Csak érezni akarlak

Csak úgy, mint 4 hónapja, ma is táncoltunk. És ittunk. Nem keveset. Nem is emlékszem már, azon az őszi napon hogyan keveredtünk egymás mellé, csak arra eszméltem, hogy szinte végig velem táncolt és sosem hagyta, hogy kiürüljön a kezemben a pohár. Aztán egy óvatlan pillanatban, valamivel éjfél után kimentünk a teraszra – nem tudom, melyikünk húzta el a másikat a ház végébe, de az biztos, hogy nekidöntött a falnak és máris a nyakamat csókolta, a derekamat simogatta. Nagyon be voltunk csípve. Amennyire emlékszem az ezt követő másnaposságra, azt mondhatnám, egyenesen be voltam rúgva, de azért bőven tisztában voltam vele, mi történik. Talán épp ezért volt annyi jelenlétem, hogy azt motyogjam, „ez bonyolult” és további magyarázat nélkül kibontakozzak az öleléséből. Másnap úgy viselkedtünk mindketten, mintha előző éjjel az udvarias csevegésnél egyetlen fokkal sem történt volna több köztünk. Azóta is minden alkalommal, ha véletlenül összefutottunk, kedvesen rám mosolygott, de soha, egyetlen szóval sem említette ezt a kis botlást. Én pedig nem tudtam kiverni a fejemből. Ennyire volt, hogy elfelejtette? Vagy csak – nagyon okosan – jobbnak gondolta, ha úgy teszünk, mintha semmi nem történt volna? Ettől függetlenül nem telt el úgy megbeszélés, hogy miközben az aláírásra váró szerződéseket raktam le elé, ne azon törtem volna a fejem, hogy vajon ő is arra az éjszakára gondol-e, amire én. És most itt voltunk, ismét kissé félrehúzódva, a zene és a többiek zajongása jótékony falat vont körénk. András várakozással teli szemekkel nézett rám és a szája sarkában ott játszott az a huncut mosoly.
– Mit álmodtál?
– Nem biztos, hogy el kellene mondanom – tényleg haboztam.
– Nos, ha már elkezdted...
– Ehhez még innom kell – morogtam halkan és szememmel a poharat kerestem, de András már a kezembe is adta.
– Valami olyasmi volt, mint múltkor... ha még egyáltalán emlékszel – a hangsúlyom kérdő volt inkább mint kijelentő.
– Szerinted elfelejtettem?
– Hát nagyon úgy tűnik... – motyogtam.
– Egyetlen másodpercét sem felejtettem el. Nem tudok rólad megfeledkezni. Minden egyes nap eszembe jut. Ha csak írsz, ha te veszed fel Krisz telefonját és váratlanul meghallom a hangod, vagy ha látlak, alig bírok magammal.