Péntek este a barátnőmmel

A legjobb barátnőm, Andi azt mondta fáradt, és nincs kedve elmenni a házibuliba, ahova hivatalosak voltunk, inkább áthívott filmet nézni. A két srác is ott lett volna,
akikkel egy ideje randiztunk, de lemondtuk a találkát azzal az ürüggyel, hogy rég láttuk egymást, és kettesben szeretnénk tölteni az estét. Örültem, hogy így alakult,
mert esélyes volt, hogy Csabi aznap újra bepróbálkozna nálam. Szűz kislányként akkoriban még nem akartam lefeküdni vele. Valahogy olyan erőltetettnek éreztem.
Eleve nem voltam bulizós hangulatban. Szerettem a társasági életet, de aznap nagyon nem volt kedvem a hangzavarhoz, ahhoz meg pláne nem, hogy mindenhonnan férfi szemek figyeljenek minket, miközben Andival ropjuk a táncot.
Persze élveztem, hogy jó csajok vagyunk, és bárhol jelentünk meg, azonnal észrevettek minket, de nem mindig voltam ehhez megfelelő hangulatban. Csak egy nyugodt estére vágytam. Kettesben a barátnőmmel, mint régen.
Andi szülei elmentek otthonról, így nem volt, aki ránk szóljon, amiért kiélveztük a hangfalak nyújtotta lehetőségeket, vagy mert belekóstoltunk a spájzban pihenő borba.
Látszott Andin, hogy tényleg fáradt lehet, mert pár perc múlva megállította a filmet, lejjebb csúszott a párnán, és elnyújtózott az ágyon.
– Szar ez a film! – mondta, miközben áthajolt fölöttem a kispárnáért, majd visszafeküdt, és a feje alá tette.
– Miért? Szerintem tök jó!
– Nincs kedvem semmihez, csak csukott szemmel hallgatni a csendet. Bocs! – elmosolyodva a combomra tette a tenyerét néhány másodperce. Igyekeztem nem zavarba jönni a váratlan felismeréstől, hogy felizgat az érintése, és nem bánnám, ha le sem venné rólam a kezét. – Nem ezért hívtalak át, hogy ez legyen a vége, de ma unok mindent.
– Akkor mi legyen? Hazamenjek?
– Ne! Nem akarok egyedül lenni, csak nem tudom, mit csináljunk.

Az oldalamra fordulva mellé feküdtem – másik kispárna híján – a kezemet a fejem alá téve.
Nem szólt semmit, csak nézett a szemembe.
– Bánt valami? – kérdeztem.
– Nem.
– És, mi van a Gáborral?
– Hát, a csókig már mi is eljutottunk, de nem tudom... nem érzem azt, hogy ő lenne az, akinek oda szeretném adni magam. Legalább is most még nem.
– Ne hagyd siettetni magad! Én is várok még vele. Örülök, hogy kimentettél! Nélküled Csabi épp most csókolna meg a piás leheletével. – elmosolyodtunk – Jobb itt veled!
Csendben, nyugalomban.
– Ezt szeretem benned.
– Mit?