Törések és szilánkok 1. rész

Egy 16 éves srác vagyok, van egy 16 éves nővérem. Igen, tudom meglepő, mégis igaz. Ugyanis engem örökbe fogadtak.
A lényeg, hogy nővéremmel, mindig is jóban voltunk. Jó, igazából a mostoha nővérem, sőt még az sem igazán. Én mindig is édes testvéremnek tartottam és úgy érzem, hogy ő is elfogadott édes öcsikéjének. Szinte mindent elmondtunk egymásnak, nem voltak titkaink egymás előtt.

A házunk, a budai hegyekben helyezkedik el, egy kisebb villa. Nagyon szép helyen.
Egyik napon úgy gondoltam, ellátogatok az egyik haveromhoz. Nem lakik messze innen, alig kétutcányira. Elindultam a biciklimmel. Persze nem könnyű a terep, hiszen nem sík vidék, de mindig is szerettem a hegyi kerékpározást, sőt még versenyezem is néha, igaz csak hobbiszinten. Tekertem hozzá, végig a Margaréta utcán, majd bekanyarodtam a János utcára, itt kellett elég sokat tempózni, főleg a végén. Onnan már egyszerű a dolog, mert főleg lefelé megy az út. Fel is értem a tetejére és indultam tovább. Itt nagyon rossz a járda, így muszáj kimenni a kocsik közé. Le is hajtottam oda, és mikor innen jobbra kanyarodtam volna, barátom utcájába, hirtelen egy kötelet vettem észre. Mármint a kerék magasságában. Nem tehettem semmit. Szélsebesen hajtottam, hiszen lejtett az út és nem számítottam semmi akadályra. A kerék beakadt és mintegy zsák krumpli röppentem le róla. Repülésem óráknak tűnt, de a leérkezés felért egy becsapódással. Irgalmatlan nagyot estem, szaltóztam a fejem fölött, ezt még egy magasugró is megirigyelhette volna. A jobb karomra, majd vállamra érkeztem, végül egy fa állított meg. Azt sem tudtam hol vagyok. Egy ideig csak a fülem csengett, és mint a filmekben úgy jöttek oda emberek. Beszéltek hozzám, de semmit nem értettem. Ekkor láttam meg nővéremet.
– Ádám! Jól vagy Ádám?! – Bólintottam, de mikor megmozdultam elviselhetetlen fájdalom hasított a karomba. Lenéztem és láttam, hogy valami nincs renden vele.
– Azt hiszem eltört a karom. Nagyon fáj!
Láttam nővérem szemében a könnyeket. Parancsolóan utasított valakit, hogy hívjon mentőt. Nagyon jól tudta irányítani az embereket, szerettem is ezt benne, én soha nem voltam ilyen magabiztos.
– Mi történt? Mi picsáért van ott egy kötél? – Felnéztem és láttam, hogy egy hatalmas munkagép áll ott, villogó lámpákkal. Egyáltalán nem láttam.
– Te hülye! – Adott egy pofont, és megtörölte az arcomat. – Csatornázás... ki van rakva egy hatalmas tábla is...