Egyperces novella: Délutáni álom

A tó felé sétálok. A partra érve, a nyilvános WC – felé közeledve, viharfelhők jelennek meg a látóhatáron, és az emberek szertefoszlanak körülöttem, majd ruháikat hátrahagyva,
eltűnnek az egész környékről.
– Az ilyenek mindig rosszul végződnek! – szólal meg egy hang a fejemben, amikor belépek az ajtón. Legalább annyira kell pisálnom, amennyire félek. Elvégre sehol senki.
Beljebb megyek. A WC nagyobb, mint amilyennek kívülről látszott, a folyosó egyre csak nyúl, és nyúl. A vágyott piszoárok minden léptemmel messzebb távolodnak.
Hogy, s miként? Végül odaállok az egyik elé, és elkezdem belecsorgatni magam.
Már túljárok a felén, amikor a csobogás mellett más hangokra leszek figyelmes.
A hangok erősödtével kezd kirajzolódni. Egy magas sarkú cipő kopogását hallom.
– Lassan közeledik. Még lesz idő kiengednem magam, mielőtt meglátna! – léptei tovább hangosodnak. A folyosó falán a kanyarban, árnyak jelennek meg.
A kijárat felé indulva, meglátom a nőt befordulni egy ajtón. 60 körülinek látszik.
Vékony, de formás az alakja, a csípője széles. A magas sarkúja nélkül is legalább egy fejjel magasabb lenne nálam. A haja hosszú, göndör szőke. Barna, levélmintás, vállpántos egybe ruha van rajta. Mély dekoltázsú, és alig lóg telt combjai közepéig. Miközben befordul, elölről, majd oldalról látom őt. Neki is hallania kell lépteim, mégsem néz felém. Utána megyek.
Két ágy van a teremben. Az egyiken egy nő alszik. Vélhetően meztelenül.
A teste vékony zöld palásttal letakarva, a melle közepétől lefelé.
A lába a bokáitól lefelé kilóg alóla. A nő, aki után bementem, nekem háttal állva babrál valamit az asztalnál késsel a kezében. A háta a derekáig meztelen.
Ruhája hátulról nézve éppen csak eltakarja széles csípőjét, és alig fedi combjai közepéig a kissé löttyedt, de telt formákról árulkodó fenekét.
– Nem találtam a csapot! Gondolom, valahol itt kell kezet mosni! – csapot itt sem látok.