Elterelő hadművelet

– egy pohár vörös borral? Vagy inkább fehéret inna, esetleg valami erősebbet? – kérdezte Linda Johnt, miután a gyerekek elmentek lefeküdni.
– Hát nem is tudom! – gondolkozott, mert neki még jelentést kellene írnia, de valahogy nem szívesen hagyta magára az összetört asszonyt. – A vörösbor jó lesz! – válaszolta. Úgy képzelte, hogy esetleg ki tudja kérdezni a nőt a szomszédban lévő bordélyházról.
Lehetősége volt jobban szemügyre venni az elhagyott özvegyet. A vörös, hosszú haját mindig rendezetten hordja. Az arcán most lehetett észrevenni az utóbbi évek megpróbáltatásait. Már nem mosolyog, pedig egész nap ott virít az arcán, még ha mű is. Este idősebbnek néz ki a korához képest. Valószínűleg elengedte magát – analizálta magában a nőt, a főnökét. Gondolataiból csak Linda térítette észhez, amikor a kezébe nyomott egy poharat a borral.
– Köszönöm! – megpörgette és beleszagolt – Csak nem Blauburger? – kérdezte.
– De igen! Eltalálta! – lepődött meg Linda – Ennyire ért a borokhoz? – kérdezte, habár nem csodálkozott, egy gyakorlott kertésznek a szőlőfajtákat is ismernie kell.
– Csak amatőr szinten – rázta a fejét, és próbált kitalálni valamit, hogy a kuplerájra terelje a szót.
– Állítólag a szomszédban kinyílt valamilyen szórakozóhely! Ön mit szól ehhez? – kérdezte meg végül nyíltan. Nem kell a rizsa!
– Ó, igen! Más se hiányzott! – szólalt meg mérgesen a nő – Tudja annak idején a férjemmel azért költöztünk ide, mert egy nyugodt helyre volt szükségünk. Nem akartunk családot alapítani a nagyvárosban – mesélte két nyelet bor között.
– Világos – felelte John, és hagyta a nőt kibontakozni.
– Erre pedig követ minket! Pont most, hogy már Vivien is tinédzser korban van! Félek, hogy még a végén talán őt is megkörnyékezi valaki! Nem tudnám elviselni újra azt az aggodalmat, ha elveszíteném! Nem bírom azt még egyszer végigcsinálni! – jelentette ki a nő határozottan, ugyanakkor lehetett hallani a fájdalmat a hangjában.
– Megértem! – válaszolta John. Persze, hogy értem. Az a tudat, hogy az embernek nem lehet ! Amikor mégis csak sikerül találniuk egy kislányt, akit örökbe fogadhatnak, még őt is elkapta ez a halálos betegség! Rettenetes! – gondolta a kertész.
Fel is nézett rá, hogy mennyire erős, és a körülményekhez képest életvidám nő. Tapasztalatból tudja, hogy az emberek milyen könnyen összetörnek. Ha nem is testileg, de lelkileg biztos.