Családi riportok 11. rész
Megjelenés: 2016. június 13.
Hossz: 30 281 karakter
Elolvasva: 10 800 alkalommal
(Minden résztvevő a képzelet szülötte (így nincs vérségi kapcsolat közöttük), a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve.)
Egyik nap csörgött a telefonom és az az exkolléganőm keresett keresett akinek a történetét az első részben írtam meg.
– Szia! Érdekelnek még a családi esetek? – kérdezte.
– Persze. Mit csináltál már megint?
– Nem én, te hibbant! A fiam barátjának van egy sztorija ha érdekel.
– Naná!
– Akkor átküldöm majd a számát. Hívd fel ha gondolod. Nekem már elmesélte. Nem egyszerű a sztori. Én totál lehidaltam tőle, kissé durva. Na hello! Küldöm az sms – t.
Pár perc múlva már a számot hívtam és megbeszéltünk egy találkozót még aznap estére. Egy 20 év körüli, sportos testalkatú, nem túl magas pasi várt rám a megbeszélt helyen. Mivel nem akart beülni olyan helyre ahol hallótávolságban mások is lehettek, vettünk a Mekiben kávét és a parkolóban, a kocsiban kávézva osztotta meg velem a történetét. Így egy újabb gyöngyszemmel gazdagodott a gyűjteményem.
Ahhoz, hogy mindent megérts, nagyon az elején kell kezdenem. Mióta az eszemet tudom mindig anyu és a nagyszüleim neveltek. Mikor óvodás lettem, kezdtem kérdezgetni, hogy nekem miért nincs apukám, mint a többi gyereknek. A válasz mindig valami olyasmi volt, hogy: nem szeretett minket és elment, messze lakik, stb. Persze mikor 9 – 10 éves lettem, a rokonok ismerősök, meg a család félszavaiból összeállt a kép, hogy tulajdonképpen apám a feleségét anyuval csalta meg, így lettem én, aztán – mivel a felesége megbocsájtott neki – maradt a rendes családjával, fizette utánam a gyerektartást, de soha nem látogatott. Nagyon jó, szerető családban nőttem fel és nem is igazán hiányzott apám. Állítólag 5 – 6 éves korom után már nem is kérdezősködtem róla. Először 13 éves koromban találkoztunk és az a nap fordulópont lett az életemben. A suliban voltam épp magyarórán, még erre is emlékszem, mikor az egyik tanár bejött a terembe, hogy azonnal az igazgatói irodába kell mennem. Gőzöm se volt miért hívatnak, soha nem voltam egy rossz gyerek, a társaim is csak néztek, hogy mit csináltam amiért a dirihez kell mennem óra közepén. De mentem. Bekopogtam és mikor beléptem egy 40 körüli férfi állt fel az egyik székről kissé tétovázva és elindult felém, a diri azonban egy intéssel megállította, majd hozzám fordult.
– Norbi, egy nagyon szomorú dolog miatt hívattalak – mondta, közben megfogta a vállam és a szemembe nézett – Édesanyádat autóbaleset érte és mivel nagyon súlyos az állapota, mentőhelikopterrel a fővárosba vitték.
– Szia! Érdekelnek még a családi esetek? – kérdezte.
– Persze. Mit csináltál már megint?
– Nem én, te hibbant! A fiam barátjának van egy sztorija ha érdekel.
– Naná!
– Akkor átküldöm majd a számát. Hívd fel ha gondolod. Nekem már elmesélte. Nem egyszerű a sztori. Én totál lehidaltam tőle, kissé durva. Na hello! Küldöm az sms – t.
Pár perc múlva már a számot hívtam és megbeszéltünk egy találkozót még aznap estére. Egy 20 év körüli, sportos testalkatú, nem túl magas pasi várt rám a megbeszélt helyen. Mivel nem akart beülni olyan helyre ahol hallótávolságban mások is lehettek, vettünk a Mekiben kávét és a parkolóban, a kocsiban kávézva osztotta meg velem a történetét. Így egy újabb gyöngyszemmel gazdagodott a gyűjteményem.
Ahhoz, hogy mindent megérts, nagyon az elején kell kezdenem. Mióta az eszemet tudom mindig anyu és a nagyszüleim neveltek. Mikor óvodás lettem, kezdtem kérdezgetni, hogy nekem miért nincs apukám, mint a többi gyereknek. A válasz mindig valami olyasmi volt, hogy: nem szeretett minket és elment, messze lakik, stb. Persze mikor 9 – 10 éves lettem, a rokonok ismerősök, meg a család félszavaiból összeállt a kép, hogy tulajdonképpen apám a feleségét anyuval csalta meg, így lettem én, aztán – mivel a felesége megbocsájtott neki – maradt a rendes családjával, fizette utánam a gyerektartást, de soha nem látogatott. Nagyon jó, szerető családban nőttem fel és nem is igazán hiányzott apám. Állítólag 5 – 6 éves korom után már nem is kérdezősködtem róla. Először 13 éves koromban találkoztunk és az a nap fordulópont lett az életemben. A suliban voltam épp magyarórán, még erre is emlékszem, mikor az egyik tanár bejött a terembe, hogy azonnal az igazgatói irodába kell mennem. Gőzöm se volt miért hívatnak, soha nem voltam egy rossz gyerek, a társaim is csak néztek, hogy mit csináltam amiért a dirihez kell mennem óra közepén. De mentem. Bekopogtam és mikor beléptem egy 40 körüli férfi állt fel az egyik székről kissé tétovázva és elindult felém, a diri azonban egy intéssel megállította, majd hozzám fordult.
– Norbi, egy nagyon szomorú dolog miatt hívattalak – mondta, közben megfogta a vállam és a szemembe nézett – Édesanyádat autóbaleset érte és mivel nagyon súlyos az állapota, mentőhelikopterrel a fővárosba vitték.
Ez csak a történet kezdete, még 14 oldal van hátra!
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Regisztrálj VIP-fiókot!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ezeket nem azért írom mert nem tetszett a történet hanem mert ezek nem igazán stimmelnek a történetben, amúgy tetszenek a történeteid szívesen olvasom azokat akár igazak akár teljesen kitaláltak is legyenek.
1. Továbbra se értem miért húzod le az írásaimat, de érdekelne, hogy ismeretlenül miért vagy ennyire ellenséges. Én nem tudom te ki vagy. Te ismersz engem?
2. Ha tudnál számolni akkor rájönnél, hogy ha az apa akkor halt meg amikor a srác 16 volt és 3 éve éltek együtt, akkor az azt jelenti, hogy a fia 13 évesen költözött hozzá. És mivel a pasi a fia születése előtt már a feleségével élt, akkor stimmel, hogy a srác apja és a mostohaanyja TÖBB, mint 10 évet éltek együtt. Szóval egyáltalán nem vagyok elkeveredve. Hol itt akkor a probléma? Mármint azon kívül, hogy valami általam ismeretlen ok miatt baromira fosozod az írásaimat. A sajátjaidat visszaolvastad már? Lehet, hogy nem ártana.
Na üdv. és béke.
kicsifiú