liba elragadtatta magát. Túl közel dörgölőztek hozzám a fotók készítése közben. Persze nekik talán ez fel sem tűnt. Nem voltam partner a dologban, de ellenkezni sem ellenkeztem. Mindenesetre nem is szóltam semmit...

A lány – Az érzelmek
Áh, mit ennek már az, hogy a lányok nagyrésze olyan szorosan simul hozzá, amennyire a feleségének kéne – dühöngtem magamban.
Először még én is oda akartam menni hozzá, de pár másodperc alatt meg is gondoltam magam. Elég volt szemügyre venne a körülötte ugrándozó csitrihadsereget, már elment az egésztől a kedvem. Ráadásul úgy látszott, a drága tanár úr élvezi is ezt a felhajtást.