Autószerelő és az alfáshölgy

Néhány éve ügyfelem egy Alfa Rómeó GT, tulajdonos hölgy, mindig gyönyörködve csodáltam vonalait. Meleg lévén miniszoknyában és egy pólóban állított be műhelyembe. Röviden közölte rakoncátlankodik a motor. Gyere, próbáljuk ki, utána tudom megmondani a hiba okát. Kértem vezessen ő, addig legalább gyönyörködöm combjaiban, szoknyája hosszát látva biztos voltam, hogy nem sokat takar belőlük. Már beszállásnál látni engedte combjai közt, fehér bugyiját is. Póló dekoltása is magára vonta a férfi tekinteteket. Próba út után a műszer is engem igazolt, Motort szemlélve ő is behajolt a gépháztető alá, úgy tette mindezt, hogy látni engedte mellét. Alaposan lekellene, ápolni ha engednéd. Miért ne hagynám? – Nézett rám mosolyogva, tartásán mit sem változtatva. Majd mikor észrevette hol kalandozik a szemem, így folytatta:
– Hátha szülés előtt láttad volna.
– Most is nagyon boldog lennék vele.
– Gondolod? – nem tudtam, mi bujkál a hangjában, elégedetlenség, vagy beletörődő fájdalom.
Vélemény, alkotáshoz csak ennyit látni belőle kevés... De egyetlen értő pillantással...
– Itt? – nézett körül csodálkozva. Az nelegyen gond, egy gombnyomással már engedtem is le a műhelyajtót.
Még folytattam volna a meggyőzést, de ő már kiegyenesedett, és két kezét arra a buja csípőjére tette, mely már nekem is okozott néhány merevedést.
– komolyan gondolod? – izgatta őt is a faramuci helyzet, de szóval is megkellett győznöm.
– Miért vicceltem volna?
– Atyaisten, fényes nappal egy műhelyben! Te megvagy őrülve! De oké! – adta meg magát engedelmesen.
Fenekével az íróasztalnak támaszkodott, mely szemben volt az ablakkal, így még jobban érvényesült barna bőre. Én vele szemben eléálltam.
– Hogy szeretnéd? – a szándék megvolt benne, csak a bátorság hiányzott.
– Bízd rám magad! – igyekeztem a hangomat könnyebbre színezni.
Előbb csak az egyik kezemmel simítottam végig lassan az arcát, vállát, és amilyen finoman csak lehetett, megérintettem a mellét, aztán a kezemet ott tartva a másikkal is megismételtem ugyanazt.
– Eddig jó! – súgtam neki.
Rémülten elkerekedő szemmel nézet rám. – Ne félj semmitől! – folytattam a suttogást, aztán mindkét tenyeremet rásimítottam a mellére. Apró alig érzékelhető rándulás futott végig a testén.