Anyukák egymás közt

Amikor a férjem és a lányom kívánságának eleget téve beleegyeztem, hogy kiköltözzünk Budapestről egy közeli település lakóparkjába, sok szempontból megváltozott az életem. Nem túlzás, ha úgy fogalmazok, hogy alapjaiban MÁS életet élek azóta, amit nem csupán a környezetváltásnak köszönhetek. Jó érzés reggelente kiülni az erkélyre és a tájat figyelve elkortyolgatni az első kávémat, mielőtt nekiállok az itthoni teendőknek. Miután beköltöztünk azon a nyár eleji hétvégén, hétfőn minden ugyanúgy ment tovább, mint azelőtt. A férjem dolgozni, a lányom iskolába indult, én pedig itthon tettem vettem. Egyik hétköznap délelőtt beültem a lakópark szélén levő ételbárba. A szomszédok elég maguknak valóknak tűntek, gondoltam jó lenne megismerkedni egy hozzám hasonló fiatalos anyukával, akivel el tudnék társalogni néha. Miközben majszolgattam a pizzát, belépett az ajtón egy nő. Nagyjából velem egykorúnak saccoltam. Az ilyesmiben mindig jó voltam. Persze megesik, hogy egyesek jóval fiatalabbnak vagy idősebbnek látszanak a koruknál, de mint később kiderült, Violával kapcsolatban szinte évre pontosan helytállónak bizonyult a feltételezésem, miszerint nemsoká lesz 40. Egy kávét kért, és a mellettem levő asztalhoz ült le elkortyolgatni. Mire megfogalmazódott bennem, hogy azzal fogom megszólítani, milyen jó illata van a kávénak amit iszik és talán én is kérek egyet ha itt ilyen jót főznek, Viola már rám köszönt. Amikor kiderült, hogy két házra lakik tőlünk a szemközti oldalon, beugrott, hogy korábban intettünk már egymásnak, csak akkor be volt dauerolva a haja, és viszonylag messze is állt tőlem, így ott az ételbárban nem ismertem föl egyből, de védelmemre szolgált, hogy addigra lemosta a szőke hajfestéket magáról és a valójában fekete haját ezúttal copfba fogta. Aznap még csak nagyvonalakban ismerkedtem össze Violával, mert sietett valahová, de látszott, hogy örül nekem, és meghívott magához. Akkoriban ő is csak otthon tengett lengett. Megbeszéltük, hogy másnap délelőtt átmegyek hozzá egy kávéra. Mivel szép idő volt, és még nem ismertem a környéket, ahelyett, hogy a négy fal között beszélgettünk volna, elvittük sétáltatni a a közeli erdő szélére.
– Azelőtt szerettem a városi életet – mondtam –, de amióta anyuka lettem, úgysem találkozok olyan gyakran a barátnőimmel, meg végül is nem a világ végére költöztünk. Kocsival hamar beérek Pestre, és itt legalább lehet kerti partit tartani.